RSS
English

fogyatékosság program

Szolgálati közlemény: fogyatékosügyi megbeszélések a kormányzattal és az FSZK-val

2011. december 19. hétfő, 15.05

Munkatársunk az elmúlt két hétben a hazai fogyatékosságpolitikát érintő két megbeszélésen vett részt. A megbeszélések témái az NFÜ fogyatékosügyi pályázata, valamint az intézménytelenítést koordináló testület legitimitása volt. Olvassa el a beszámolót!

Demonstráció a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyermekek oktatási jogaiért

2011. december 1. csütörtök, 12.50

 Lázár János törvénymódosító javaslata alapján az új köznevelési törvény nem tartalmazná a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerek iskolai osztályaiban a minimális óraszámokra vonatkozó előírást. A javaslat ellen pénteken békés demonstrációt tartanak szülők a Parlament előtt. 

Igen a pályázatra, határozott nem a "lakócentrumokra" (NFÜ ügy, 6. rész)

2011. november 28. hétfő, 23.46

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség intézménytelenítési pályázati tervei szerint "lakócentrumnak" keresztelt totális intézmények is építhetők a kitagolásra szánt közösségi forrásokból. Civil és szakmai szervezetek közösen utasítják el a pályázati tervek ezen elemét, és javaslatuk elfogadásában bízva zöld lámpát adnának a pályázatnak.

Lázár János javaslata fogyatékos gyerekek oktatási jogait veszélyezteti - levél a szakpolitikusoknak

2011. november 23. szerda, 17.07

A súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek oktatási jogai fokozatosan fejlődtek a rendszerváltás óta. Lázár János egymondatos indoklással ellátott javaslata ezeket a jogokat sodorja veszélybe. Szülők, szakemberek és civilek közös levele a módosító visszavonásáért. Az érkező aláírásokat folyamatosan töltjök fel a honlapra!

Választójogot minden fogyatékos állampolgárnak!

2011. november 11. péntek, 10.10

Elismerésre vár a gondnokolt állampolgárok választójoga. A korlátozás miatt Magyarországot elmarasztalta az Emberi Jogok Európai Bírósága, ezért a kormánynak változtatnia kell a jogsértő helyzeten. Az új Alaptörvényból kirajzolódó megoldást elemzi a Központ a Fogyatékos Emberek Jogaiért Alapítvány és a TASZ közös filmje.

Politikai egyeduralom a kormány fogyatékosügyi testületében

2011. november 8. kedd, 14.58

Az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testületnek döntő szava lehet a jövő fogyatékosügyi politikájában. A testület összetételéről és működéséről eddig szinte semmit nem tudtunk. Olvassa el az ülések jegyzőkönyveit és a TASZ véleményét!

Jelentés a bonyhádi fogyatékos személyek otthonában tett látogatásról

2011. április 21. csütörtök, 19.10

A TASZ 2010-ben fogyatékos személyek nagy létszámú bentlakásos intézményeiben tényfeltáró monitoring-programot indított. A látogatások célja az intézményben lakó személyek alkotmányos jogai érvényesülésének és a szolgáltatásokkal való elégedettségének vizsgálata. 2010. szeptember 28. és 30. között Bonyhádon jártunk. Olvassa el a TASZ jelentését!

Intézménytelenítés és közösségi lakhatás - civil javaslatok

2011. április 20. szerda, 13.06

Intézménytelenítés és közösségi lakhatás Magyarországon címmel 2011. február 14-én több civil és szakmai szervezet tette közzé közös vitaindítóját. Az ELTE Gyógypedagógiai Karán tartott szakmai fórumot követően most közzétesszük a konszenzussal elfogadott és a kormány figyelmébe ajánlott dokumentumot.

Üdvözlendő elemek, kidolgozatlan koncepció – a kormány fogyatékosságügyi, intézménytelenítési stratégiájáról

2011. március 30. szerda, 14.52

A TASZ véleménye a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által társadalmi vitára bocsátott „a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásáról szóló, 2011-2041. évre elkészített Stratégia” című dokumentumról

A TASZ jelentése a szekszárdi fogyatékos személyek otthonáról

2011. március 29. kedd, 13.48

A TASZ 2010-ben fogyatékos személyek nagy létszámú bentlakásos intézményeiben tényfeltáró monitoring-programot indított. A látogatások célja az intézményben lakó személyek alkotmányos jogai érvényesülésének és a szolgáltatásokkal való elégedettségének vizsgálata. 2010. november 2. és 4. között szekszárdon jártunk. Olvassa el a TASZ jelentését!

Oldalak