RSS
English

Az alábbi témával a TASZ Szólásszabadság programja foglalkozik. Egyetért a céllal? Támogatná az ügyet? Támogassa a TASZ-t!

Szabad lerasszistázni a rendőrséget

2011. január 11. kedd, 15.42 Nyomtatás

Jogerősen felmentették azt a magánszemélyt, aki 2009. május 28-án egyszemélyes tüntetést tartott a szombathelyi Rendőrkapitányság épülete előtt a következő táblával: „Számolják fel a rasszista rendőrséget!”. A rendőrség becsületsértés miatt a magánszemély ellen büntetőeljárást indított, mivel sértőnek találták, hogy a rendőrséget és az ott dolgozókat rasszistának nevezte a tüntető. Az eljárásban a TASZ képviselte a tüntetőt.

A bíróság 2010. december 6-án jogerősen, bűncselekmény hiányában felmentette a tüntetőt. Az ítélet kulcsfontosságú abból a szempontból, hogy a közhatalom gyakorlóinak, így a rendőrségnek a kritikatűrési képessége jóval magasabb, mint egy átlagembernek. Demokratikus jogállamban a véleménynyilvánítás szabadsága mindenkit megillető, alkotmányos alapjog. A közhatalom gyakorlói pedig, így a rendőrség is köteles tűrni a szélsőséges véleményt, a kritikát, annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül. Ebben az ügyben a bíróság nem azt mérlegelte, hogy valóban rasszista-e a szombathelyi rendőrség, hanem azt, hogy a rendőrségről alkotott véleményének bárki hangot adhat-e. A bíróság úgy döntött, hogy a közpénzből működő rendőrség köteles az ilyen kijelentéseket tűrni.

„A TASZ szerint ijesztő az a világ, amelyben a közhatalom határozza meg az őt ért kritika határát. A bíróság ítélete azt üzeni, hogy mindenki szabadon elmondatja, ha véleménye szerint a rendőrség rasszista. A kritikus vélemény szabad, annak hangoztatását jogszerűen a közhatalom nem gátolhatja meg. ” – jelentette ki dr. Szigeti Tamás, a TASZ munkatársa.

Sections: 

Hozzászólások

Nem hiszek a szememnek, hogy Önök mivel büszkélkednek. Hogy lehet ilyen aberrált
állásponton lenni? Miféle modor az, hogy lerasszistázunk valakit, valakiket, s ezt
szabadságjogunkét ünnepeljük? A bunkóság szabadsága ez, nem más. A rasszizmus vádja a
mai világban az egyik legdurvább, és leginkább megbélyegző. Kb. akkora sértés, mint régebben
a "kurva" vagy a "kurafi", vagy még régebben az, hogy valaki istentagadó. Ezt védik Önök, hogy
valaki ilyen tahó lehet? És még csak az sem számít, hogy egyáltalán köszönöviszonyban van-e az
igazsággal ez a vád? És az is mellékes, hogy a vád címzettje nem pusztán egy személytelen
hatóság, hanem érző és emberi méltósággal rendelkező személyek? Nincsenek rendőr ismerőseim, de azért úgy gondolom, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint bárki más.
Az a világ ijesztő, ahol a hazugság és a sértegetés szabadságát tekintik szabadságnak.

"Aberráció", "bunkóság szabadsága", "hazugság és sértegetés szabadsága"? Kurvák és istentagadók? Ön végigolvasta egyáltalán a cikket? "Számolják fel a rasszista rendőrséget". Ez Ön szerint bűncselekmény? Ez minden rendőrt sért? És maga szerint nincs rasszista rendőr? Magyarország lenne az egyetlen kivétel a világon? Azért mert maga megijed, más menjen börtönbe?

Csókolom. Ez a XXI. század, nem a 20-as, vagy 60-as évek, és Magyarország, nem Beloruszia. Nincs kaloda. Az Ön ízlése és pedellus-szerű alapjogi felfogása hála a jó égnek nem kötelező senkire - a demokratikus jogállamban pedig igenis védeni kell véleménynyilvánítás szabadságát.

Ezt a konzervatív Alkotmánybíróság, és a felmentő ítéletet hozó bíróság is így gondolta - nem először.

Jó reggelt.

Ha a demokratikus jogállamban az igazság nem fontos, csak a szabadság, akkor annak a (szerintem egyébként így már nem is demokratikus)jogállamnak a napjai meg vannak számlálva. Legyenek is.

Mai (ál)hír:

A TASZ jogvédőinek figyelmét nem kerülte el Novák Előd jobbikos képviselő sem.

Novák mentelmi jogát néhány hete függesztették fel, mivel a rendőrséget egy korábbi megnyilatkozásában ÁVH-soknak nevezte és emiatt - becsületsértés vádjával - feljelentették.

Novák védelmét a TASZ látja el, mivel - álláspontjuk szerint - a

"közhatalom gyakorlóinak, így a rendőrségnek a kritikatűrési képessége jóval magasabb, mint egy átlagembernek. Demokratikus jogállamban a véleménynyilvánítás szabadsága mindenkit megillető, alkotmányos alapjog. A közhatalom gyakorlói pedig, így a rendőrség is köteles tűrni a szélsőséges véleményt, a kritikát, annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül."

mindenkinek vannak jogai,de vannak kőtelességei is amiket bekell tartani még ha cigány is az illető.engem is bűntető eljárás alá vontak tavaly mert azt irtam 1 net oldalon 1 megyei főzsandárról hogy:te x-y zsaruk szégyene szégyeld magad,ebben mi a becsűletsértő??????????? sándor.

És mi lett a vége? Jogerősen felmentettek vagy elítéltek?
Mert ha az utóbbi, akkor van igazán a probléma.

Akkor a véleményem az, hogy kiskertészem, Te, minél előbb kerülj olyan helyzetbe, hogy a "rasszista" rendőröknek kelljen a nem rasszista cigány barátaid karmai közül kiszabadítani, remélem, minél lassabban.

Nekem 4 kérdésem lenne a TASZ munkatárasaihoz!

1. Ha ennyire védik az Emberi szabadságjogokat, miért nem látjuk Önöket egy bűncselekmény áldozata mellett sem? ( Talán kicsi a sajtóvisszhangja? )

2. Miért nem képviselik Őket egyetlen kártérítési perben sem? ( Nincs belőle hasznuk?)

3. Ha ennyire segíteni akarnak az Embereknek, miért nem látjuk Önöket az árvízi/belvízi védekezéseknél, ( Talán dolgozni kellene? És nem jutna idő kávézgatni, netezni?)

4. A Rendőrségen dolgozó EMBEREK jogait mért nem védik ugyan ilyen vehemenciával? ( Talán vannak rossz emlékeik a sittről? )

Én messzemenőkig elítélek mindenféle megkülönböztetést és rasszizmust, de felháborító ez a "budai szülők büfészakos gyereke" mentalitás amit néhány ügyben produkálnak. Volt már szerencsém beszélgetni egészségüggyel foglalkozó jogászukkal pár évvel ezelőtt és mint volt eü. dolgozó elmondhatom, hogy ott se volt rendben minden (momentán egy idealizált álomvilágban élt ).

Minden tisztességes rendőr nevében kijelenthetem, hogy szégyenletes amit művelni mernek a szabadságjogok védelme "alatt".

Oldalak

Szóljon hozzá!