Hozzák nyilvánosságra a sávolyi Balatonring megvalósíthatósági tanulmányát! (Elküldött levelek száma: 355)
Nyílt levélben fordult Bajnai Gordonhoz a K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország. A három szervezet arra kéri a kormányt, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által a Sávoly Motorcentrum Kft. részére nyújtandó 15,3 milliárd forint összegű kölcsönre és a mintegy 20 milliárd forint költségvetési támogatásra vonatkozó szerződéskötést és a kifizetéseket függessze fel, a projekttel kapcsolatban.felmerült kételyeket pedig a a megvalósíthatósági tanulmány haladéktalan nyilvánosságra hozatalával oszlassa el.
A beruházás alapját egy a KPMG tanácsadó cég által készített megvalósíthatósági tanulmány jelenti, amelynek a nyilvánosságra hozatalát mind az MFB, mind a Kormány megtagadta. A tanulmány ugyan titkos, de a rendelkezésre álló adatokból az tűnik ki, hogy az állami támogatás és hitel mértéke nem áll arányban a bevételekkel, az esetleges nyereségből történő közvetlen részesedés pedig messze elmarad az állam által felvállalt kockázattól.
A beruházás megkérdőjelezhető gazdasági ésszerűségén túl további aggodalomra ad okot, hogy a projekt menedzsmentjével megbízott Grupo Milton csoport esetében a közpénzből nyújtott hitel visszafizetése, megtérülése kérdéses lehet, mivel a cég tulajdonosa csalás és közokirat-hamisítás bűntettéért jogerősen elítélt személy, aki azóta a büntetett előélet hátrányai alól már mentesült.









Hozzászólások
Panamaland
Elküldtem a levelet.
Be kellett másolni és újratördelni, de elküldtem.
Én is elküldtem. Remélem
Én is elküldtem. Remélem minél többen megteszik!
elküldtem!
nagyon kíváncsi vagyok, mit lehet elérni az e-mail-kampánnyal! hajrá!
KPMG
a Heti Válasz mai (2010. febr. 25.) számából kiderül, hogy László Csaba, volt MSZP-s pénzügyminiszter a cikkben hivatkozott KPMG magyarországi cégének adótanácsadó partnere.
Jujujj, jajajj!
én is
elküldtem.
elkuldtem. vajon olvassa
elkuldtem. vajon olvassa egyaltalan valaki ezt az email cimet?
vajon...
valaki csak van, aki számolja és összegyűjti, aztán egy mondatban átadja az illetékesnek, mi a helyzet.
vagy tesznek ra egy filtert
vagy tesznek ra egy filtert es minden megy a junk konyvtarba. ezzel gondolom nem kell elszamolniuk....es ha megis kerdore vonnak oket, azt mondjak majd: oppsz, biztos email szerver problema volt...vagy valami ilyesmi :(
jo jo persze remelem, hogy lesz foganatja...csak meg mindig szkeptikus vagyok sajnos. mint a legtobb dologgal.
köszönöm
Köszönöm, hogy megfogalmaztátok és ilyen jól kitaláltátok, mert így a napi 16 órás életben maradásért folytatott küzdelem mellett nekem is jutott pár perc, amivel hozzájárulhattam ennek az országnak a jobbá tételéhez. Szívből remélem, hogy sikerrel járunk!
elküldtem
A köszönet mellett egy megjegyzés a szerkesztőknek:
A megszólításban helyesen az úr is nagybetű: "Tisztelt Miniszterelnök Úr!"
Egyébként korrekt és még egyszer köszi.
sztem ez tévedés, kicsi kell
sztem ez tévedés, kicsi kell oda.
elküldtem
A köszönet mellett egy megjegyzés a szerkesztőknek:
A megszólításban helyesen az úr is nagybetű: "Tisztelt Miniszterelnök Úr!"
Egyébként korrekt és még egyszer köszi.
bocs, ezek a politikusok nem
bocs, ezek a politikusok nem Urak!
sem jobbos, sem balos, sem semelyik!
386 tolvaj ül a Kossuth téren évek óta!
most amelyiknek azt mondják a szavazói amit Horn Gábor szerint az EU választáskor mondtunk a Maszopnak, az még végkielégitést is kap.
rajtam múlna olyan végső kielégelésük lenne, hogy arról koldulnának!
aki meg ezt a sávolyi dolgot jóváhagyta:
teljes vagyon elkobzás, közügyektől életfogytáig tartó eltiltás!
előbb-utóbb csak ki lehetne gyomlálni a politikai "elitet"
Elküldtem!
Remélem, sokan csatlakoznak!
Köszönjük az ötletet!
Írtam e-mailt, bár nem ezt a
Írtam e-mailt, bár nem ezt a sablont. Megírtam, hogy ellenzem az egészet. Fontosabb helye is volna annak a pénznek. Szerintem ez pocsékolás és pazarlás. Azért kell több adó, hogy ide elszórják a pénzt? Hát most hogyan van ez!?
Így akarnak szavazókat szerezni?? :-D
Köszönet a szervezésért
Szerintem már küldtünk párezer emailt nekik. Köszönet a szervezésért!
Így lehet civilizált módon tiltakozni.
Zsolt
Miniszter elnokkent
Miniszter elnokkent furcsa,hogy nem latja a fatol az erdot.Ovodas MSZP!!Nem is tudom kik ezek az emberek,mi a bajuk avval,hogy a magyar emberek maguknak akarjak a hasznot amiert megdolgoznak!!Mi a bajuk avval,hogy magyarorszag a magyaroke,mint mindig is volt!!Miert nem jo ez nekik? Kerdezze meg valaki toluk.Koszonettel T.K.
gond a betűkkel
az elküldendő levél nálam csupa idióta karatkterrel jelenik meg. mit csináljak? mit állítsak át?
gond
szerintem másold ki a szöveget a leveleződbe, másold be a címet és mehet.
elküldtem, és továbbküldtem
Örülök, hogy van egy ilyen levélküldési lehetőség, mert szerintem sokan vannak, akik maguk nem érnek rá egy ilyen levelet megfogalmazni, és kikeresni a mélcímet, vagy nem is tudnának normálisan fogalmazni, viszont szívesen hangot adnának a véleményüknek.
Jó lenne, ha minél több esetben lehetne így levélben tiltakozni.
Üdv,
Dávid
mi a cél?
Elküldöm én, ezzel nincs gond. De mi a cél? Mailbox megbénítás? Vagy bizonyos darabszámú állampolgári bejelentés után kötelező a reagálás a részéről? Vagy? csak, hogy tudjam miért küldöm. Ha már az nyilvánvalóan nem lehet a cél, hogy tényleg nyilvénosságra hozza hiszen az már folyamatban van annak a normál útján...
Kösz,
J.
Be kellene perelni a pátyi önkormányzati képviselőket
Már így is túlzsúfoltak a Bp-re vezető utak. Ha megvalósul ennek a cégnek a másik beruházása, akkor tovább romlanak a közlekedési viszonyok. Rosszabb lesz a közlekedés Pátyon, Telkiben, Budakeszin, Biatorbágyon stb. Nem lehet a pátyi önkormányzat igennel szavazó tagjait károkozás miatt beperelni?
Elküldtem, de kiegészítettem,
Elküldtem, de kiegészítettem, mert lényegesnek tartom, hogy a pátyi "golf-lakópark" ügy szorosan összefügg ezzel a sávolyi motoros pálya bulival. Tudomásom szerint az előbbinek már konkrét áldozata is van. (A projekt ellen elszántan tiltakozó, szomszédos település, telki polgármesterének személyében!?)
BCC
ez rendben van, de miért megy egy blind carbon copy a TASZ címére?
titkos másolat
Gondolom azért hogy tudják számolni hogy hányan küldtek levelet, ez jó dolog, csak pont a TASZ-nél meg kellenne kérdezni a júzert hogy akarja-e ezt.
Egyébként ha zavar akkor használd a ctrlC ctrlV funkciót és a saját levelezőprogidat, több klikk, de oda megy ahova te akarod.
Ja és a számlálóhoz tegyen a TASZ hozzá plusz kettőt mert én tegnap úgy küldtem hogy arról ők nem kaptak semmit :)
jogos
jogos, beleírom a felvezetőbe, hogy a levelet titkos másolatban mi is magkapjuk, így tudjuk számolni, hogy körülbelül mennyien küldték el. az e-mailcímeket pedig nem őrizzzük meg, nem használjuk fel, a kampány után töröljük az összese-mailt és így a címeket is.
re: jogos
azt hiszem így korrekt. és köszönöm! :)
A transzparenciával nincsen
A transzparenciával nincsen problémám, érthető, hogy sokan szeretnék tudni pontosan mi is szerepel abban a tanulmányban, de a kifizetések leállításával nagyon nem értek egyet, és nem bánnám, ha valaki mielőtt leveleket küldözget a miniszterelnöknek, talán megvizsgálná a dolgot más szemszögből is... Ugyanis ez a projekt már elég régóta húzódik (sajnos)...2008 júliusában írta alá az akkori miniszterelnök a szerződést a MotoGP működtetéséért, szervezéséért felelős Dorna céggel. Akkor a miniszter állami támogatást ígért. Eredetileg 5 évre kapott Magyarország szervezési jogot a MotoGP futamokat illetően, és 2009 szeptemberében került volna megrendezésre az első magyar futam, mindez nem történt meg. Egyrészt az MFB elutasította a spanyol Sedesa vezette konzorcium (Sedesa, Grupo Milton, WCM) hitelkérelmét, hiszen a költségeket felerészt önerőből, felerészt a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott hitelből kívánta állni az építkezéshez, másrészt az építési és szakhatósági engedélyek megszerzése is jóval több időt vett igénybe a tervezettnél, továbbá egy indokolatlan ingatlanper is hátráltatta az építkezést. Mivel a futam elmaradt ezért a szervező Dorna 3 millió eurós büntetést szabott ki, amit a magyar állam áthárított a spanyolokra. Végül 2009 szeptemberében a spanyol cég saját költségén, kockázatot vállalva kezdte meg a sávolyi motogp pálya építéséhez kapcsolódó földmunkákat, hogy időben elkészülhessen a pálya. Ekkor még nem született döntés a hitelt illetően. Ennek a projektnek nagy haszonélvezője lenne az állam, hiszen a Formula 1 futamokat, illetve a külföldi MotoGp futamokat tekintve, egy-egy futamra 100-150 ezer néző látogat ki. A mogyoródi Forma 1-es pálya tulajdonosa szerint csak a forma 1 hétvégéje alatt megtérül az egész éves költsége. Márpedig mivel a sávolyi pálya részben állami tulajdonban van, így a motoGP az államnak és a térségnek is jelentős bevételt jelentene. Ez nem csak turisztikai szempontból lényeges, hanem Sávoly településének egy komoly fejlődési lehetőséget. A jelentős ingatlanár emelkedés mellett, megszüntette a munkanélküliséget. Ráadásul az évente Csehországba kilátogató rajongók nem a cseh gazdaságnak hoznának bevételt, hanem a magyar államnak.
Végül a 2009 novemberi államgaranciát követően, decemberben hagyta jóvá az MFB a hitelkérelmet. A szerződés aláírására a napokban kerül sor.
Nagyon remélem, hogy a civil szervezetek által indított akció sikertelen lesz, és nem állít akadályt a sávolyi pálya megépítése elé. Azóta a szervezési jogot illetően az 5 éves szerződést meghosszabbították 10 évre, ami a spanyol befektetők lobbimunkájának köszönhető.
Természetesen ha idén sem készül el a pálya, akkor további büntetésre számíthat az állam, hiszen nem a spanyolok miatt nem fog elkészülni a pálya, illetve a szerződés szerint a magyar államnak is vannak kötelezettségei a MotoGP futamot illetően, aminek ha nem tesz eleget, akkor vállalnia kell a következményeket.
Ezen kívül a Grupo Milton már több nagy beruházást vitt véghez nem csak Magyarországon. A spanyol befektetők a pálya építését saját költségen kezdték meg tavaly ősszel, így ha kockázatosnak tartanák a befektetés megtérülését, akkor valószínűleg ezt nem tették volna meg.
Véleményem szerint Magyarországon nem támogatják kellő mértékben a sportágat, márpedig a pálya megépítése megalapozott abból a szempontból, hogy komoly sikereket értek el a versenyző(in)k. Emellett pedig az országnak van hova fejlődnie, és a MotoGP futamok rendezése egy komoly lépés lehet. De sajnos mindig akad, aki a fejlődés ellen van...
Azt meg valójában nem értem, hogy miért egyetlen személlyel (Kovács Bence János) azonosítják a projektet, holott nem csak a Grupo Milton, hanem három spanyol cég felel a pálya építéséért,... valamint a magyar állam.
leírom röviden
"A transzparenciával nincsen problémám, érthető, hogy sokan szeretnék tudni pontosan mi is szerepel abban a tanulmányban" - egyetértünk, pontosan erről van szó, és itt vége. majd ha látjuk a hatástanulmányt, beszélhetünk a részletekről, amelyeket jelen pillanatban csak a bizniszben szereplők ismernek.
szubjektív
Az egész civil szervezetek által kezdeményezett akciót félig alaptalannak tartom, hiszen mire is figyelt fel mindenki? Arra, hogy Oszkó Péter nem volt hajlandó aláírni a Balatonring hitelgaranciájáról és állami támogatásáról szóló kormány-előterjesztést, illetve, hogy az állami támogatás és hitel mértéke nem áll arányban a bevételekkel, az esetleges nyereségből történő közvetlen részesedés pedig messze elmarad az állam által felvállalt kockázattól.
Na már most mindez feltételezés. Senki sem tudja előre megmondani, hogy mennyi bevétele lesz az államnak. Természetesen a KPMG tanulmányából kiderülhetnek erre vonatkozó számítások, amin a kormánydöntés alapult. Ennek nyilvánosságra hozataláig azonban semmi sem indokolja a kifizetések felfüggesztését!
Az, hogy a magyar kultúrára alapvetően jellemző a pesszimista és szkeptikus gondolkodás, még nem jelenti azt, hogy a projekt veszteséges lesz, hanem inkább azt, hogy nagyban hátráltatja a fejlődést. Megakadályozza, hogy bármilyen nagy beruházás megvalósuljon, hiszen mindig lesznek ellenzők, akik megpróbálják megakadályozni. Ez a történelem során már többször is megmutatkozott, és a projekt nagyságát mutatja, hogy milyen sokféle eszközzel próbálnak gátat szabni az előrelépésnek.
Mivel évek óta nyomon követel a MotoGP-vel kapcsolatos dolgokat, így megtudtam, hogy a motoros versenyzők közül sokan, a tavalyi elmaradt futam miatt, nem hisznek abban hogy a magyarok képesek lennének megépíteni a pályát, illetve megrendezni a futamokat (Igen, a projekt bukását nem a spanyol befektetőkkel azonosítják, hanem Magyarországgal). Fogadást is kötöttek maguk között, azonban a versenyzők számára csak egy steak vacsora a tét, Magyarország számára viszont nem!
Magyarország úgy nyerte el a MotoGp futamok rendezésére vonatkozó pályázatot, hogy mellette olyan országok is versenyben voltak, akiknek pályájuk is van, így nem jelent kockázatot a szervezők számára. Ennek ellenére az ország megkapta a bizalmat...azonban nagyon úgy tűnik, hogy ha így megy tovább, el fogja veszíteni azt, hiszen kétlem, hogy a szervező Dorna a következő 8 évben is póthelyszínek révén szeretné megvalósítani a futamokat. Ugyanis idén nem lesz eggyel kevesebb futam, ha esetleg nem készülne el a magyar pálya, mert a szervezők, a tavalyi esetből okulva, biztosítottak egy másik helyszín.
Egy ilyen nagy mértékű projekt elbukása esetén, milyen sportág szeretne bármilyen versenyt is megszervezni az országban?!
Számomra teljesen
Számomra teljesen elfogadhatatlan ez a hozzáállás. Nem elég, hogy az állam vállalkozgat a pénzemmel kétes ügyleteket köt, kétes kimenetelű bizniszekbe fog az én(!) pénzemből, még mindezt titokban is csinálja, és eltitkolja a várható eredményeket, az előzetes becsléseket? Amit ráadásul szintén közpénzből készítettek? És ezt a gyakorlatot te pártolod?? Ez 180 fokban ellentmond mind a demokrácia, mind a kapitalizmus elveinek.
(Persze ha az érdekelt vállalkozás piaci vagy állami oldaláról írtad ezt, akkor persze megértem. Hiszen a legkisebb kockázat melletti legmagasabb hasznot az átláthatóság és verseny kiiktatásával lehet elérni. Pláne egy ilyen államközpontú vízfej-országban, mint Mo.)
nem értünk egyet
Nem bízok abban, hogy egy 500ezer forintos tőkével bejelentett, 3 emberből álló kft, nulla referenciával, a cégvezető bűntetett előéletével és nyilvánosságra került sikkasztásaival ("vissza nem adott kölcsönök") képes lenne belátható időn belül felépíteni egy profi versenypályát. Ne haragudj, enyhe luxusnak tartom egy ilyen társaságra bízni 35 milliárd forintot. Főleg, hogy az adófizető állampolgárokra csak megszorítások várnak az elkövetkezendő időszakban.
Abban egyetértünk, hogy egy gazdaságilag hasznot hozó beruházásnak helye lenne, viszont azt szerintem ne ezektől a gengszterektől várd.
Jöjjön egy másik, referenciával rendelkező vállalat, mondjuk egy azok közül, akik építettek már ilyet az általad említett országokban.
-
Ajánlom figyelmedbe a következő cikket: http://www.motogphirek.hu/hirek/3095
Mint olvashatod, nem tapasztalatlan, "gengszterek" viszik véghez ezt a beruházást.
Egyetértek.
Mi magyarok -sajnos- csak egy dologban vagyunk jók: a dolgok elleni fellépésben.
valamiÉRT én még nem hallottam senkit tüntetni-pár egyedi esettől eltekintve, amikor egy-egy különösen makacs, és kellőképpen megalázott honpolgár kiült valahova egy táblával- némán és szelíden.
hagynátok a facebookot ki
hagynátok a facebookot ki ebből? hagynátok a farmville-t ki ebből? amúgy meg az Orbánnak írjátok a levelet ....ha irhatnékotok támad.
Grupo Milton, Sávoly, Pécs, Páty (és a többi lenyúlás)
Az egyik hozzászólásból az alábbi tetszett a legjobban:
"..... Grupo Milton már több nagy beruházást vitt véghez nem csak Magyarországon....."
A Grupo Milton = vadőr, 1.5 szabadságvesztésre ítélt Kovács Bence János + KBJ élettársa Mészáros Alexandra.
Ügyvezető = lángoló(Közgazdaságtudományi Egyetem gazdasági igazgatójával konfliktusba keveredő)Mervó József.
Mindegyik projekt életútja: hangzatos fejlesztési ígéretekkel és látványtervekkel ingatlanokat vásárolnak, amit jóval sűrűbb beépítésre átminősítenek, aztán semmi nem történik.
Ígéretek: mindenhol megszűnik a munkanélküliség, milliárdokat fektetnek be, elkrülő utakat építenek, stb. stb.
Ha jól emlékszem Sávolyon is a munka megkezdése előtt már át kellett volna adni a szennyvíztisztítót (nem készült el).
Pécsett át kellett volna építeni a Magasházat (nem készült el).
Pátyon az M1 mentén új autópálya lehajtónak és elkerülő útnak kellett volna elkészülnie (nem készült el).
Eközben az önkormányzatok az ígéreteiket (átminősítést) betartották, ezzel milliárdokat toltak a "kőgazdag befektetők" zsebébe.
Csákváron a vadász kollegák a vadőrünktől még mindig nem kapták vissza a kölcsönadott párszázezer forintjaikat...
Szemesnek áll a világ!
A szemtelennek meg megy!
Gratulálunk! Importáljuk külföldről a mutyit!
http://magyarorszagom.blog.hu/