Március elején Orbán Viktor, miniszterelnök a TV2 Tények c. műsorának azt nyilatkozta, hogy “az európai hagyományoknak megfelelő megfogalmazást” sikerült találni arra, hogy az alkotmány miként utaljon a magzatra, amely “nem teszi szükségessé, hogy a ma hatályban lévő magzatvédelmi törvényt meg kelljen változtatni”. A Patent Egyesület levelére válaszolva március közepén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes világossá tette, hogy céljuk a törvény megváltoztatása.
A Semjén Zsolt nevében írt válaszlevél a következő mondattal zárul: “A mi álláspontunk szerint az említett elvi deklarációnak világosan szerepelnie kell az alkotmányban, a konkrét törvénymódosításnak azonban csak akkor lesz politikai realitása, ha a társadalom többségének az értékítélete is megváltozik ebben a kérdésben”. A miniszterelnök-helyettes levele mellett
az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának KDNP-s tagja, Nagy Kálmán
úgy nyilatkozott, hogy pártja általánosságban támogatja a drasztikus jobbikos javaslatot az abortuszszabályok szigorítására vonatkozóan. Hozzátette, hogy az alkotmányozási folyamat lezárulta után kell majd foglalkozni a témával külön törvény formájában.
Álláspontunk szerint e kettős kommunikáció kérdésessé teszi, hogy a kormány fogja-e szigorítani az abortuszt szabályozását. Maga az alkotmányozási folyamat sem
alkalmas arra, hogy ebben az alapvető jogokat érintő kérdésben valós társadalmi vitára kerüljön sor: egyfelől a kormányzati szándék homályos volta, másfelől a megvitatásra rendelkezésre álló idő rövidsége miatt. Ezen túl a jellemzett kommunikáció azt is meggátolja, hogy valódi párbeszéd folytatódjon egy esetleges, de valószínű alkotmánybírósági vizsgálat kimeneteléről.
Semjén Zsolt levelében idézőjelbe téve utalt a nők önrendelkezési jogára, amely “nem jelentheti egy másik ember élete feletti rendelkezést”. Véleményünk szerint alapvető tévedés és ellentétes az európai emberi jogi hagyományokkal az a felfogás, ami jelentéktelennek próbálja feltűntetni az önrendelkezés és a test feletti rendelkezés szabadságának jelentőségét az terhesség művi megszakításával kapcsolatos vitában. Súlyos csúsztatás úgy beállítani a terhesség megszakítását mint egy másik ember életéről hozott önkényes döntést. Hamis az az állítás is, amely szerint a jelenleg javasolt alkotmányszöveg megfelel az európai hagyományoknak: még az abortusz választását köztudottan nagyon szigorúan szabályozó Írországban sem utal az alkotmány a fogantatástól kezdődő magzati élet védelmére egy mondatban az élethez való joggal.
A magzati élet védelmével kapcsolatban a Catholics for Choice nevű szervezet elnöke írt publicisztikát a Népszabadság 2011. március 24-i számába
A magyar trójai faló címmel.
Semjén Zsolt nevében írt válaszlevél teljes hosszában:
Dátum: 2011. március 17. 10:11
Tárgy: RE: A Patent Egyesület levele a magzati élet védelméről
Dr. Spronz Júlia
PATENT Egyesület
Tisztelt Asszonyom!
Semjén Zsolt képviselő úr nevében köszönöm megkeresését. Alaptalannak tartom levelében megfogalmazott aggodalmát, mert véleményével ellentétben senkinek sem áll szándékában háttérbe szorítani a nők emberi jogainak védelmét.
Megjegyzem, hogy az "anya önrendelkezése" nem jelentheti egy másik ember élete feletti rendelkezést.
Felvetéseivel kapcsolatban engedje meg, hogy tájékoztassam arról, kereszténydemokrata politikusként, képviselőtársaimmal egyetemben küldetésnek tartjuk, hogy kiálljunk a leginkább jogfosztott és kiszolgáltatott kisebbség, vagyis a magzati korukat élő embertársaink mellett. Úgy gondoljuk, hogy sem természettudományi, sem logikai vagy filozófiai különbség nincs a között, hogy a magzat kettő, négy vagy nyolc hónapos, a hasfalon belül vagy kívül van. Ha pusztán az életkor alapján egy emberi élet elpusztítható, akkor ilyen alapon más társadalmi csoportok tagjait is halálra lehetne ítélni.
Ezért tartjuk továbbra is megkerülhetetlennek azt, hogy az alkotmányban legyen kimondva, a magzatot a fogantatásától kezdve védelem illeti meg. Ez az az elvi deklaráció, amihez ragaszkodunk, és e mellett az Alkotmánybíróság korábbi döntését is értékeljük.
Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy nem lehet ráerőltetni a társadalomra egy olyan törvényt, amit a többség nem fogad el. Ezért az a célunk, hogy minél inkább meggyőzzük az embereket arról, hogy védeni kell a megfogant életet. A mi álláspontunk szerint az említett elvi deklarációnak világosan szerepelnie kell az alkotmányban, a konkrét törvénymódosításnak azonban csak akkor lesz politikai realitása, ha a társadalom többségének az értékítélete is megváltozik ebben a kérdésben.
Budapest, 2011. március 16.
Üdvözlettel:
Jenik Péter
Hozzászólások
abortusz
"Az alkotmány modernizálására irányuló jóindulatú kísérlet formájában a trójai faló megérkezett Magyarország kapuihoz. E modernizáció lehetséges következményei borzasztóak valamennyi magyar számára."
A hivatkozott szerzővel csak abban értek egyet, hogy a következmények borzasztóak. Jóhiszemű megközelítése figyelmen kívül hagyja azt, amit a "magyar trójai faló" találó hasonlatával maga is jelez: cselről van szó, amivel a Fidesz becsempészi az alkotmányba az abortuszszigorítás lehetőségét. (Márpedig amire lehetőségük van, azzal ők élnek, sőt VISSZAÉLNEK!) A Fidesz alkotmány(ozás)a nem jóindulatú és nem a modernizáció, hanem azzal ellentétes irányú, egy autiriter, konzervatív (keresztény)kurzus erőszakolja rá egy alig modernizálódó, félfeudális társadalomra ezt a retrográd maszlagot, amivel saját érdekeinek megfelelően avatkozhat az állampolgárok életébe.
Nem jogi, de a legfontosabb érv és szempont szerintem (és az egész társadalom érdeke): a várható élet minősége, amihez alapvető, hogy várt és kívánt gyermekek szülessenek meg...
soltész judit
abortusz JAVÍTOTT
"Az alkotmány modernizálására irányuló jóindulatú kísérlet formájában a trójai faló megérkezett Magyarország kapuihoz. E modernizáció lehetséges következményei borzasztóak valamennyi magyar számára."
A hivatkozott szerzővel csak abban értek egyet, hogy a következmények borzasztóak. Jóhiszemű megközelítése figyelmen kívül hagyja azt, amit a "magyar trójai faló" találó hasonlatával maga is jelez: cselről van szó, amivel a Fidesz becsempészi az alkotmányba az abortuszszigorítás lehetőségét. (Márpedig amire lehetőségük van, azzal ők élnek, sőt VISSZAÉLNEK!) A Fidesz alkotmány(ozás)a nem jóindulatú és nem a modernizáció, hanem azzal ellentétes irányú, egy AUTORITER, konzervatív (keresztény) kurzus erőszakolja rá egy alig modernizálódó, félfeudális társadalomra ezt a retrográd maszlagot, amivel saját érdekeinek megfelelően avatkozhat az állampolgárok életébe.
Nem jogi, de a legfontosabb érv és szempont szerintem (és az egész társadalom érdeke): a várható élet minősége, amihez alapvető, hogy várt és kívánt gyermekek szülessenek meg...
soltész judit
A megfogant gyermek jogait ki fogja védeni?
Az ÉLET nem tudja megvédeni önmagát! Legyen Ön is az ÉLET támogatója!
Egy demográfiai válsággal küzdő nemzetnek van-e joga fennmaradni? Ebben segít-e a TASZ? A megfogant gyermek jogait is védeni fogja? Mit szólt a TASZ amikor jó pár éve liberális törvényjavaslatot adtak be, hogy minden 18 évét betöltő személy, saját döntése, netalántán alkotmányos joga alapján meddővé teheti önmagát? Egy demográfiai válsággal küzdő nemzetnél!
fogamzásgátlás
Nemzethalál fenyeget, gyertek nemzetféltők és magzatvédők, tiltassátok be a fogamzásgátlást is!
"Egy demográfiai válsággal küzdő nemzetnél!" is joga van mindenkinek eldönteni, hogy kíván-e utódokat vagy sem - akár különböző "átmeneti" fogamzásgátló módszereket használ, akár véglegesen meddővé tételt választ. Szerintem.
soltész judit
Így van! Eldöntheti! Ha nem
Így van!
Eldöntheti! Ha nem akar utódot, ne dugjon!
védekezzen
ha nem akar utódot, akkor védekezzen (fogamzásgátlás), de ha ez nem volt hatékony, akkor legyen lehetősége művi abortuszra.
Elméletek és a realitás
Kedves Soltész Judit!
A művi meddővé tételnek komoly feltételei vannak. Amire én utaltam az a 2006 os "liberalizáció". Előtte csak a 35 éven felüliek, a 3 gyermekes vagy az egészségügyi okból sterilizáltak. Ezt az mszp alanyijogon 18 évre akarta levinni az SZDSZ meg, még korhoz sem kötötte volna. Hála a nagycsaládosok egyesületének és még másoknak hogy ez nem valósult meg.
Két élményt javasolnék hogy megértsen, amiben érdemes belemélyedni gondolatban:
1. A gyerek azt mondja az édesanyjának: Téged szeretleg a legjobban a világon! Nagyon fájt mikor megszülettem? Újra megszülnél?
2. Látott-e ön már megfogant és kikapart magzatot? El tudja képzelni? Érdemes beírni a keresőbe hogy: 12 hetes magzat, és nézze meg a fényképet!
Ez nem elmélet hanem realitás, ez a való világ! Had zárjam soramit egy kérdéssel és idézettel. Tiszteletben fogadjuk a gyermeünk ha kikapartatjuk az anya méhéből?
„A gyerekeket tiszteletben kell fogadni, szeretettel felnevelni, és szabadságban elengedni. ”
Rudolf Steiner
Tisztelt Uram!
Kedves Csanádi József!
Őszintén tisztelem az Ön nézeteit és a mondataiból kiolvasható felelősségérzetet és szeretetet.
Abban van vita köztünk, hogy szerintem a realitás az, hogy azt a gyermeket fogadják "szeretettel és tiszteletben", akinek a megszületését kívánták és a fogadására felkészültek (elsősorban NEM materiális javakra gondolok itt). Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor hiányozhat a gyermek életéből az a szülői szeretet és odadadás, amely szükséges az egészséges fejlődéséhez. Ezen felül beszélhetnénk még arról a gyakori esetről is, amikor az elemi létfeltételek sem biztosítottak...
A művi meddővé tételnek változatlanul szigorú feltételei maradtak, a tervezett liberalizáció nem valósult meg...
üdvözlettel: sj
maszlagevő vagyok
Aki nem várt és nem kívánt az meg pusztuljon? Esetleg akkor trancsírozzuk fel a nemkívánatossá vált nagymamát is, ha már.
Ha valakinek rossz a várható életminősége, akkor megölhető? Mondjuk mert fogyatékkal születik.
A nihilizmus akkor a legrosszabb, ha közben álszenteskedik és a saját áldozatai érdekvédőjeként tetszeleg.
Soltész Judit, szétraktad a lábad, remélhetőleg élvezted is, a következményeivel nem akarsz szembenézni, inkább megöleted az állammal. Rendben, jelenleg ezt megteheted, de legalább ezt a szenteskedő szöveget hagyd, hogy a gyerek érdeke, hogy egy műanyagvödörben végezze a műtőasztal alatt.
Ebben az országban a békák és más állatok komolyabb törvényi védelemben részesülnek, mint a magzat, akit szabadon és tetszőlegesen fájdalmas módszerrel meg lehet ölni, aztán kidobni a kórházi hulladékos konténerbe.
A Fidesz egy rakás puhapöcs, szégyelljék magukat.
maszlagevők
Tisztelt Maszlagevő!
Az idősek, a betegek és a fogyatékosok számára egy társadalomnak a legnagyobb gondoskodással,és emberi méltóságukat tiszteletben tartva, kötelessége biztosítani a minőségi életet - nem pedig elpusztítani őket, ahogyan Ön "csúsztatva" értelmezte mondandómat.
Jelenleg is alkalmaznak a terhesség idején olyan szűrővizsgálatokat, amelyekkel súlyos fejlődési rendellenességek kimutathatóak és az anyának joga van előrehaladott terhességét is megszakíttatnia, hogy ne szülessen súlyos fogyatékkal a gyermeke! Ez is elítélendő?
Szerintem az az álszenteskedés, ha egy társadalom, amely a megszületett tagjairól sem képes megfelelően gondoskodni (lásd fogyatékosok, magukra hagyott idősek és betegek, hajléktalanok, stb.)az emberi élet védelmezőjének szerepében tetszeleg.
Az abortusz nem kötelező! Aki vallási vagy más világnézeti okból nem kíván élni vele,az ne tegye!
Főzze és ehesse mindenki a saját maszlagját, de ne etesse meg erőszakkal másokkal. Erről szólna számomra a liberalizmus és a demokrácia.
Szóljon hozzá!