Az alábbi témával a TASZ Politikai szabadságjogok programja foglalkozik. Egyetért a céllal? Támogatná az ügyet? Támogassa a TASZ-t!
Bazmeg a hatalmi arroganciát!

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjeként korábban már úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy „a kerületi ügyészség megtekintette a videoklipet, és annak tartalma alapján úgy ítélte meg, hogy a nemzeti jelkép megsértésének vétsége megállapítható, illetve ezen bűncselekmény gyanúja megállapítható, és ebből kifolyólag elrendelte a nyomozást az ügyben.”
Egy bűncselekmény gyanúsítottját megilleti a védelem joga, a hallgatás joga. Senki nem kötelezhető arra, hogy önmagát terhelő vallomást tegyen, és önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson. A tanút ezek a jogok nem illetik meg, a vallomástételt szűk körben tagadhatja meg, egyébként köteles válaszolni a kérdésekre.
Az ügyészség pontosan tudja, hogy az általa bűncselekménynek tartott magatartást ki valósította meg, így a tanúként történő idézés egyetlen célja és értelme az lehet, hogy a rappert megfosszák jogaitól.
Dopeman a rendőrségen a legtöbb kérdésre megtagadta a válaszadást arra hivatkozással, hogy bár szerinte nem követett el bűncselekményt, de az ügyészség álláspontja szerint igen, így élni kíván a mentességi jogával.
Határozott álláspontunk az, hogy a nemzeti jelkép megsértésének vétsége nem valósult meg, mivel ennek megállapíthatóságához az szükséges, hogy a sértő vagy lealacsonyító kifejezés használata a védett jelképre közvetlenül vonatkozzon. A zeneszámban a Himnuszra vonatkozóan sértő vagy lealacsonyító kifejezés nem hangzik el, az előadó a „bazmeggel” politikai pártokról, politikusokról, vagy például a parkolócéduláról fejti ki a véleményét. A feljelentők tehát szövegértelmezési nehézségekkel küzdenek, az ügyészségről viszont ugyanezt nem feltételezzük. Esetükben feléjük irányuló vélt vagy valós politikai elvárásoknak való megfelelési kényszer vezethetett a nyomozás elrendeléséhez (feltehetően névtelen feljelentések alapján), a terhelti jogoktól való megfosztás kísérlete pedig a hatalmi arroganciát jelzi, ami rosszabb, mintha csak a szöveget nem értenék.
Ha valaki történetesen közvetlenül nemzeti jelképre tesz sértő vagy lealacsonyító megjegyzést, akkor is kérdéses, hogy az állam tekintélyének a megóvását jelenti-e a sértő kifejezések használóinak a büntetőjogi üldözése. Az állam tekintélye – amit a nemzeti jelképek reprezentálnak – az állami cselekvés függvénye, és azt sohasem a kritikusok csorbítják, mégoly éles szavakat használjanak is. Szerintünk a véleménynyilvánítás alaptalan üldözése és a hatalmi arrogancia rombolja ma Magyarországon mind a demokráciát, mind az állam tekintélyét.








Hozzászólások
Egy ilyen söredék kormánytól
Egy ilyen söredék kormánytól mit is várhatnánk mást, mit hogy koncepciós pereket indítson a rezsim bírálói irányába és kriminalizálja őket. Ezt ráadásul aljas és szemét módon az illető jogainak csorbításával teszi.
A fülkeforradalom nyerteseit valódi forradalommal kell elkergetni !!!
Söpredéket akartam írni -
Söpredéket akartam írni - mert azok is
hát akkor én is söpredék vagyok.
Szóval egy ország himnuszának meggyalázása, annak mocskos, iq-negatív szövegbe ágyazásával, azaz a hazaszeretet egyik legfőbb szimbólumának sárba taposása egyenlő azon adott ország mégolyannyira rohadék és disznó rendszerének bírálatával,
s az ezért érkező, évszázadok óta teljesen természetes felelősségre vonás sem más, mint a szent szabadság üldözése?
Köszönöm, drága TASZ, és hívei, ezt eddig nem is tudtam ...
Ezerszer büszkébb vagyok a himnuszunkra, mióta a tifajta népség köpdösi. Köszönjétek újabb ikszemet az ellenségeitek hatalomra kerüléséhez, és hogy soha többé ne bánthassátok a hazámat.
sajnos úgy tűnik, hogy te nem
sajnos úgy tűnik, hogy te nem csak dopeman számának szövegét és mondanivalóját nem érted, de még a tasz cikkét sem tudtad magyarra lefordítani. sajnos.
azért igazán megmutathatnád, hogy dopeman mely sorokkal, szavakkal gyalázta a himnuszt...meg úgy egyébként is.
A te Hazád????
A jobboldal nemmás mint a sátán földi megnyilvánulása. Gyűlölet, arrogancia és pusztulást visz végbe a jobboldal. Nem képesek a történelem számára a halálon, pusztuláson kívül semmi értéket képviselő, maradandót alkotni.
Mondd, egy kicsit nem
Mondd, egy kicsit nem turbóztad túl magad? Ki, mit, hogy gyalázott meg, taposott sárba??? Miért is lenne "teljesen természetes" bármilyen felelősségre vonás? Én például tök mást gondolok arról, mi szent, mi nem, mint te, és állítom, hogy nem vagyok kevésbé magyar, mint azok, akik rezgő hangon éneklik minden szittya kopjafa felszentelésénél...De nem ez a lényeg, ez - többek között - ízlésbeli különbség köztünk. Hanem igenis a "szent szabadság": a q életbe, hadd énekeljen Dopman azt és úgy, ahogy ő igaznak érzi!!! (Gondolom, a q demokratikus névtelen feljelentőink semmi disszonánst nem érzékelnek Kárpátia nótáit hallgatva...) Szégyen, ami ebben az országban ízlésterrorban zajlik, mindez keresztény-patrióta lózungok pufogtatásával...
Kedves! Én végignéztem a
Kedves! Én végignéztem a videót. Én úgy értelmezem, hogy két kontrasztos része van a videónak, két kontrasztos mondanivalóval. Két külön érzés húrjait pengeti meg (hű, de költői voltam - vagy közhelyes, mindegy). Az egyik, hogy elegünk van abból, amit a reformkor óta művelnek (Mátyás király óta, István király óta?), művelünk Magyarországgal, nevezetesen, hogy politikai csatározások és érdekek teszik tönkre és keserítik meg az ember életét. A másik pedig hogy van egy országunk, amit szeretünk, ami szép is lehetne, és ahol békében, nyugalomban lehetne élni, esetleg boldogságban (ez a himnuszos rész). Teljesen jól elkülöníthető a két rész érzelmi hatása. Az más kérdés, hogy szerintem a himnusz szövege miről szól. Ha jobban végig nézzük és elemezzük... Rendhagyó irodalom órát tudnék róla tartani. Üdv
+1
+1
kiväncsi lennek Kölcsey
kiväncsi lennek Kölcsey velemenyere is...miert haragudna Ö? Azert mert a politika , a korrupt hazug pärtok särbatiportak az orszägot, s mindenek felett a szegeny reteget,
vagy azert mert ennek dopeman hangot adott?? vicc
amugy a himnuszra egy sertö megjegyzest sem tett...
ja es üzenem az összes troger politikusnak hogy : BAAAZD MEG!!!! Nem kicsit, nagyon!
ez is csak
egy újabb nevetséges gumicsont.....mikor ébrednek már fel az emberek??
Oldalak
Szóljon hozzá!