RSS

k-monitor

Sikeres civil akció, felfüggesztették az átláthatatlan kormánytámogatást - A civil-koalíció továbbra is a dokumentumok nyilvánosságra hozatalát kéri a kormányzattól

2010. március 17. szerda, 10.26

Múlt hét csütörtökön lemondott a sávolyi projekt koordinálásáról a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke, majd pénteken az MFB és a gazdasági tárca bejelentette, nem köt szerződést a beruházóval a MotoGP-pálya megépítésére. A tisztázatlan kormánytámogatás felfüggesztését követelő civil szervezetek üdvözlik ezen bejelentéseket, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a beruházással kapcsolatos dokumentumok nyilvánossága továbbra sem biztosított, illetve továbbra is válaszokra várnak az eddigi döntések hátterével kapcsolatban.

Fél siker - Nyilvánosságra hozzák az eddig eltitkolt Balatonring hatástanulmányt!

2010. február 26. péntek, 15.34

Nyilvánosságra hozzák az eddig eltitkolt, a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. projekt dokumentációjával kapcsolatos hatástanulmányt. Három civil szervezet, köztük a TASZ korábban a nyilvánosságra hozatal mellett a szerződéskötés és a kapcsolódó kifizetések felfüggesztését is kérte. Az ügyben pénteken a K-Monitor és a TASZ az Európai Bizottsághoz fordult.  Kampányunk támogatói több száz e-mailt küldtek a miniszterelnöknek alig egy nap leforgása alatt!

Uniós szabályokat sért a sávolyi beruházás állami támogatása?

2010. február 26. péntek, 14.15

Könnyen elképzelhető, hogy az Európai Unió alapszerződésébe ütközik a sávolyi Moto GP pálya megépítéshez nyújtott 74,7 millió eurós támogatás. A K-Monitor Független Korrupciófigyelő Iroda és a TASZ Joaquin Almunia versenypolitikai biztosnak írt levélben kéri, hogy vizsgálja meg a Bizottság az állami támogatás összeegyeztethetőségét a közösségi támogatási szabályokkal.

Azonnali miniszterelnöki beavatkozást sürget három civil szervezet a sávolyi MOTO GP projekt ügyében

2010. február 24. szerda, 14.31

Nyílt levélben fordult Bajnai Gordonhoz a K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország. A három szervezet a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által a Sávoly Motorcentrum Kft. részére nyújtandó 15,3 milliárd forint összegű kölcsönre és a mintegy 20 milliárd forint költségvetési támogatásra vonatkozó szerződéskötés és a kapcsolódó kifizetések felfüggesztését kéri.