Civilek tiltakoznak az Alkotmánybíróság tagjainak tervezett jelölése ellen
Az Alkotmánybíróság az alkotmányvédelem és a jogvédelmi rendszer legfontosabb szereplője. A testület gyakorol kontrollt az Országgyűlés felett, így kiemelkedően fontos, hogy tagjait széles körű konszenzus eredményeképpen válasszák meg – írja a Magyar Helsinki Bizottság
A javaslatot sürgős eljárással tárgyalja az Országgyűlés, várhatóan már a jövő héten elfogadják azt. A Nyilvánosság Klub szerint a nyilvánosság követelményének teljes figyelmen kívül hagyásával történő statáriális jogalkotás folyik.
Az Alkotmánybíróság tagjainak jelenlegi jelölési szabálya szerint a jelölőbizottságba minden frakció egy képviselőt küld. Ennek a kivételes alkotmányos előírásnak kétharmados kormánytöbbség mellett az az értelme, hogy az alkotmánybírák megválasztásakor a kormányoldal együttműködésre kényszerül. A benyújtott alkotmánymódosító javaslat a frakciók létszámarányához igazítja a jelölőbizottság összetételét. Mindez az utolsó féket is kiiktatja a választási folyamatból: a kormánytöbbség az ellenzéki erők teljes figyelmen kívül hagyásával jelölheti és választhatja meg a neki tetsző személyeket, ezzel veszélyeztetve az Alkotmánybíróság függetlenségét.
Az Eötvös Károly Intézet közleményében arra figyelmeztet, hogy a kormánytöbbség azon túl, hogy szabadon, érdemi szakmai és politikai egyeztetés nélkül is módosítani tudja az alkotmány szövegét, az alkotmánymódosítással azt a jogot is magának követeli, hogy az alkotmány értelmezésére és kikényszerítésére hivatott Alkotmánybíróságot is uralhassa.A TASZ szerint az Alkotmánybíróság függetlensége az egyik legfontosabb garanciája a jogállamnak és az alkotmányos alapjogok védelmének. A TASZ álláspontja szerint az a politikai erő, amely a hatalmi egyensúlyokat felborítja, önmagának állít csapdát.
A K-Monitor Független Korrupciófigyelő Iroda és a Transparency International Magyarország közleménye szerint „az Alkotmánybíróság jelenti a legfontosabb gátját annak, hogy a jogalkotás ne szolgálhasson magánérdekeket, ezért is tartjuk kiemelten fontosnak, hogy az Alkotmánybíróság függetlensége ne kerüljön veszélybe.”
Facebook csoport: Védjük meg az Alkotmánybíróság függetlenségét!









Szóljon hozzá!