Barion Pixel TASZ | Titkos alkotmány-tervezet?

Titkos alkotmány-tervezet?

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) július végén értesült arról, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) elkészítette az új alkotmány tervezetét. A TASZ közérdekű adatigényléssel fordult az IRM-hez, amely megtagadta a dokumentum ismertetését, így per indult Petrétei József ellen.

Az IRM vezetője a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény (Avtv., 1992. LXIII.) 19/A.§ (1) bekezdésre hivatkozva utasította el az igényt. A jogi vita alapvetően e jogszabályhely eltérő értelmezésén zajlott. A hivatkozott rendelkezés kimondja, hogy a közérdekű adatigénylés teljesítése megtagadható, amennyiben a benne szereplő adat egy döntés-előkészítését szolgálja. Az alperes miniszter jogi képviselője kifejtette, hogy a tervezet jelenleg a kormány előtt van, amely még nem döntött arról, hogy az országgyűlés elé terjeszti-e a tervezetet vagy sem. Álláspontja szerint ez egy „döntést” igényel, s ehhez szolgál előkészítő anyagként a tervezet. A TASZ álláspontja szerint jelen esetben nem alkalmazható ez a megtagadási indok, mert így nem tesz eleget a minisztérium a jogalkotási törvény követelményeinek, amely egyértelműen kimondja, hogy „az érdekelt társadalmi és érdekvédelmi szervezetek a kormány elé terjesztendő jogszabálytervezetről nyilvánítanak véleményt” (1987. XI. 27.§). Tehát a kormány elé terjesztés már önmagában egy „döntés” az IRM részéről, így a megtagadásra csak addig van lehetősége, amíg az IRM szervezetén belül marad a tervezet. A TASZ képviselője hivatkozott még az elektronikus információ szabadságról szóló törvényre (2005. évi XC.), amely kifejezetten a törvénytervezetet előkészítő minisztert kötelezi a jogszabálytervezet közzétételére. Az alperes érvelése ezért ellentétes két törvényi rendelkezés által tükrözött szellemiséggel, mert mind a jogalkotási törvény, mind az elektronikus információ szabadságról szóló törvényt kiüresíti.
A bíróság ítéletét október 3-án 12 óra 45 perckor hirdeti ki a Fővárosi Bíróság II. 43. tárgyalóban.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.