RSS
English

Jogérvényesítési lehetőségek: gyülekezés, egyesülés, politikai részvételi jogok

Nyomtatás

Gyülekezési jog

Ha valakinek a békés gyülekezéshez fűződő jogát a rendőrség megsérti, akkor a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény (Gytv.) szerint ahhoz képest, hogy a gyülekezést a rendőrség megtiltotta vagy feloszlatta, az alábbi speciális (szűk határidőben igénybe vehető) jogérvényesítési lehetőségek is a rendelkezésére állnak:

I.    A rendezvény megtiltása esetén: államigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (három napon belül!)

Gytv. 8.§-9.§

A rendőrség két okból tilthatja meg a bejelentett rendezvény megjelölt helyen illetve időben történő megtartását (a bejelentéstől számított 48 órán belül):
1)    ha a rendezvény megtartása a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné;
2)    ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható.

A rendőrség határozatának közlésétől számított három napon belül a szervező kérheti a határozat bírósági felülvizsgálatát. A kérelemhez csatolni kell a rendőrség határozatát.
A bíróság a kérelem beérkezésétől számított három napon belül határoz. Ha a kérelemnek helyt ad, hatályon kívül helyezi a rendőrség határozatát, ellenkező esetben a kérelmet elutasítja. A bíróság határozata ellen nincs helye jogorvoslatnak.

II.    A rendezvény feloszlatása esetén: per indítása a feloszlatás jogellenességének megállapítása iránt (15 napon belül!)

Gytv. 14.§(3)

Ha a rendezvényt feloszlatják, a rendezvény résztvevője a feloszlatástól számított tizenöt napon belül pert indíthat a feloszlatás jogellenességének megállapítására.

A feloszlatás során tett rendőri intézkedésekkel szembeni jogorvoslati lehetőségek:
Amennyiben úgy véli, hogy az önnel szemben intézkedő rendőr nem törvényesen járt el, a rendőrségről szóló törvény értelmében az alábbi jogorvoslati lehetőségeket veheti igénybe:

•    Abban az esetben, ha a rendőri intézkedés, vagy annak elmulasztása, illetve a kényszerítő eszközök alkalmazása alapvető jogát sértette , választása szerint:

1.    Panasszal fordulhat az intézkedést foganatosító rendőri szervhez
(a panasz előterjesztésének határideje: az intézkedést követő harminc nap
 az elbírálás határideje: a panasz beérkezésétől (áttételétől) számított harminc nap)
       A panaszt elbíráló határozat ellen fellebbezésre van lehetőség, kivéve, ha a panaszt az országos rendőrfőkapitány bírálta el, ez esetben bírósághoz lehet fordulni a határozat felülvizsgálata iránt (határozat közlésétől számított harminc napon belül jogszabálysértésre hivatkozással). A fellebbezést az intézkedést foganatosító rendőri szerv vezetője felett irányítási jogkört gyakorló személy bírálja el.
(a fellebbezés határideje: a döntés közlésétől számított 10 munkanap)

2.    Vagy kérheti, hogy panaszát az országos rendőrfőkapitány a Független Rendészeti Panasztestület által lefolytatott vizsgálatot követően bírálja el. Ilyen esetben a panaszt a Panasztestületnél kell benyújtani.
(a panasznak a Panasztestülethez történő előterjesztésének határideje: az intézkedéstől, ha pedig a panasz előterjesztője az őt ért jogsérelemről később szerzett tudomást, ettől az időponttól számított nyolc nap)
a Panasztestület a panaszt kilencven nap alatt vizsgálja meg, állásfoglalását ezután megküldi az országos rendőrfőkapitány számára, aki az állásfoglalás kézhezvételét követő tizenöt napon belül dönt, határozata ellen a közigazgatási eljárásban fellebbezésnek helye nincs, az ellen közvetlenül bírósági felülvizsgálatra van lehetőség (határozat közlésétől számított harminc napon belül jogszabálysértésre hivatkozással).

•    Abban az esetben, ha az intézkedés jogát vagy jogos érdekét érintette:

 Panasszal fordulhat az intézkedést foganatosító rendőri szervhez
(a panasz előterjesztésének határideje: az intézkedést követő harminc nap
 az elbírálás határideje: a panasz beérkezésétől (áttételétől) számított harminc nap)
       A panaszt elbíráló határozat ellen fellebbezésre van lehetőség, kivéve, ha a panaszt az országos rendőrfőkapitány bírálta el, ez esetben bírósághoz lehet fordulni a határozat felülvizsgálata iránt (határozat közlésétől számított harminc napon belül jogszabálysértésre hivatkozással). A fellebbezést az intézkedést foganatosító rendőri szerv vezetője felett irányítási jogkört gyakorló személy bírálja el.
(a fellebbezés határideje: a döntés közlésétől számított 10 munkanap)

Egyesülési jog

Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény értelmében a társadalmi szervezeteket a megyei/Fővárosi Bíróság tartja nyilván. A nyilvántartásba vételre irányuló kérelmet a szervezet képviselője nyújtja be, a bíróság legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított 60 napon belül polgári nem peres eljárás keretében köteles dönteni a szervezetet nyilvántartásba vételéről vagy a kérelem elutasításáról (ebbe a határidőbe a hiánypótlás ideje nem számít be). A nyilvántartásba vétel nem tagadható meg, ha az alapítók eleget tettek a törvény rendelkezéseinek.

A nyilvántartásba vételt elutasító bírósági határozat ellen a Pp. általános szabályai szerint van helye jogorvoslatnak.

Garanciális szabály, hogy amennyiben a bíróság ezen döntési kötelezettségének határidőn belül nem tesz eleget, a bíróság vezetőjének a határidő lejártát követő nyolc napon belül meg kell tennie a szükséges intézkedéseket a kérelem elbírálása érdekében. Ha a kérelem elbírálására ennek alapján nem került sor, a nyilvántartásba vétel a 60 napos határidő leteltét követő kilencedik napon a kérelem szerinti tartalommal a bíróság határozata nélkül is létrejön.

A társadalmi szervezetek felett (a pártok kivételével) az ügyészség törvényességi felügyeletet gyakorol, ennek keretében az ügyész pert indíthat a társadalmi szervezet ellen akár annak feloszlatása érdekében is. A társadalmi szervezet tevékenységének felfüggesztése, feloszlatása illetve megszűnésének megállapítása kizárólag a bíróság hatásköre.

A törvény rendelkezik továbbá arról, hogy a társadalmi szervezet valamely szervének törvénysértő határozatát bármely tag - a tudomására jutástól számított 30 napon belül - a bíróság előtt megtámadhatja.

Az ügyész illetve a tag által indított per a megyei /Fővárosi Bíróság hatáskörébe tartozik.

Politikai részvételi jogok
 
A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (Vet.) szabályait kell alkalmazni az országgyűlési képviselők választására, az Európai Parlament tagjainak választására, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására, a kisebbségi önkormányzatok tagjainak megválasztására, az országos népszavazásra, a helyi népszavazásra, az országos népi kezdeményezésre és a helyi népi kezdeményezésre.

A Vet. 3 fokú jogorvoslati rendszert állít fel a választási szabályok megsértése esetére:

Kifogás benyújtása a választási bizottsághoz
Kifogást a választásra irányadó jogszabály, illetőleg a választás és a választási eljárás alapelveinek megsértésére hivatkozással bárki benyújthat.
A benyújtás határideje: legkésőbb a sérelmezett jogszabálysértés elkövetésétől számított három nap. Elbírálás határideje: a beérkezésétől számított három nap.

A kifogásnak tartalmaznia kell: a jogszabálysértés megjelölését, a jogszabálysértés bizonyítékait, a kifogás benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a kifogás benyújtójának választása szerint telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét.

Ha a választási bizottság a kifogásnak helyt ad:
-    megállapítja a jogszabálysértés tényét,
-    a jogsértőt eltiltja a további jogszabálysértéstől,
-    a választási eljárást vagy annak a jogorvoslattal érintett részét megsemmisíti és megismételteti.

További részletek: Vet. 77-78.§

Fellebbezés
A választási bizottság elsőfokú határozata ellen bármely választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, illetőleg az ügyben érintett jogi személy fellebbezést nyújthat be. A fellebbezést jogszabálysértésre hivatkozva illetőleg mérlegelési jogkörben hozzott döntés ellen is be lehet nyújtani.
A fellebbezés határideje: legkésőbb a megtámadott határozat meghozatalától számított három napon belül meg kell érkeznie a határozatot hozó választási bizottsághoz.

A fellebbezésnek tartalmaznia kell: a fellebbezés alapját, a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét.
A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

További részletek: Vet. 79.-80.§

Bírósági felülvizsgálat
A választási bizottság másodfokú határozata, továbbá az Országos Választási Bizottság határozata ellen bármely választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, illetőleg az ügyben érintett jogi személy bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nyújthat be. A bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet jogszabálysértésre hivatkozva illetőleg mérlegelési jogkörben hozzott döntés ellen is be lehet nyújtani.
A bírósági felülvizsgálatra csak akkor kerülhet sor, ha a választási eljárásban a fellebbezési jogot kimerítették, vagy a fellebbezés e törvény rendelkezései szerint kizárt.
A bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet a megtámadott határozatot hozó választási bizottságnál kell előterjeszteni.
A benyújtás határideje:  legkésőbb a megtámadott határozat meghozatalától számított három napon belül meg kell érkeznie a választási bizottsághoz.

A bírósági felülvizsgálat iránti kérelemnek tartalmaznia kell: a kérelem jogalapjának megjelölését, a kérelem benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a kérelem benyújtójának választása szerint telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét.
A bírósági felülvizsgálat iránti kérelemben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet a másodfokú határozatot hozó választási bizottság székhelye szerint illetékes megyei, fővárosi bíróság bírálja el. Az Országos Választási Bizottság határozata ellen benyújtott bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet a Legfelsőbb Bíróság bírálja el.
További részletek: Vet. 81.-85.§

Országos illetve helyi népszavazás esetén további jogorvoslati lehetőségek a Vet-ben:

Országos népszavazás:

Az Országos Választási Bizottságnak (OVB) az aláírásgyűjtő ív, illetőleg a konkrét kérdés hitelesítésével kapcsolatos döntése elleni kifogást a határozat közzétételét követő tizenöt napon belül lehet - az Alkotmánybírósághoz címezve – az OVB-hez benyújtani.

Az Országgyűlés népszavazást elrendelő, valamint kötelezően elrendelendő népszavazás elrendelését elutasító határozata elleni kifogást a határozat közzétételét követő nyolc napon belül lehet - az Alkotmánybírósághoz címezve - az OVB-hez benyújtani.

Az Alkotmánybíróság a kifogást soron kívül bírálja el. Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság, illetőleg az Országgyűlés határozatát helybenhagyja, vagy azt megsemmisíti, és az Országos Választási Bizottságot, illetőleg az Országgyűlést új eljárásra utasítja.

(Lásd: Vet. 130.§)

Helyi népszavazás:

A helyi, illetőleg a területi választási iroda vezetőjének a népszavazás-kezdeményezés aláírásgyűjtő íveinek hitelesítésével kapcsolatos döntése ellen a közzétételtől számított tizenöt napon belül a helyi bírósághoz (Budapesten a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz), illetőleg a megyei bírósághoz lehet kifogást benyújtani.

A képviselő-testület, illetőleg a közgyűlés népszavazást elrendelő, valamint kötelezően elrendelendő népszavazás elrendelését elutasító határozata ellen a határozat közzétételétől számított nyolc napon belül a helyi bírósághoz (Budapesten a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz), illetőleg a megyei bírósághoz lehet kifogást benyújtani.

(Lásd: Vet. 146.§)

Feljelentés bűncselekmény illetve szabálysértés miatt

Ha az a cselekmény, amellyel valakinek valamely politikai szabadságjogát megsértették, bűncselekményt valósít meg (lásd az egyes szabadságjogokhoz kapcsolódó jogszabálygyűjteményeket), a sértettnek lehetősége van feljelentés (magánindítvány) tételével a büntetőeljárás megindítására. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) rendelkezik a bűncselekmény miatti feljelentésről: 170.§-172.§

Bűncselekmény miatt bárki tehet feljelentést. A feljelentés kötelező, ha annak elmulasztása bűncselekmény.

A feljelentést rendszerint az ügyésznél vagy a nyomozó hatóságnál kell írásban vagy szóban megtenni. A szóban (telefonon, más technikai eszközzel) tett feljelentést jegyzőkönyvbe kell foglalni. A feljelentést nyomban nyilvántartásba kell venni.

A nyomozás elrendeléséről a feljelentés megérkezésétől számított három napon belül kell határoznia a nyomozó hatóságnak illetve ügyésznek, feltéve, ha a feljelentést nem utasítják el, vagy a feljelentés kiegészítésére nincs szükség.

A feljelentés megtételét és a nyomozást követően a vádat általában (közvádas bűncselekmények esetén) az ügyész képviseli, azonban a sértett is részt vehet az eljárásban, és annak során különböző jogok illetik meg, így:

a) az eljárási cselekményeknél jelen lehet, az eljárás őt érintő irataiba betekinthet,
b) az eljárás bármely szakaszában indítványokat és észrevételeket tehet,
c) a büntetőeljárási jogairól és kötelességeiről a bíróságtól, az ügyésztől és a nyomozó hatóságtól felvilágosítást kérhet,
d) jogorvoslattal élhet. (Be. 51.§)

Az úgynevezett magánindítványra üldözendő bűncselekmények  esetében a büntetőeljárás kizárólag a magánindítvány előterjesztésére jogosult (a sérett, bizonyos esetekben törvényes képviselője illetve hozzátartozója) feljelentése alapján indulhat meg. A magánindítványt attól a naptól számított harminc napon belül kell előterjeszteni, amelyen a magánindítványra jogosult a bűncselekmény elkövetőjének kilétéről tudomást szerzett.

Részletesebben:
Büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.) 31.§
Be.173.§

A magánindítványra üldözendő bűncselekmények egy része (témánk szempontjából fontos ezen belül: rágalmazás, becsületsértés és kegyeletsértés) esetében a vádat mint magánvádló a sértett képviseli – ezek a magánvádas eljárások. Ilyenkor tehát nem csak az eljárás megindulásakor van a sértettnek elengedhetetlen szerepe, hanem az egész eljárás során.
Lásd: Be. 52.§

Bizonyos esetekben, amikor a nyomozóhatóság vagy az ügyész döntése folytán a büntetőeljárás nem folytatódna, a sértettnek lehetősége van arra, hogy pótmagánvádlóként lépjen fel és a vádat közvádas ügyekben is képviselje. Be. 53.§

Ilyen eset, amikor:
a) az ügyész vagy a nyomozó hatóság a feljelentést elutasította, vagy a nyomozást megszüntette,
b) az ügyész a vádemelést részben mellőzte,
c) az ügyész a vádat elejtette,
d) az ügyész a nyomozás eredményeként közvádra üldözendő bűncselekményt nem állapított meg, ezért nem emelt vádat, illetőleg a vád képviseletét - magánvádas eljárásban elrendelt nyomozás eredményeként - nem vette át,
e) az ügyész a tárgyaláson a vádat azért ejtette el, mert megítélése szerint a bűncselekmény nem közvádra üldözendő.

A sértettnek arra is lehetősége van, hogy ha a bűncselekmény következtében polgári jogi igénye is keletkezett, akkor azt a büntetőeljárásban érvényesítse, például a személyiségi jogsérelem miatt kártérítést kérjen. Ilyenkor a sértett magánfélként jár el. Be. 54.§

A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény (Sztv.) rendelkezik a szabálysértési ügyekben tett feljelentésről: (szabálysértés miatti ügyekben általában a jegyző vagy a rendőrség illetve a vámhatóság – bizonyos esetekben más szervek - járnak el)

A feljelentést szóban vagy írásban bármely személy vagy szerv megteheti. A szóban tett feljelentést jegyzőkönyvbe kell foglalni.
A feljelentésnek az eljárás alá vont személy ismert személyi adatainak megnevezése mellett tartalmaznia kell az elkövetett cselekmény helyének és idejének, továbbá az elkövetés körülményeinek leírását, a bizonyítási eszközök megjelölésével. Amennyiben lehetőség van rá, a bizonyítási eszközöket csatolni kell a feljelentéshez.
Az érdemi határozatot az eljárás megindítását követő harminc napon belül kell meghozni.  Gyermekkorú sérelmére elkövetett szabálysértés esetén az érdemi határozatot az eljárás megindítását követő tizenöt napon belül kell meghozni.

Részletesebben: Sztv. 82.§

Kérelem benyújtása az állampolgári jogok országgyűlési biztosához (ombudsmanhoz)

Az országgyűlési biztoshoz bárki fordulhat, ha megítélése szerint valamely hatóság, témánk szempontjából például: fegyveres erők, rendvédelmi szervek, nemzetbiztonsági szolgálat,a nyomozó hatóságok (a rendőrség, az adórendőrség és az ügyészségi nyomozást végző szerv is), a büntetés-végrehajtási intézetek,a helyi önkormányzatok, a kisebbségi önkormányzatok, a polgármesteri hivatalok,a kötelező tagság alapján működő köztestületek (gazdasági vagy szakmai kamarák), illetve valamely közszolgáltatást végző szerv (pl. víz-, gáz-, áramszolgáltató vagy egészségügyi, oktatási intézmények, stb.) tevékenysége során a beadványt benyújtó személy alapvető jogaival összefüggésben visszásságot okozott.

A kérelem benyújtásának feltétele, hogy a kérelmező a rendelkezésre álló közigazgatási jogorvoslati lehetőségeket - ide nem értve a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát - már kimerítette, illetve ilyen jogorvoslati lehetőség nem áll rendelkezésére. A közigazgatási ügyben született határozat jogerőre emelkedésétől számított 12 hónapon belül lehet az ombudsmanhoz fordulni.

Fontos, hogy nem járhat el az ombudsman, ha az ügyben bírósági eljárás van folyamatban vagy bírósági döntés született! Valamint akkor sem, ha az ügyben az Országgyűlés; a köztársasági elnök; az Alkotmánybíróság; az Állami Számvevőszék; vagy az ügyészség járt el (kivéve az ügyészségi nyomozást végző ügyészségi szervet).

Ha a lefolytatott vizsgálat alapján az ombudsman arra a megállapításra jut, hogy alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság áll fenn, annak orvoslására ajánlást tehet az érintett hatósághoz, illetve annak felügyeleti szervéhez,  vagy a közszolgáltatóhoz. Amennyiben a megkeresett szerv nem reagál az ajánlásra, vagy válasza az ombudsman számára nem elfogadható, úgy éves beszámolója keretében az országgyűlés elé viheti az ügyet és kérheti, hogy azt az országgyűlés vizsgálja ki. Továbbá kezdeményezheti jogszabályok módosítását, hatályon kvül helyezését, illetve kiadását. Ezenkívül különböző alkotmánybírósági eljárásokat kezdeményezhezhet illetve ügyészi óvás benyújtását kezdeményezheti az illetékes ügyésznél.

Az ombudsmannal kapcsolatos további részletes információk:
•    http://www.obh.hu/allam/index.htm

Jogszabályok:
Alkotmány 32/B.§
1993. évi LIX. törvény az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról 16.§-26.§


Az Alkotmánybíróság előtt bárki által indítható eljárások

Az indítványokat postai úton lehet benyújtani a következő címre:
Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága
1535 Budapest, Pf. 773

1.    Az alkotmányjogi panasz

Alkotmányjogi panasszal akkor fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha valamely alkotmányos joga azáltal sérült, hogy (bírósági/hatósági) ügyében alkotmányellenes jogszabályt alkalmaztak.

Az alkotmányjogi panasz benyújtásának határideje: a jogerős határozat kézbesítésétől számított 60 nap!

Az alkotmányjogi panasz előterjesztésének feltétele a rendes jogorvoslati lehetőségek (fellebbezés) igénybe vétele, ha ilyenek rendelkezésre állnak. A Legfelsőbb Bíróság (LB) felülvizsgálati eljárása és a perújítás rendkívüli jogorvoslatnak minősül, ezért ezek igénybevételét követően csak akkor lehet az Alkotmánybírósághoz fordulni, ha az alkotmányos jog sérelméhez vezető alkotmányellenes jogszabály alkalmazása a rendkívüli perorvoslat során következett be.

Mit kell tartalmaznia az indítványnak?:
-    a megsemmisítésre irányuló határozott kérelmet;
-    a megsemmisíteni kért jogszabályi rendelkezést;
-    meg kell jelölni, hogy a támadott jogszabályi rendelkezés milyen alkotmányos jogot sért;
-    meg kell indokolni, hogy a támadott jogszabályi rendelkezés miért sérti az Alkotmány hivatkozott rendelkezését.

Fontos hangsúlyozni, hogy az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre bírói ítéletek felülbírálására vagy megsemmisítésére, vagyis az alkotmányjogi panasz elbírálása során az Alkotmánybíróság nem vizsgálja magát a bírósági eljárást, csupán az alkalmazott jogszabály alkotmányosságát.

Mit várhat az Alkotmánybíróságtól a konkrét ügy vonatkozásában?:

Polgári ügyekben:
Amennyiben az Alkotmánybíróság az alkalmazott jogszabály alkotmányellenességét megállapítja, a megsemmisítés mellett kimondhatja, hogy az adott jogszabály az indítványozó konkrét ügyében visszamenőleg nem alkalmazható. Ilyen esetben a Legfelsőbb Bíróság (LB) (a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény XXIV. fejezetében szabályozott eljárásban) határozza meg, hogy a konkrét ügyre milyen hatással van az Alkotmánybíróság határozata. Az indítványozónak az alkotmánybírósági határozat kézbesítésétől számított 30 nap áll rendelkezésére abból a célból, hogy kérje a Legfelsőbb Bíróságtól az eljárás lefolytatását, amelynek eredményeképp:
-    ha az AB valamilyen anyagi jogi (nem eljárásjogi, hanem az ügy érdemére vonatkozó) rendelkezést semmisített meg, úgy a LB értesíti a panasz indítványozóját, hogy harminc napon belül perújítási kérelmet terjeszthet elő a perben eljárt elsőfokú bíróságnál (a perújítás egy rendkívüli jogorvoslati lehetőség, amely révén a bíróság az eljárást újból lefolytatja és a korábbi jogerős határozatot indokolt esetben részben vagy egészben hatályon kívül helyezheti és új határozatot hozhat)
-    ha az AB eljárásjogi rendelkezést semmisített meg, a LB megállapítja az Alkotmánybíróság határozatából következő eljárási jog gyakorolhatóságát a vonatkozó eljárási szabályok megfelelő alkalmazásával, s szükség esetén az eljárás azon szakaszának újbóli lefolytatását rendeli el az azt befejező határozat egyidejű hatályon kívül helyezésével, amelynek kimenetelére az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása hatással lehetett.
A LB soron kívül jár el ilyen ügyekben, határozata ellen nincs lehetőség fellebbezésre.

Büntető ügyekben:
Amennyiben az Alkotmánybíróság az alkalmazott jogszabály alkotmányellenességét megállapítja, a megsemmisítés mellett elrendeli az alkotmányellenes jogszabály alapján jogerős határozattal lezárt büntetőeljárás felülvizsgálatát, ha az elítélt még nem mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól, és az eljárásban alkalmazott rendelkezés semmisségéből a büntetés, illetőleg intézkedés csökkentése vagy mellőzése, illetőleg a felelősség alóli mentesülés vagy annak korlátozása következne.
Ilyen esetben tehát maga az Alkotmánybíróság rendeli el a jogerős bírói határozat felülvizsgálatát, amelyre mint rendkívüli jogorvoslatra a Legfelsőbb Bíróság előtt kerül sor, az irányadó általános szabályok (Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) XVIII. fejezet) szerint.

Amennyiben a büntetőjogi felelősség megállapítására, a büntetés kiszabására vagy intézkedés alkalmazására olyan büntető jogszabály alapján került sor, amelynek alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság megállapította, de a terhelt már mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól, vagy a büntetés végrehajtása már befejeződött, illetve végrehajthatósága megszűnt, illetőleg a terhelt már nem áll az intézkedés hatálya alatt,úgy a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen szintén lehetőség van felülvizsgálatra, ám ezt nem az Alkotmánybíróság rendeli el, hanem a Be. 417.§-ában meghatározottak (pl. terhelt, védő, ügyész) indítványozhatják.
Ilyenkor a felülvizsgálati indítvány előterjesztésére megállapított hat hónapos határidő az Alkotmánybíróság határozatának közlésétől számít.

További részletek az Alkotmánybíróság honlapján:
http://www.mkab.hu/hu/inditv.htm
Jogszabályok:
Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény
48.§, 40-43.§
Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény
262/A.§
XXIV. fejezet (360.§-363.§)
Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény
416.§, 427-428.§

2.    Jogszabály alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány (utólagos normakontroll)

Mindenkit megillető jog, hogy amennyiben azt gondolja, hogy valamely jogszabály ellentétes az Alkotmány valamely rendelkezésével, úgy emiatt az AB-hoz forduljon. Mivel a politikai szabadságjogokat az Alkotmány garantálja, előállhat olyan helyzet, hogy jogaink védelme illetve valamely jogsérelem megelőzése érdekében Alkotmánybírósághoz fordulunk. Az alkotmányellenesnek talált jogszabályt az Alkotmánybíróság – általában a jövőre nézve - megsemmisíti. Amennyiben a megsemmisített  alkotmányellenes rendelkezés alapján történt valakinek a büntetőjogi elítélése, és a megsemmisítés folytán kedvezőbb ítélet várható, úgy az AB elrendeli a büntetőeljárás felülvizsgálatát.

Mit kell tartalmaznia az indítványnak?:
-    a megsemmisítésre irányuló határozott kérelmet;
-    a megsemmisíteni kért jogszabályi rendelkezést;
-    meg kell jelölni, hogy a támadott jogszabályi rendelkezés milyen alkotmányos jogot sért;
-    meg kell indokolni, hogy a támadott jogszabályi rendelkezés miért sérti az Alkotmány hivatkozott rendelkezését.

Jogszabályok:
Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 37.§-43.§

3.    Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítása

Az előző indítvány-fajtához hasonlóan bárki kezdeményezheti az AB-nál mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását. Ez olyankor fordulhat elő, ha valamely jogalkotó szerv (pl. Országgyűlés, Kormány, miniszter, helyi önkormányzat) azáltal idéz elő alkotmányellenes helyzetet (valamely alkotmányos jog sérelémét), hogy nem alkotott meg egy olyan jogszabályt, amelyet magasabb szintű jogszabály alapján illetve feladat- és hatásköréből kifolyólag kötelezettsége lett volna.

Mit kell tartalmaznia az indítványnak?
-    azt a jogszabályt, amelynek alapján a jogalkotási kötelezettség fennáll, vagy utalnia kell arra, hogy a jogalkotó a feladat- és hatáskörébe tartozó területen a jogszabályi rendezést elmulasztotta, és ezek valamelyikével alkotmánysértő helyzetet idézett elő;
-    meg kell jelölni az Alkotmány azon szakaszát is, amely a mulasztás miatt sérül.

Ha az Alkotmánybíróság megállapítja a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet, a mulasztást elkövető szervet - határidő megjelölésével - felhívja feladatának teljesítésére. A mulasztást elkövető szerv a megjelölt határidőn belül köteles jogalkotói feladatának eleget tenni.
 
Jogszabályok:
Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. tv. 49.§


NEMZETKÖZI JOGÉRVÉNYESÍTÉSI LEHETŐSÉGEK

Ezek közös jellemzője, hogy akkor lehet valamely nemzetközi emberi jogi fórumhoz fordulni, ha a hazai jogorvoslati lehetőségeket az illető már kimerítette.

Európai Emberi Jogi Bírósághoz (EEJB) fordulás

Amennyiben úgy ítéli meg, hogy véleménynyilvánítási szabadságával (10. cikk), békés gyülekezéshez, egyesüléshez való jogával(11. cikk) illetve gondolat- lelkiismereti vagy vallásszabadságával (9. cikk) kapcsolatban sérelem érte, és az ügyben a hazai jogorvoslati lehetőségeket már kimerítette, akkor a Magyar Állam ellen kérelmet nyújthat be az EEJB-hoz. 

A kérelmet a jogerős határozat meghozatalától számított 6 hónapon belül írásban, akár magyar nyelven is, postai úton terjesztheti elő az a természetes személy, nem-kormányzati szervezet vagy személyek csoportja, aki vagy amely a jogsérelem áldozatának érzi magát.
 
Az eljárással illetve a kérelemmel kapcsolatos további részletes információk (illetve a kérelmet magában foglaló űrlap letölthető):
•    www.lb.hu Emberi Jogi Iroda Közleményei
•    www.echr.coe.int

A Bíróság az eljárás első szakaszában azt vizsgálja meg, hogy a kérelem alkalmas-e arra, hogy a második szakaszban érdemben vizsgálja az ügyet.

Mit várhat az Európai Emberi Jogi Bíróság ítéletétől?

Az EEJB a konkrét ügyben nem jogorvolati fórum olyan értelemben, hogy a hazai hatóság határozatát nem semmisítheti meg illetve nem is változtathatja meg. Az ítéletnek mégis kötelező ereje van az államra nézve az adott ügy vonatkozásában: amennyiben a Bíróság megállapítja valamely jog sérelmét, úgy az állam köteles a konkrét ügyben a jogsérelmet orvosolni és következményeit megszüntetni. A Bíróság azonban nem írhatja elő az állam számára, hogy ezt milyen módon tegye. Szigorúan jogilag nézve nem köteles az állam általános és a jövőre vonatkozó konzekvenciákat levonni egy adott ítéletből, a gyakorlatban azonban a Bíróság ítéleteinek, a szabadságjogok értelmezésének nagyon is fontos hatása van a jogalkotásra és a részes államok jogának közelítésére az emberi jogok területén.

A Bíróságnak ugyanakkor lehetősége van kártérítés megállapítására illetőleg költségek megtérítésére  is, amennyiben a kérelmező erre igényt tart.

Panasz előterjesztése az ENSZ Emberi Jogi Tanácsánál

A korábban Emberi Jogi Bizottságnak nevezett szervezetet 2006-ban nevezték és alakították át Emberi Jogi Tanáccsá. Egyúttal a panaszeljárás jellege is megváltozott, amit jól szemléltet, hogy panasz helyett „kommunikációnak” nevezik a beadványt.

Beadványt természetes személyek illetve ezek csoportja terjeszthet a Tanács elé, amennyiben olyan súlyos és rendszeres emberi jogi jogsértéseket tapasztalnak, amelynek áldozatai vagy amelyek bekövetkezéséről közvetlen és biztos forrásból van tudomásuk.

A beadvány célja nem lehet politikai jellegű és nem lehet ellentétes az ENSZ alapelveivel.

A beadvány benyújtásának is feltétele a hazai jogorvoslatok kimerítése, kivéve, ha azok hatástalanok vagy igénybevételük túlságosan hosszú ideig tartana.
 
A beadványokat az alábbi címre kell elküldeni:

Human Rights Council and Treaties Division
Complaint Procedure
OHCHR-UNOG
1211 Geneva 10, Switzerland
Fax: (41 22) 917 90 11
E-mail: CP@ohchr.org

További információk:
http://www2.ohchr.org/english/bodies/chr/complaints.htm