RSS
English

A TASZ álláspontja a polgárőrséget szabályozó törvénytervezetről

2011. október 18. kedd, 12.25 Nyomtatás

A Belügyminisztérium által készített törvénytervezet jó és rosszirányú változtatásokat egyaránt tartalmaz a hatályos szabályozáshoz képest. Olvassa el a jogszabály tervezet véleményezését! 

 A polgárőrségről és a polgárőri tevékenységről szóló törvénytervezet több ponton előremutató változást hozhat a szabályozásban. A jogalkotó hatékonyabb felügyeletet teremt a polgárőr egyesületek felett, amelynek keretében például a lakosság körében félelmet keltő magatartást tanúsító polgárőrséget fel lehet oszlatni. Pozitív irányú módosítást jelent a panaszrendszer kidolgozása, amellyel a bűncselekményi vagy szabálysértési szintet el nem érő kötelezettségszegések és etikai szabályok megsértése is szankcionálható lesz. A TASZ üdvözli, hogy a jogalkotó felismerte annak szükségességét, hogy törvényi szinten kell kimondani, hogy a polgárőr szervezeteknek a pártoktól teljesen függetlenül kell működniük, és politikai tevékenységet nem folytathatnak. Így elkerülhető, hogy szélsőséges csoportok jogszerű tevékenységnek álcázva társadalmi feszültségek keltéséhez visszaélésszerűen végezzenek polgárőri tevékenységet.

Szükségetlennek tartjuk ugyanakkor a gázspray kiterjedtebb használatát és a térfigyelő kamerák működtetésében való közreműködést biztosító változásokat. A Tervezet ezekkel a változtatásokkal indokolatlanul lazít az állam legitim erőszak monopóliumán, továbbá aránytalanul szélesíti a személyes adatok feletti önrendelkezési jog korlátozását.
Ezenfelül további garanciák bevezetését javasoljuk ahhoz, hogy a polgárőrség ne válhasson szélsőségek játékszerévé: ahhoz, hogy eredményesen kiszűrhető legyen az egyesülési joggal visszaélő szerveződések, törvényi szinten szükséges rögzíteni, hogy egy adott működési területen lévő polgárőr egyesület tagja kizárólag az adott közösségben bejelentett lakcímmel rendelkező lakos lehessen.  
 
Rovatok: 
Címkék: 
Sections: 

Hozzászólások

"A polgárőrségről és a polgárőri tevékenységről szóló jelenlegi törvény leszögezi, hogy a polgárőr csak úgynevezett "jogos védelmi helyzetben" használhat gázsprayt. Az új szabályozásból hiányzik ez a fajta garancia - mutat rá a TASZ keddi közleménye. Hozzáteszi: a jogalkotó lazítani kíván a követelményen, amivel egy súlyos testi sérüléseket okozó eszköz válik legitimmé."

Gondolom a szamurájkard, ásó csákány nem éri el az ingerküszöbötöket!

"A szabályozás ráadásul magában rejti a visszaélés lehetőségét is. Különösen akkor, ha a közbiztonságra veszélyes eszközök alkalmazásával képesítés nélküli személyeket ruház fel a kormány.
Válasz mint előbb!!

A TASZ szerint a polgárőrség eredményes működéséhez nem szükséges gázspray használata.
A hatékonyság ugyanis biztosítható olyan megoldással is, amely nem hordozza magában a legitim erőszakmonopólium rendeltetésellenes alkalmazásának kockázatát - teszik hozzá. A FASZ a szamurájkardos cigányok ellen elégnek tartjátok a ráolvasást. Mert majd attól megszelídülnek.
Ne haragudjatok, de orvos (pszichiáter) látott-e már titeket?

"Élményszerzés" céljából szívesen elviszlek titeket Ózdra például, vagy a szlovákiai Nagy-Idára hogy a való életből meríteni tudjatok.
Várom érdemi válaszotokat!

"Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolnak egy 43 éves, gyilkosságért már elítélt kivételezettet, aki brutálisan bántalmazott egy idős férfit februárban annak kocsordi otthonában, majd elvette a pénzét; a büntetőper tárgyalása szerdán kezdődött meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon.

A többszörösen büntetett előéletű élő H. Károly a vádirat szerint február 13-án átment a közeli Kocsordra, hogy az ismerőseitől pénzt szerezzen. Mivel tőlük csak kétezer forintot kapott, elhatározta, hogy betér az általa korábbról ismert, pálinkafőzéssel foglalkozó idős férfihoz is, és tőle erőszakkal pénzt szerez.

A vádlott kopogására a 78 éves férfi nyitott ajtót.

A sértettet H. Károly betaszította a lakásba, kitépte a telefonvezetéket a falból, a védekező idős embert pedig a fürdőszobába tolta. Ott egy vécépumpa nyelével kezdte őt ütlegeli, majd bezárta a bejárati ajtót és az időközben a szobába betámolygó férfit egy bútorlábbal olyan brutális módon megverte, hogy az eszköz több darabra tört.

Az idős ember végül 31 ezer forintot adott át bántalmazójának. H. Károly ezt követően rázárta a házat az erősen vérző emberre, a kulcsot pedig a kertben eldobta. Az idős ember az ablakon keresztül mászott ki a lakásból és a szomszédoktól kért segítséget, akik azonnal értesítették a mentőket.

A vádirat szerint a koponyasérülést és agyzúzódást szenvedett, életveszélyesen megsérült férfi életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A szerdai tárgyaláson a vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését, a vádbeli minősítéssel azonban nem értett egyet, mivel elmondása szerint nem akarta bántani a férfit, csupán pálinkavásárlás miatt ment be hozzá. Azt állította, a sértett kezdte lökdösni őt, de azt nem vitatta, hogy az eszközökkel bántalmazta a férfit.

A korábban nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt már jogerősen elítélt vádlottat akár tíztől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújthatják. Vissza kell állítani a halálbüntetést! Nincs mese, sem cigány látomás."
Szabadságjogok ugye?
Csak a bűnözőnek, nehogy már a könnygáztól elsírja magát!?

Szerintem költözzetek ki egyesével 1-1 hétre mondjuk Ózdra a Hétes-telepre, Miskolcra az Avasra, vagy Lyukóvölgybe, néhány sittes cigányfamília szomszédságába szívesen állom az ottani lakbért, garantálom, hogy azután gyökeresen megváltozik a véleményetek! Szarházi, Rózsadombon pöffeszkedő banda!

"Szarházi, Rózsadombon pöffeszkedő banda!" - eltévesztetted a házszámot, ez nem a Jobbik honlapja.

"Gondolom a szamurájkard, ásó csákány nem éri el az ingerküszöbötöket!"

Miből egész pontosan gondolod? Tudnál idézni és linket küldeni?

"A TASZ szerint a polgárőrség eredményes működéséhez nem szükséges gázspray használata."

Ezt egész pontosan hol olvastad? Tudnál idézni és linket küldeni?

"a szamurájkardos cigányok ellen elégnek tartjátok a ráolvasást."

Ezt egész pontosan hol olvastad? Tudnál idézni és linket küldeni?

---

Érdekes, én a TASZ-t szidó nagymagyar fasisztákkal ellentétben tudok magyarul, és velük ellentétben olvasni is tudok, továbbá velük ellentétben vannak szövegértési képességeim. Így, ezekkel a nem túl nehezen megszerezhető, általánosan elterjedt "eszközökkel" felvértezve a tisztán és érthetően leírt magyar mondatokat minden akadály nélkül tudom értelmezni. Így pl. ezt is:

"A polgárőrségről és a polgárőri tevékenységről szóló jelenlegi törvény leszögezi, hogy a polgárőr csak úgynevezett "jogos védelmi helyzetben" használhat gázsprayt. Az új szabályozásból hiányzik ez a fajta garancia - mutat rá a TASZ keddi közleménye."

Elnézést, ezt ehhez a hozzászóláshoz szántam válaszként: Elektro-motoor (nem ellenőrzött) | 2011. október 20. csütörtök, 08.31

(Az első mondatba utólag rossz helyre szúrtam be az "egész pontosan" részt.)

Szóljon hozzá!