Az alábbi témával a TASZ Szólásszabadság programja foglalkozik. Egyetért a céllal? Támogatná az ügyet? Támogassa a TASZ-t!
Elkészült a Független Szakértői Bizottság első jelentése Zsanett-ügyben

A Bizottság az ügy iratainak áttekintése alapján állította össze I. sz. jelentését, melynek főbb megállapításai a következők:
1. Az eljárás megismert iratai alapján nem állapítható meg olyan súlyos és egyértelmű eljárási szabálysértés, amely alapján azt lehetne állítani, hogy az egész lefolytatott eljárás törvénysértő lett volna.
2. Az eljárás egészét tekintve azonban számtalan olyan elem található, amely alapjaiban kérdőjelezi meg az eljárás tisztességes voltát. A hatóságok egyes cselekményei és azok egymásra épülése alapján a Bizottság komoly kételyeket fogalmaz meg azt illetően, hogy a hatóságok valóban pártatlanul, a szakmai szabályok maradéktalan betartásával jártak-e el az ügyben. A visszásságokat tartalmazó elemek egyenként ugyan nem, de összességükben a Bizottság véleménye szerint olyan súlyúak, hogy az eljárás egészének hitelét megkérdőjelezik.
A teljes jelentésért kattintson ide!









Hozzászólások
vélemény
Ahhoz képest, hogy a bizottság megállapításokat írt le, furcsa, hogy többször is feltételes módot használ... Elgondolkodtató... Olvasva a jelentést, látszik, hogy olyan személyek készítették, akik nincsenek tisztában a szomorú magyar valósággal, az igazságszolgáltatás nagyon rossz helyzetével.
Szerintem nagyon is
Szerintem nagyon is tisztában vannak a jogászok a helyzettel és pont ez a felháborító, hogy ilyen helyzet van.
Zsanett-ügy
Nem az a megdöbbentő, hogy "lelazsálták" az ügy kivizsgálását úgy az ügyészek, mind a rendőrök, hanem az, hogy amennyiben nem magukat védik, akkor sem szakszerűbbek.
A Zsanett ügy kapcsán
Ezek a precedens ügyek nagyon jók arra, hogy felbátorítsák azokat a sérelmet szenvedett társaikat, akik nem mernek jogaikért kiállni. Miért is van az hogy a megszégyenítéstől való félelmen túl a nők egy része nem mer az erőszakot alkalmazóval szemben fellépni? Itt nemcsak a testi erőszakra gondolok, hanem az ENSZ nyilatkozata alapján nők elleni erőszakra, melybe még egy kiabálással történő megfélemlítés is benne van. Amíg a nők tudatát nem formálják át teljesen, mindaddig kevesen mernek jogaikért harcolni. A prevenció nagyon fontos lenne, hogy ne a tüzet oltsuk, hanem elkerüljük. Már gyermekkorban az óvodai nevelésnél el kellene kezdeni, és beépíteni az egész oktatási tematikába az egyenjogúság kérdéseinek tanítását mindkét nem számára. A csecsemőkortól pedig csak akkor történhet meg az ilyen nevelés, ha a mai szülőket /anyákat/ felvilágosítják, ösztönzik, különböző programok keretében. Ez honlapok http://sikeresno.eselyeklapja.hu/ , személyes előadások, terhestanácsadás, stb. keretében is történhet.
vélemény
Nagyon hiányolom az egyértelmü választ,hogy hibáztak a nyomozás során vagy nem?Ez a kijelentés miszerint nem súlyos hiba történt,nem hiszem hogy bárkit is megnyugtat, sőt.Ez csak egy ügy amibe hibázott a rendőrség, a többit ki vizsgálja?Azt tudjuk hogy nem jó a törvény,de legalább azok tartanának be akiknek ez a dolga.Én nagyon meköszöném ha azt is meg lehetne tudni hogy hová mehetünk ha azt tapasztaljuk hogy velünk is ez történt.Az ügyészségre nem mivel ök már tudják a kiskaput,pedig itt is azzal szemvesültem hogy a szemembe hazudtak a rendőrők az ügyész,illetve 2és fél évre eltünt a feljelentés.Majd lezárnak egy ügyet bizonyítotság hiányába anélkül hogy tudtam volna az ügyről.Hiába van joga az embernek ha nem élhet vele.
vélemény
Ez csak egy, a sok ügy közül, ki foglalkozik a többi üggyel amik szintén el lettek túsolva a rendőrség részéről vagy az ügyészség részéröl.De nem egyértelmü hogy ki hibázott és mibe erröl nem adtak egyértelmü tájékoztatást.És ha mégis ilyet tapasztal az egyszerü állampolgár kihez forduljon mivel ha a rendőrség hibázott,nem szalad hogy segítsen de az ügyészség sem.Én is ebben a helyzetben vagyok és nem fordulhatok senkihez mert akihez kellene pont érintett.
Az elsőfok eredménye.
40 évvel ezelőtt, egy katonai ügyészségen dolgoztam, mint sorkatona.
A rendőrbűncselekmények és azok következményeinek egész sorát követhettem (iratismeret formájában) figyelemmel. Az erőszakszervezeteknék alapfeltétel az erőszak és az ennek megfelelő mentalitású alkalmazottak részvétele. Zsanett esete akkor is valószínűnek fogható fel, ha ténylegesen nem sikerűl bizonyítani az erőszakot. Az eljárási hiba meg szinte kötelező tartozéka a bűntetőeljárásoknak. A móri ügyhöz hasonlóan az egész láncolat rendőrség-ügyészség-bíróság megroppant a tömény alkalmatlanság következtében. Még a gyalázatosan joghíjas törvényeinket is szelektív szabotázs jelleggel manipulálják.
E. Zsanettnek most már 3
E. Zsanettnek most már 3 papírja is van arról, hogy hazudik (elsőfok, másodfok és most ez a pótmagánvád elsőfok). Ha meglesz a másodfok, akkor már lesz egy negyedik ilyen papírja is. Neki kéne hamis vád miatt börtönbe vonulnia. Ja, és van neki rendes neve is: Elter Zsanett.
Ezekszerint mostmár
Ezekszerint mostmár büntetlenül erőszakolhatnak meg nőket a rendőrök?Ha leintenek az autóval az kurvaisten hogy NEM fogok megállni és majd erre fogok hívatkozni hogy FÉLTEM HOGY MEGERŐSZAKOLNAK MINT ZSANETTET!
az alabbi mondat nehezen ertheto
Lanyok/Fiuk!
Az alabbi mondatbol vagy kimaradt valami, vagy csak extrem nehezen ertheto:
"Másrészt kétségessé teszi a szakvélemények, illetve az azok alapjául szolgáló vizsgálati módszerek megbízhatóságát, ha szinte teljes bizonyossággal állítható, szakértői szempontból alátámasztható több, a hatóság által feltett kérdésre adott egymással teljesen ellentétes válasz, vélemény is (sérülések keletkezése, erőszakos közösülés megtörténte stb.). "
Oldalak
Szóljon hozzá!