HCLU in English: English

A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért nyílt levele

2006. szeptember 25. hétfő, 06.00

A TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság nyílt levélben fordult az igazságügyi és rendészeti miniszterhez, a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez és a legfőbb ügyész helyetteséhez a zavargások miatti előzetes letartóztatások ügyében.

A MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG ÉS A TÁRSASÁG A SZABADSÁGJOGOKÉRT

NYÍLT LEVELE

Dr. Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter,
Dr. Lomniczi Zoltán a Legfelsőbb Bíróság elnöke és
Dr. Belovics Ervin legfőbb ügyész helyettes
részére

 Tisztelt Miniszter Úr, tisztelt Elnök Úr, tisztelt Legfőbb Ügyész-helyettes Úr!

 A Magyar Helsinki Bizottság növekvő aggodalommal figyeli azokat a sokasodó beszámolókat, amelyek szerint a zavargásokkal összefüggésben olyan személyek is előzetes letartóztatásba kerülnek, akiknek az esetében meggyőzőnek tűnő bizonyítékok szólnak az ellen, hogy erőszakos cselekményekben vettek részt.

 Tudjuk, a kiélezett helyzetben az intézkedő rendőrök számára esetenként rendkívül nehéz elkülöníteni a zavargásokban tevőlegesen, illetve pszichikai bűnsegédként részt vevő személyeket az érdeklődőktől, vagy a hazafelé tartó egyszerű járókelőktől. Az azonban már egyértelműen elvárható a nyomozó hatóságoktól és az ügyészségtől, hogy a gyanúsítottak őrizetének három napja alatt kellő alapossággal megvizsgálva az egyes ügyeket, csak azokban az esetekben kezdeményezzenek előzetes letartóztatást, amelyekben az minden kétséget kizáróan szükségesnek mutatkozik.

 Az előzetes letartóztatást elrendelő bíróságoknak kötelességük, hogy érdemben és az adott ügy egyedi körülményeinek figyelembevételével vizsgálják meg, hogy valóban fennállnak-e az előzetes letartóztatás elrendelésének okai, és ne tegyenek automatikusan pecsétet az ügyészi indítványra.

 Az ügyészség által közölt adatok szerint eddig 35 esetből 34-ben előzetes letartóztatást, egyben pedig házi őrizetet rendeltek el a bíróságok. Ez a 100 százalékos „találati arány” megítélésünk szerint inkább nyugtalanító: a zavargások helyszínén nehéz helyzetben cselekvő rendőrök nyilvánvalóan nem minden esetben lehettek képesek tökéletes bizonyossággal kiszűrni az utcán tartózkodók közül az erőszakos cselekmények elkövetőit.

 A mai napon a Magyar Helsinki Bizottsághoz fordult egy édesanya, akinek egy drog-prevenciós tevékenységet folytató civil szervezetnél dolgozó, büntetlen előéletű gyermekét azért vették őrizetbe, mert miközben hazafelé tartott, túl közel került egy, a rendőröket részegen szidalmazó hőzöngőhöz. A fiatalembert a saját verzióját alátámasztó, igen meggyőző bizonyítékok ellenére 30 napra előzetes letartóztatásba vették. A védelem érveire az eljáró bíróság a letartóztatást elrendelő határozatában semmilyen módon nem reagált.

 Az édesanya levelében a következőket írta: „A fiam liberális gondolkozású, messzemenően toleráns, az agresszió minden formáját kerülő, mélységesen humánus fiatalember. Kétségkívül elkövetett egy komoly hibát: rosszkor rossz helyen volt.  Ha ezért három napra fogdába zárják, anyaként fáj érte a szívem, de elfogadom a helyzet rendkívülisége miatt. De arra legrosszabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen súlyos és igazságtalan következményei lehetnek annak, hogy arra jártak, ahol mások valóban agresszív cselekedetekre vetemedtek. Megértem, hogy a mostani nagyon kényes és veszélyes helyzetben a rendőrség határozott fellépése minden magyar állampolgár érdekét szolgálja, az ezzel együtt járó túlkapások, vagy tévedések viszont emberek életét törhetik derékba. Kérem Önöket, a rendelkezésükre álló eszközökkel segítsenek, hogy ez ne következzen be.”

Tisztelt Miniszter Úr, tisztelt Elnök Úr, tisztelt Legfőbb Ügyész-helyettes Úr!

 A Magyar Helsinki Bizottság ugyanezt kéri Önöktől: tegyék meg a lehetséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a törvény szigora valóban csak azokra sújtson le, akik arra rászolgáltak, és hogy az előzetes letartóztatást, mint a személyi szabadságot legsúlyosabban korlátozó kényszerintézkedést csak olyan esetekben alkalmazzák, amikor arra valóban szükség van.

 

 Budapest, 2006. szeptember 22.

 Tisztelettel:

Kőszeg Ferenc                                             dr. Schiffer András    
elnök                                                            ügyvivő
Magyar Helsinki Bizottság                            Társaság a Szabadságjogokért

 

 A nyílt levélre kapott válaszok:

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium válasza

 A Legfelsőbb Bíróság válasza

 A Legfőbb Ügyészség válasza

 

 1. csabesz23    

     2006-09-27

Tisztelt Tasz!

Egy kicsit elképedve olvasom ezt a levelet. "Rendőri túlkapás." Hát hogy is mondjam, kicsit elmosojodok rajta. Eddig nem szimpatizáltam nagyon a rendőrökkel, de nem is ítéltem, vagy szoltam meg őket.
Nem vagyok az a típus aki ott van a politikában, nem is érdekel. Az év nagy részét külföldön töltöm, nincs időm politizálni.
Múlt hét hétfőn viszont láttam a képeket a tévéből, újságokból, meg sajnos egyik barátom autója is áldozatúl esett ezeknek a macskakővel sétálló "ártatlan bámészkodóknak." Teljes mértékben egyetértek a rendőrséggel. Szerintem ebben a helyzetben senki, de senki se képes kiszűrni azt hogy ki az aki csak ott van, és ki az aki balhézik. Még talán önök sem, bármennyire könnyű 25-ször megnézni a felvételeket a videóról, és megállapítani, hogy jéé ez "nem csinált semmit", mert lehet hogy akkor tényleg nem csinált semmit. Mért nem inkább azokat képviselik akiknek ezek az "árttlan járókelő" betörték a szélvédőjét, és most futkosshat a pénzéért. Mert a biztosító nem fizet. De elhihetik az a macskakővel felfegykerkezett "járókelő" sem. Az utobbi napokban csak azt lehet hallani, hogy senki nem csinált az ég adta világon semmit. Akkor kérdem én, mitől gyulladt ki az a hat vagy hét autó, és mitől keletkezet az a 200 milliós nagyságrendű kár a MTV épületében. Amit persze nem az "ártatlan bámészkodók" fognak kifizetni, hanem maguk meg én akik tényleg nem voltunk ott, mert hát mi nem akartunk balhézni. Inkább elkerültük, inkább tv-ből figyeltük, hogy még véletlenül se keveredjünk bele. Mert hát őszintén, mért megy egy balhé közepére az aki semmit nem akar csinálni. Végre érzem azt hogy igen is szükségünk van rendőrségre, végre érzem azt hogy csinálnak is valamit. Hozzáteszem, hogy ha hadják őket csak akkor tudnak lépni a jövőben is. Mert hát az a fiatalember aki állarcal és kalapáccsal "sétál" az Andrássy úton, és utánna azt mondja, hogy ő csak kiváncsiságból járkált ott, ne várják tőlem hogy mellette álljak ki, és azt mondjam: igen rendőri túlkapás történt.  
Édesanyám kedden sírva hivott fel, hogy fél, de elhihetik nem a rendőröktől, meg nem azoktól akik eddig is azon a környéken sétálgattak, hanem ettől az undorító gusztustalan csőcseléktől. Igazából édesanyám csak akkor nyugodott meg amikor már érezte hogy a rendőrség úgy ahogy a helyzet magaslatán van.
Kérdezem én, akkor melyik a jobb. Éljünk félelemben, érezzük inkább azt hogy tök mindegy hogy van rendőrség úgy sem tehet semmit, mert vannak olyan emberek akik a csőcselék oldalára állnak, és azokat képviselik. Mert nekem ne mondja senki hogy az az ember akit elkaptak nem akart, vagy nem vett részt ezekben a dolgokban. Nekem ezt ne mesélje be senki, mert bámészkodni én is kimehettem volna, meg még jó pár ember kimehetett volna oda. De valmaiért nem tette. Lehet hogy azért mert még jelenlétével sem akart a randalírozok oldalára állni.
Most már nem untatom tovább magukat lezárom hozzászólásom. Örülök egyébként hogy van ilyen szervezet, és caak így tovább, meg hát sok sikert kívánok önköknek a jövőben, de kérem értsék meg hogy engem ez az egész mélyen felháborít.
 
Tisztelettel, Stiffer Csaba
     
2.     Fazekas      

2006-09-30

Tisztelt Stiffer Csaba,

azt a TASZ sem vitatja, hogy a rendőri intézkedésekre ilyen helyzetben szükség van. Semmilyen rongálás nem fogadható el.

 Azonban az sem, ha valakit ártatlanul, indokolatlanul és szükségtelenül bevisznek, ráadásul le is tartóztatják és majdnem tiz napon át bent tartanak a semmiért. Nem véletlenül nincs a két fiatalember ellen bizonyiték. Ön az eset körülményeivel kapcsolatban nem tájékozódik. Súlyos hiba összemosni minden egyes embert, akit onnan bevittek. Ebbe a hibába maga se essen bele.

Nem a két fiatalmeber rongálta meg a maguk kocsiját. Minden egyes ügyet alaposan ki kell vizsgálni és azt kell felelősségre vonni, aki tényleg megsértette a törvényt.

Nem kétséges, hogy vannak ilyenek elegen és ellenük szükséges, hogy a rendőrök határozottan, megfelően, a TÖRVÉNYEK BETARTÁSA MELLETT lépjen fel. De sem maga, sem én, sem senki nem kerülhet(ne) egy jogállamban ártatlanul börtönbe. Egyébként pedig hol volt a rendőrség, amikor közterületen felgyújtották a barátja kocsiját? Amikor szétverték a tévét, mit csináltak?

Naivitás lenne azt hinni, hogyba rendőrség sosem hibázik. És pont azért kell beismernie, ha igy van, hogy ne csak a rongálók, de a rendőrség miatt se éljünk félelemben.

 Tisztelettel:

 Dr. Fazekas Tamás, ügyvéd


3.     Sipipeti   

    2006-10-15

   Tisztelt TASZ!

 Nagy tisztelettel és a jó ügynek kijáró támogatással figyelem működésüket. Az esetek nagy részében egyetértünk, de most sajnos nem. A rendőrség és a többi bűnüldöző szervezet tevékenysége biztosan nem hiba nélküli. Azokban a konkrét esetekben, amikor jogsértések történtek, el is kell járni. Az Önök nyilatkozata és azt azt követő tevékenysége- a maga általánosságában - sajnos a bűnüldözők oly nagyon szükséges elszántságát és ezen keresztül a közbiztonságot veszélyezteti. Ha erről Önöknél, vagy az Önök szervezésében vitát szerveznének, szívesen elmennék. Kérem, értesítsenek.

 Tisztelettel:

 Sipos Péter