RSS
English

Köztisztviselők alkotmányellenes megfigyelése, a rendőrség fokozottabb beavatkozása a magánéletünkbe, belügyminiszteri hatalomkoncentráció

2010. szeptember 16. csütörtök, 14.48 Nyomtatás

A Belügyminisztériumban készült törvénytervezet átalakítja a rendőrség szervezeti felépítését, megerősíti a belügyminiszter szervezeti és szakmai irányítási jogkörét, szélesíti a belső bűnmegelőzési és bűnüldözési szerv jogosítványait, valamint bevezeti a megbízhatósági vizsgálat intézményét. A TASZ álláspontja szerint a tervezet alkotmányossági és demokratikus szempontból is aggályos.

  1. A rendőrségen belül működő belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési szervezet ellenőrizné az államigazgatásban dolgozó kormánytisztviselőt és köztisztviselőt. A belső bűnmegelőzés és bűnfelderítés, ellenőrzés feladata és joga a Tervezet szerint gyakorlatilag kiterjed a teljes államigazgatásra.
  2. A Tervezet bevezeti az ún. megbízhatósági vizsgálatot, amelynek keretében a hivatali kötelezettségek megtartása mellett a szolgálattal szemben támasztott etikai és társadalmi elvárásoknak való megfelelést is ellenőrzik. A vizsgálat során csapdahelyzeteket állíthat az ellenőrző szerv, titkos információgyűjtésre is lenne lehetőség. A TASZ ellenzi, hogy a büntetőhatalom eszközrendszerének alkalmazása kiterjedjen olyan területre, amely nincsen összefüggésben a bűnüldözéssel.
  3. A belügyminiszternek lehetősége lenne egyedi utasítás keretében elrendelni bármelyik köztisztviselő, kormánytisztviselő megbízhatósági vizsgálatát. A TASZ szerint alkotmányos jelentősége van annak, hogy a hatósági tevékenység ne legyen kiszolgáltatva az irányító posztokat betöltő személyek esetlegesen nem szakmai szempontú megfontolásainak. A Tervezet ennek teljes mértékben ellentmond, mert önkényes jogalkalmazásra ad lehetőséget.
  4. A Tervezet alapján a rendőrségnek több lehetősége nyílna a társadalomnak titkosszolgálati eszközökkel történő megfigyelésére. A titkos eszközök alkalmazása alapvetően korlátozza a magán- és családi élet, a magánlakás és levelezés tiszteletben tartásához, és a személyes adatok védelméhez való jogot. A Tervezet ezeket a jogokat szükségtelenül és aránytalanul kívánja korlátozni.
  5. A Tervezet súlyos törvényszerkesztési hibákat tartalmaz, szabályai nem egyértelműek, működésük kiszámíthatatlan, ezért ellentétes a jogbiztonság követelményével.
Címkék: 
Sections: 

Hozzászólások

én nem tom mi a fasz van mindenivel...
amúgy kemény oldal.. meg még keményebb maga a társaság.. csak sajnos soha semmi értelme nem lesz az egésznek. mmint túl kevés, persze feladni se jobb, szaal amíg nem lesz egyszerűen minden egyes ember alkalmas arra, hogy békében éljen a többi közelében, és ne akarjon többet magának, mint amennyi másnak van, addig semmi olyan nem fog kisülni az egészből, ami csak említésre is érdemes lehetne, mert ez még mindig csak ügyes kapálózás a vízben, nem úszás. de legalább ügyes. hajrá!

Meg kell figyelni a köztisztviselőt, hogy miből él, miből tartja el a családját.
havi 6o.000-70.000.- Ft gázszámla, 20000-25000.-Ft Viz és villany,
6000.- Ft szemétszállítás negyedévente. márciusban gépjármű adó, kommunális adó befizetések. Kinek mennyi a lakáskölcsöne. 20.000-30.000.-Ft vagy több "valamikor volt egy köztisztviselői életpálya program is". Ha van egy 8-10 éves autója: kötelező biztosítás,
gyereknek napközi, osztálypénz, ruha a turkálóból.
Vezetékes telefon, internetelőfizetés lemondva, megszüntetve,cascó lemondva, következő lépés a kábel tv lemondása, marad a 3 ingyenes csatorna.Harc a bankkal és a biztosítóval, mert a lakásbiztosítási dij helyett ennivalót kellene venni.
Havi 140.000.- Ftból /diplomás bér 20-25 év köztisztviselői múlttal,/ munkanélküli családtagokat, gyerekeket eltartani.
Félnek, hogy vesztegetések lesznek, mert megtiltották a köztisztviselői törvénnyel, hogy vállalkozásukkal egészítsék ki, tisztességesen megszerzett jövedelemmel, a megalázóan alacsony keresetüket.

Szóljon hozzá!