RSS
English

jogalkotás program

A harmadik hullám – az alkotmányozás

2011. április 12. kedd, 08.54

 Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért közös elemzése szerint az Alaptörvény-javaslat ellehetetleníti a politikai váltógazdálkodást, gyengíti a fékek és ellensúlyok rendszerét, a választójog kiterjesztésével pedig indokolatlanul átalakítja a politikai közösség kereteit. Ha elfogadják az Alaptörvényt, az alapjogok a korábbinál alacsonyabb szintű védelmet élveznek majd, e jogok kikényszeríthetősége pedig súlyos csorbát szenved az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítésével. A három szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy mivel a sarkalatos törvények tartalma ma még nem ismert, az Alaptörvény elfogadása csupán az alkotmányozási folyamat kezdetét és nem a végét jelenti.

A második jogalkotási hullám elemzése – a jogállam lebontása

2010. december 13. hétfő, 13.06

Az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért közösen elemezte az Országgyűlés tevékenységét abból a szempontból, hogy melyek azok az intézményes fékek és ellensúlyok, amelyeket 2010 májusa óta a kormányzat közhatalmi döntéssel kiiktatott vagy jelentősen meggyengített. Emellett röviden bemutatjuk azokat a jelentősebb, szeptember óta elfogadott jogszabály-módosításokat, amelyek alkotmányossági aggályokat vetnek fel.

Az elemzést innen letöltheti. (doc) (pdf)

A TASZ álláspontja a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslatról

2010. december 6. hétfő, 13.59

 A TASZ álláspontja szerint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat több ponton is súlyosan sérti a véleménynyilvánítás szabadságát és sajtószabadságot.

A törvényjavaslat egyéni képviselői indítványként került benyújtásra. A Cser-Palkovics András, Menczer Erzsébet és Rogán Antal által benyújtott javaslattal a kormány ismételten megkerüli a jogalkotási törvényben és az elektronikus információszabadságról szóló törvényben foglalt kötelezettségeket, amik az átlátható jogalkotásra, a hatástanulmány készítésének kötelezettségére és a társadalmi egyeztetésre vonatkoznak. 

Védjük meg a jogállamot!

2010. október 27. szerda, 11.53

TASZ-akció a FIDESZ alkotmánymódosítása ellen.

Az Alkotmánybíróság tegnap határozatával alkotmányellenesnek minősítette és hatályon kívül helyezte a 98%-os különadóról szóló törvényt.

A kormánypárt frakcióvezetője, Lázár János válaszul néhány órán belül egyéni képviselői indítvánnyal törvényjavaslatokat terjesztett a parlament elé, amelyek egyrészt Alkotmánymódosítással elvonnák az Alkománybíróság hatáskörét a fenti ügyben, másrészt mégis elfogadtatnák az Országgyűléssel a kifogásolt adótörvényt.

Küldjön tiltakozó levelet Orbán Viktornak és/vagy Lázár Jánosnak.

12 pont a médiaszabályozásról

2010. július 7. szerda, 12.58

A TASZ 12 pontban összefoglalta, hogy milyen szabályozási elveket kellene a jogalkotónak szem előtt tartania a médiaszabályozás megalkotása során.

A médiatartalom szabályozásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról a TASZ ugyancsak elkészítette álláspontját.

A TASZ álláspontja a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényjavaslatról

2010. június 15. kedd, 14.02

A TASZ álláspontja szerint a média szabályozására benyújtott törvénycsomag átgondolatlan, szakmailag megalapozatlan, és több ponton is alkotmányellenes.

A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényjavaslat olyan követelményeket és közlési kötelezettségeket ír elő valamennyi kereskedelmi tartalomszolgáltatónak (televízió, rádió, nyomtatott sajtó) és a honlapok, blogok üzemeltetőinek, amelyek a szólásszabadságot és a szerkesztői szabadságot súlyosan sértik.

Miért aggályos, ha isten szerepel a törvényben? - Levelet írtunk a képviselőknek

2010. május 25. kedd, 19.15

A TASZ levelet írt a frakcióvezetőknek, valamint az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság és az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság elnökének. Arra kértük a képviselőket, hogy gondolják át, milyen tartalommal fogadják el a Trianon emléknapról szóló törvény preambulumát. A TASZ álláspontja szerint aggályos, ha isten neve szerepel a Magyar Köztársaság Országgyűlése által alkotott jogszabályokban.

A TASZ véleménye az alkotmánymódosításról

2010. május 20. csütörtök, 09.15

A TASZ nem ért egyet az új Országgyűlés alkotmánymódosítási megoldásával. A Kormányzati rendszer kialakításához szükséges módosítások mindig is részét képezték egy új ciklus kezdetének - ebben nem látunk kivetnivalót. Ugyanakkor a kormánypártok első javaslatai ezen jóval túlmutatnak, az Országgyűlés létszámának és a kisebbségek országgyűlési képviseletének Alkotmányba írását célozzák. Nem tagadva a választási rendszer változtatásának szükségességét, ellent kell mondanunk a választott eszköznek. Erre kérjük a megválasztott képviselőket is.

Az új Országgyűlés első jogalkotási kezdeményezéseiről

2010. május 20. csütörtök, 09.11

A TASZ aggodalommal figyeli az Országgyűlés első rendes ülésnapján benyújtott jogalkotási javaslatokat. A kormányzati rendszer kialakításához szükséges módosítások mindig is részét képezték egy új ciklus kezdetének - ebben nem látunk kivetni valót. Ugyanakkor a Fidesz-KDNP első javaslatai ezen jóval túlmutatnak. Az Országgyűlés létszámának és a kisebbségek országgyűlési képviseletének Alkotmányba írásától az új választási rendszer megalkotásán és a büntető törvénykönyv szigorításán át a szociális rendszer módosításáig terjednek a beterjesztett javaslatok.