A TASZ magyarul: Magyar

Roma jogvédelem


A TASZ azért indította el Romaprogramját, mert Magyarországon az egyik legsúlyosabb emberi jogi kérdés a romák diszkriminációja, valamint az ellenük irányuló rasszista erőszak. A program első három évében aktív terep- és közösségi munkát is végzett, videón is rögzítve a tevékenységeinket, eseteket. A program rendkívül magas költségei miatt azonban ilyen formában nem volt fenntartható, ezért 2013-ban átalakítottuk, de továbbra is keresünk támogatókat ahhoz, hogy folytathassuk a megkezdett terepmunkát. Célunk mindvégig a romákkal szembeni strukturális (hatósági, intézményi) diszkrimináció elleni fellépés volt, ez továbbra is a program fókusza. Ezen belül elsősorban a rendőrségi, illetve egyéb büntető jogalkalmazásbeli hátrányos megkülönböztetéssel foglalkozunk, mint például a rendőrségi etnikai profilalkotással, illetve a gyűlölet-bűncselekmények kapcsán a jogalkalmazás terén megfigyelhető kettős mércével. Rendszeresen véleményezünk továbbá a mélyszegénységben élőket, így elsősorban a közöttük felülreprezentált romákat hátrányosan megkülönböztető, a komplex, támogató programok helyett rendészeti szemléletmódot előtérbe helyező jogszabályokat. Ügyeinkről, témáinkról videófilmeket is készítünk.

Itt megtekintheti a 2010-2012 között végzett tevékenységeinkről készült ismertető videót:

 

Főbb témáink és az ezekhez kapcsolódó alprogramok:

Alapjogsértő jogszabályok - önkormányzati rendeletek monitorozása

Gyűlölet-bűncselekmények hatósági felismerésének és hatékony nyomozásának hiánya - hasznos tudnivalók gyűlölet-bűncselekmények áldozatai számára

Diszkriminatív szabálysértési bírságolások - történetek, videók, eljárások (feltöltés alatt)

Pages

Nem bűncselekmény a Hír TV kritizálása

2 May, 2013 - 14:12

A bíróság megszüntette azt a büntetőeljárást, amely a Hír TV feljelentése alapján indult a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) három munkatársa és az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) ügyvédje ellen. A bíróság szerint a feljelentettek nem követtek el bűncselekményt, amikor a Hír TV Gyöngyöspatáról szóló, az iskolai szegregációt tagadó műsorát bírálták.

Előítélet (nem) számít!?

30 April, 2013 - 12:23

A rendőrség nem veszi figyelembe, hogy antiszemita előítélettől indíttatva bántalmazták a Raoul Wallenberg Egyesület elnökét, így nem gyűlölet-bűncselekmény, hanem csak testi sértés miatt nyomoz. Holott a jog erősebb védelmet biztosít a rasszista, antiszemita és homofób bűncselekmények áldozatainak. Úgy tűnik, a jogalkalmazás viszont nem így tesz.

Közmunka-megvonás iskolakerülésért

25 April, 2013 - 10:30

Az alapjogi biztoshoz fordult a TASZ, hogy kezdeményezze a 2013. április 18-án kihirdetett közfoglalkoztatásról szóló törvénymódosítás Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatát az Alkotmánybíróság előtt. 

Konferencia a gyűlölet-bűncselekményekről

17 April, 2013 - 14:58

Tisztelettel meghívjuk a “Gyűlölet-bűncselekmények – elmélet és gyakorlat” című konferenciára, amelyre 2013. április 19-én 9:00 -14:00 között kerül sor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán.

Jogvédők a rasszizmus elleni világnapon: a kormány tegyen végre a gyűlölet-bűncselekmények ellen!

21 March, 2013 - 09:47

A rasszizmus elleni világnap alkalmából négy jogvédő szervezet fordult a kormányhoz, hogy tegyen végre érdemi lépéseket a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorítása érdekében.

Ismét a mélyszegénységben élőket büntetné a kormány

19 March, 2013 - 09:54

A kormány által jegyzett törvényjavaslat lehetővé tenné emberek kizárását a közmunkából azon az alapon, hogy gyermekük iskolai hiányzása miatt velük szemben eljárás indult. A törvényjavaslat megszavazása esetén továbbá azok is elesnek majd a közmunkától, akiknek nincsenek meg az anyagi lehetőségeik lakókörnyezetük tisztántartására, ami egyébként - önkormányzati rendelet alapján - több szociális támogatás megvonásához is vezethet.

Volt hatása a Magyar Hírlap elleni bojkott felhívásnak

27 February, 2013 - 10:14

A civilek által megkeresett tizenöt cégből öten is azt válaszolták, a jövőben nem kívánnak hirdetni a Magyar Hírlapban. Az állami cégeknek viszont egyike sem reagált megnyugtatóan.

A TASZ filmjei a Hégető Honorka-díj megosztott különdíját kapták

13 February, 2013 - 16:25

A Hégető Honorka-díj célja, hogy a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok problémáit bemutató televíziós és online alkotásokat elismerje, az újságírókat és a közönséget érzékenyítse. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy elnyertük ezt a díjat 2013-ban. 

Bojkottal a gyűlöletbeszéd ellen

21 January, 2013 - 12:36

A TASZ csatlakozik a civil szervezetek bojkottfelhívásához, mert támogatja a gyűlöletbeszéd elleni társadalmi fellépést. Fair cégek ne hirdessenek a rasszista gyűlölködést pártoló lapban.

Pályázik rám, nem hagy békén

21 December, 2012 - 00:00

Hogyan tud a hatóság embere a jogot felhasználva, azzal visszaélve zaklatni valakit? A szabálysértési bírságolás erre kiváló eszköz. Főleg, ha az érintett hátrányos helyzetű, így jogérvényesítési képessége alacsony. 

Pages