RSS
English

Az alábbi témával a TASZ Szólásszabadság programja foglalkozik. Egyetért a céllal? Támogatná az ügyet? Támogassa a TASZ-t!

Grespik László becsülete

2009. február 12. csütörtök, 11.35 Nyomtatás

A Fővárosi Ítélőtábla 2009. február 11-i jogerős ítéletében kimondta, hogy Paizs Miklós „Balra át!“ című számával nem követett el becsületsértést Grespik Lászlóval szemben. Az ítélet szerint a zeneszám szövegének Grespikre vonatkozó része a véleménynyilvánítás szabadságának határain belül van. A bíróság szóbeli indokolásában elmondta, Grespik László közszereplő volt a szám megjelenésekor, ezért az átlagembernél többet kell tűrnie. A Balra át! című dalban megjelenő, Grespikre vonatkozó vélemény nem súlyosan gyalázkodó, és nem éri el azt a szintet, ami az emberi méltóságában sértené a Fővárosi Közigazgatási Hivatal volt vezetőjét.

Grespik 2004–ben jelentett fel Paizs Miklóst becsületsértés miatt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2007-ben felmentette Paizs Miklóst, majd 2008-ban a Fővárosi Bíróság bűnösnek mondta ki becsületsértés vétségében, és egy év időtartamra próbára bocsátotta. Harmadfokon a Fővárosi Ítélőtábla bűncselekmény hiányában mentette fel az előadóművészt.

A TASZ álláspontja szerint a jogerős ítéletnek fontos üzenete van: a véleménynyilvánítás szabadságának a közszereplők esetében tág tere van, a közhatalom gyakorlói és a közszereplők viselni kötelesek a szélsőséges kritikát is. A bíróság megerősítette: bírálat, a kritika és a véleménynyilvánítás szabad. A becsület csorbítására alkalmas beszéd nem a bírálattal illetett személy szubjektív felfogása, hanem az objektív társadalmi értékítélet alapján ítélhető meg. Az objektív társadalmi értékítélet szerint pedig a Fővárosi Közigazgatási Hivatal volt vezetője tűrni köteles a szélsőséges beszédet is.

Sections: 

Hozzászólások

Megnyilatkozásaitok kamarai fegyelmit érnek.

A gyilkos indulatú deviancia és antiszociális szubkultúra ilyen VERBÁLIS ÉS a jogot nem ismerő polgárok számára MEGTÉVESZTŐ TÁLALÁSA

etikai vétség.

Erre a mégannyira "elitista" TASZ-nak sincs alapja sem, joga sem.

Ez egy jogerős ítélet. Ez van benne. Inkább tiszteletben kellene tartani. Pláne egy jogot ismerő embernek (?!). A gyilkosozás (ki vette komolyan?) pedig olyan képtelenség, hogy a rendőrség a feljelentést is visszautasította.

Hamisan fegyelmi etikai vétséggel vádolni bűncselekmény. Az már nem véleményszbadsági kérdés, csak a név nélkül kommentelés.

Fazekas Tamás
ügyvéd

Megjegyzem kamarai fegyelmit inkább az ért, amikor Grespik László megékérdezte a bírótól a tárgyaláson annó, hogy zsidó-e.

FT

Ezek szerint szabad nagy nyílvánosság elött emberölésre uszítani?

FT: Vagyis szerinted kamarai fegyelmit ér, ha az ügyvéd megkérdezi a bírótól a tárgyaláson, hogy, pl. osztrák-e? Hogy román-e? Hogy szlovák-e? Hogy svéd-e?
Vagy konkrétan csak a zsidóságra nem etikus rákérdezni?

Szóljon hozzá!