RSS
English

Az alábbi témával a TASZ Betegjog programja foglalkozik. Egyetért a céllal? Támogatná az ügyet? Támogassa a TASZ-t!

Felmentő ítélet védőoltás ügyben

2009. július 2. csütörtök, 17.29 Nyomtatás

A TASZ ügyfeleit a Legfelsőbb Bíróság felmentette kiskorú veszélyeztetésének vádja alól. Rendkívül fontos döntés született.

A szülőket első- és másodfokon is bűnösnek nyilvánította a bíróság kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény miatt. Másodfokon a megyei bíróság a korábban kiszabott 1 év, illetve 10 hónap börtönbüntetést hat hónapra szállította le, 2 év próbaidőre történő felfüggesztés mellett. Mindezt pusztán azért, mert a szülők megtagadták a 15 hónapos korban és a 3 éves korban esedékes védőoltások beadatását közös gyermeküknek, mert azt a gyermek egészségére károsnak ítélték meg.

A mai napon a Legfelsőbb Bíróság tanácsa azonban a bűncselekménnyel megvádolt szülőket a korábbi ítéletek megváltoztatva, felmentette.

A TASZ ügyvédjei az eljárás során végig a cselekmény társadalomra veszélyességének hiányával, s így bűncselekmény hiányával érveltek. Ugyanis a Büntető Törvényköny 10. § (1) bekezdése szerint valamely cselekmény akkor minősülhet bűncselekménynek, ha az a Magyar Köztársaság állami, társadalmi vagy gazdasági rendjét, az állampolgárok személyét vagy jogait sérti vagy veszélyezteti. Álláspontunk szerint a szülők vádlottként való elítélésekor a bíróság nem vette figyelembe a konkrét cselekmény társadalomra veszélyességét. A szülők gyermekük legjobb érdekét tartották szem előtt, amikor úgy döntöttek, hogy nem adatják be neki az esedékes oltásokat, mivel a gyermeknél kialakult hiperérzékenység és antibiotikum érzékenység miatt úgy ítélték meg, hogy a védőoltások beadása kifejezetten veszélyezteti a gyermek egészségét. Ezenfelül a TASZ ügyvédje azt is előadta, hogy a kiszabott büntetést aránytalanul súlyosnak, törvényellenesnek tartja, mert sérültek a büntetés kiszabása során figyelembeveendő célok, amikor felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság a szülőpárt.

A bíróság a felmentő ítélet indoklásában kifejtette, hogy a szülők cselekménye ugyan kimerítette a fertőző betegségek elleni védekezés elmulasztása elnevezésű szabálysértési tényállást, azonban a bűncselekmény megvalósulásához többletelemek szükségesek. A büntetőjog az állam végső eszköze, büntető szankciókkal csak a legsúlyosabb cselekményeket kell fenyegetni. Jelen esetben a többletelemek hiányoztak, nevezetesen nem valósult meg a tényleges veszélyezetettség, csak közvetett, távoli veszélye áll fenn a megfertőződésnek. A bíróság kimondta, hogy szabálysértésnél súlyosabb cselekmény nem állapítható meg.

A bíróság utalt a 39/2007. (VI. 20.) Alkotmánybírósági határozatra, amelyben az Alkotmánybíróság kimondta a következőket. „Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a kötelező védőoltásokat intézményesítő és annak feltételeit meghatározó jogi szabályozás a testi integritáshoz való jog korlátozását jelenti.” „Az állam csak abban az esetben korlátozhatja az alapjogokat, ha a legitim célok védelme más módon nem érhető el. » [… ] A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni.« (Összefoglalóan: 879/B/1992. AB határozat, ABH 1996, 401.)”

Az ítélet azért is jelentős, mert a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága ítéletben mondta ki azt, hogy a büntetőjogi szankció alkalmazását nem alapozza meg pusztán az, hogy valaki megtiltja egyes védőoltások beadását gyermekének.

 

Rovatok: 
Címkék: 
Sections: 

Hozzászólások

Az ügy jogi vonatkozásai valóban érdekesek, de az orvosok gondjainak megismerése segítheti az álláspontok kialakítását.

Ezen, bíróságra került eset orvosi vonatkozásait nem tudom a részletek ismerete nélkül mérlegelni.

Fiatal orvos koromban olvastam, egy angliai cikkben, hogy ott akkoriban megszüntették a tbc elleni kötelező védőoltást. Néhány év múlva egy alsó tagozatos osztályban különös járvány ütötte fel a fejét, mely két gyermek halálát is okozta. A halott gyerekek az első sorokban ültek. Járványügyi nyomozás kapcsán kiderült, hogy az oltatlan gyerekek tbc különösen súlyos lefolyású változatával fertőződtek meg. A járvány forrása a tbc-vel fertőzött, kavernás állapotú, bacilust folyamatosan ürítő tanáruk volt.

Nem biztos hogy csak az oltas miatt csökkent a TBC, Nemetorszagban 1998 ota a BCG oltas nem ajanlott, es megis csökkent a betegseg evröl evre. 2006-ban 5404 uj megbetegedest regisztraltak (forras: http://de.statista.com/statistik/daten/studie/2669/umfrage/entwicklung-d...)
Magyarorszagon pedig a kötelezö oltasok ellenere 1894-et (http://www.soroksar.hu/Soroksari-Hirlap---XIII--evfolyam-7--szam-/oNKORM...)es ha belegondolunk hogy Nemetorszag lakossaga több mint nyolcszorosa Magyarorszagenak, akkor lathatjuk hogy Magyarorszagon gyakoribb a TBC.

Nekem egy kérdésem lenne a témával kapcsolatban.
Még nincsen gyerekem, de ismerősöktől hallottam a következőket.
Mivel nem hisznek a védőoltásokban, úgy gondolták nem fogják beadatni az oltásokat gyermeküknek. (Számos külföldi baráttól is hallottam, hogy oltások nélkül is teljesen egészségesen felnőttek a gyerekek.) Ám amikor a magyar pár jobban utánajárt a dolognak, kiderült, hogy Magyarországon, amennyiben nem adatják be a kötelező oltásokat a gyereknek, az állam elvehti a szülőktől a gyereket és állami gondozásba adhatja.
Kérdésem: Ez valóban így lenne?
Ha bizonyítottan nincs szükség bizonyos oltásokra, és nem akarom beadatni a gyermekemnek, elvehetik tőlem?
Köszönöm a választ előre is!

Üdvözletem!

Azt szeretném komolyan megtudni miért bombázzák a csöpp immunrendszereket egyszerre ÖT kórokozóval? Ez felér egy támadással, mintha azt üzennék az illetékes törvényalkotók,a magyar gyerekeknek: " na kiskomám ezt védd ki ha tudod!" Mindenki tudja a fejlődő immunrendszer pici korban sérülékeny. Mindenki tudja épp erősíteni kellene nem pedig gyengíteni. És ha mindenki tudja akkor feltételezhetem ugye, tudatos a gyerekeink gyengítése. Hol itt a jóindulat? Kit véd és mitől ez az eszement adag amit beadtak utódainknak. Miért nem lehet egyesével adni??????? Azért mert akkor valóban elindulna egy védekezés az óvodások szervezetében pl?
Olyan vissza nem fordítható súlyos következményei lettek annak, hogy kicsiny emberpalántákat élő vírusokkal ( egyszerre 5!! ) fertőztek meg, hogy életük végéig küszködhetnek a szövődmények átkozott hozadékaival a szülőkkel szomorúságára. Miért kellett ez országunknak? Vállalják a felelőséfet? Nem ! A közgyógy keret is úgy van megállapítva erre az esetre, hogy véletlenül se tartson ki a lejáratig a gyógyszerkeret. Csak egyetlen érvet írjon valaki,amiből nem a rossz indulatot látnám.

Egy anya, aki egészséges gyermeket szült, sokáig szoptatott,( 1,5 év) mégis tartósan beteg lett kisgyermeke.( mindkét szülő egészséges!)

Szomorúan olvasom!
Mi is átmentünk ezen, három egészséges gyereket szültem (eddi), mindegyik sokáig szopott. A legkisebbet már semmire sem oltattam (ez csak úgy lehetséges, hogy be sincs sehol jelentve! demokratikus ország), és lényegesen jobban van, mint a két nagy, akikkel sokat küzdöttünk az oltási szövődményekkel. Viszont ennek köszönhető, hogy beleástam magam a témába és kicsivel már okosabb voltam, és a többivel is az leszek...
Valóban elképesztőek a kombinált vakcinák, ráadásul gyarkan egyik combba hármas, a másikba egy négyes.. rémes.
Ismerek olyat - közelről -, akinek a makk egészéséges gyereke 1 éves korában kullacsemphalitis elleni oltást kapott, mert az orvos rábeszélte: másnap lebénult... persze nem az oltástól. Most 5 éves. A felsőtestét már tudja mozgatni...
A mostani h1n1-oltástól az egyik kislánynak leállt a szíve az iskolai oltás után, az azt követő 5 percben : nem került a sajtóba... Hála Istennek a mentősöknek sikerült újraéleszteni.
Azt akartam csak írni, hogy létezik már módszer az oltási szövődmények gyógyítására, ezen a honlapon is utalnak rá, mi is homeopata segítségével gyógyultunk, hosszasan, de eredményesen.
Ha kell, tudok linkeket, telefonszámokat, neveket.

Remelem javul a gyermekeitek allapota. A linkekert en is halas lennek.
Mi egyebkent azert települtünk ki Nemetorszagba (amikor varandos voltam), mert itt nem kötelezöek az oltasok. Nem akartam ugy jarni mint a baratnöm, akinek a kisfia ket nappal az oltas utan hirtelen csecsemöhalalban meghalt (persze nem az oltas miatt), vagy a szomszedom, akinek a mar folyekonyan beszelni tudo egezseges harom eves kislanya az oltas utan par hettel szellemileg serült lett.
Ez a ket eset eleve nem lett oltasi karnak elismerve, ezert gondolom hogy a mellekhatasok szama joval nagyobb mint ahogy azt az oltoanyag gyartok mondjak.
Nem is ertem hogy hogy lehet egy demokratikus orszagban egy orvosi beavatkozas kötelezö. Hiszen azokban az orszagokban ahol nem kötelezö is 80-90%-os az atoltottsag.

A védőoltásokról már régesrég bebizonyosodott, hogy nem egyebek aljas nyereségvágyból elkövetett tömeges kuruzslásnál.Se kettős vakkísérletek, se kontrollcsoport, se évtizedekig tartó esetkövetés, ami nélkül pedig nem szabadna forgalomba hozni semmilyen készítményt,ráadásul az sem véletlen, hogy a fekete himlőoltás teljes kudarcából okulva a pestis, kolera, lepra helyett a nem csak ártalmatlan, hanem kifejezetten hasznos gyerekbetegségeket vették célba, mivel a gyerek nem tud bírósághoz fordulni és mivel remélték, hogy így nem lesz olyan tömeghalál, amilyet a himlőjárvány lecsengése után piacra dobott oltás okozott sok helyen.Lett azonban rák, sclerózis multiplex,AIDS,bölcső-és gyermekhalál, az idegbetegségek, elmezavarok, autoimmun betegségek mindenféle formája, amelyet aztán ugyanazon gyógyszergyár nem kevésbé kétes termékeivel lehet majd kezelni.A TBC sem vezetné a betegségek halálozási világranglistáját, ha az oltásra fecsérelt pénzt az életkörülmények javítására költötték volna...naponta halnak meg gyerekek, akiknek MOST lenne szükségük életmentő műtétre, mert a választóik helyett a kampányukat pénzelő gyógyszergyártók érdekeit képviselő politikusbűnözők képzeletbeli járványok állítólagos megelőzésére tékozolták az adófizetők keservesen megkeresett pénzét.EGYSZÓVAL: AMÍG A TÖRVÉNY NEM SZÁMŰZI A GYÓGYÍTÁSBÓL ÉS ANNAK OKTATÁSÁBÓL AZ ANYAGI ÉRDEKET, ADDIG A BETEG EMBEREK SZÁMA MINDIG CSAK NŐNI FOG, MERT A NAGY TÖMEGEKNEK UGYANAZON KÉSZÍTMÉNYEKKEL TÖRTÉNŐ MECHANIKUS KEZELÉSE CSŐDBE FOGJA VINNI A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁST AZ EGÉSZ VILÁGON.ENNYI.

Szóljon hozzá!