Tüntetés a Szigeten
1. A TASZ álláspontja szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által az Óbudai Hajógyári Szigetre még januárban bejelentett tüntetés jogszerű. Tekintettel arra, hogy a bejelentés időpontjában a helyszín tekintetében nem volt megkötött bérleti szerződése senkinek, az közterületnek minősült, így a Budapesti Rendőrfőkapitányság nem is tehetett mást, mint hogy tudomásul vette a tüntetés bejelentését. Az önkormányzat által a Sziget-fesztivál megrendezéséről utóbb kötött szerződés nem lehet akadálya a tüntetés megtartásának.
2. Tekintettel arra, hogy a fesztivál Nagyszínpadának nézőtere több tízezer fő befogadására alkalmas, a tüntetésen pedig vélhetően maximum száz fő részvétele várható, az a tény, hogy mindkét rendezvény azonos helyen és időben fog zajlani, nem jelenti azt, hogy bármelyik is ellehetetlenítené a másikat. Ilyen esetben a rendőrség feladata mindkét rendezvény megközelítésének és zavartalan lebonyolításának biztosítása, a résztvevők biztonságának garantálása. A tüntetők természetesen nem tarthatnak igényt ingyen jegyre, ők csakis a számukra kijelölt közterületet használhatják a tüntetésre megjelölt időpontban. A tüntetőknek a bejelentett helyszínre való eljutásának technikai megoldása az egyeztetési eljárás eredményeképpen alakítható ki.
3. A rendészeti kérdések megoldása a rendőrség, és nem a Sziget Kft. törvényes kötelezettsége. Hangsúlyozzuk ugyanakkor, hogy a tüntetés biztosítása tekintetében a gyülekezés szervezőit együttműködési kötelezettség terheli. Annak technikai megoldása, hogy a tüntetők gyülekezési jogának gyakorlása és a kulturális rendezvény zavartalansága biztosítva legyen, a szervezőknek együtt kell működniük a rendőrséggel.
4. A TASZ álláspontja szerint a Fővárosi Önkormányzatnak kellett volna körültekintőbben eljárnia a Sziget Kft.-vel folytatott tárgyalások során. Amennyiben az önkormányzat úgy kötött bérleti szerződést kulturális rendezvény megtartására, hogy a Sziget Kft-t nem tájékoztatta arról, hogy ott és akkor egy jogszerű tüntetés megtartására kerül sor, akkor azért a felelősség a fesztivál szervezőivel szemben kizárólag az önkormányzatot terheli. Azonban ez a figyelmetlenség nem járhat a gyülekezési szabadság korlátozásával.








Hozzászólások
sajna nem leszek itt, de..
...biztosan nagy élmény lesz, amikor a külföldi turisták fényképezik a rendőrök által be- és kivezetett betyárokat:)
nem beszélve arról amikor
nem beszélve arról amikor csujjogatni kezdenek meg "ÁVH,ÁVH" jelszó skandálásba fog majd a csürhe
ejha
Ezt azert megneznem magamnak! Meg a vegen eletemben eloszor elmegyek a Szigetre!
vicces...
ingyenjegyre nem tarthatnak igényt? :lol: mégis, ha törvényesen ott lehetnek a Nagyszínpad mellett, akkor ugyan ki kérhetné el tőlük a 10+ ezer forintos jegy árát, hiszen óhatatlanul látni és hallani - de legalábbis hallani - fogják, ami ott zajlik...
közröhej
nem az egész nap maradnak ott
nem az egész nap maradnak ott
Sebaj! Ott lesz elég hangerő,
Sebaj! Ott lesz elég hangerő, hoyg neonáci izgatás, gyűlöletkeltés helyett halljanak igazi magyar muzsikát a hazaárulók :)
a rendezvény minden napján
a rendezvény minden napján lesz tüntetés de csak reggel 10-től este 10-ig van a bejelentés és pont akkor kezdődnek a jobb bulik, amikor ők mennek haza a picsába :)
Micsoda ostoba banda...
Az egész Sziget rajtuk fog röhögni egész nap :)
Egy keskeny folyosón hátul, ahol senkit nem zavarnak odavezetik őket a rendőrök az általuk meghatározott rétre és a színpadtól legtávolabb eső ponton egy 30 négyzetméteres elkerített területet kapnak, kerítéssel , sőt ha egy kis viccet is akarnak, akkor mondjuk eléjük tesznek egy hatalmas videofalat, amitől egyetlen hangot sem látnak a koncertekből.
Egész nap lehet őket mutogatni, mert koncert csak este van, addig meg lehet rajtuk röhögni, cukkolni őket és ahányan ezek lesznek, meg ahányan a szigetlakók, nem fognak különösebben emberkedni.
Nem kell a fasiszták ellen semmit se tenni, saját magukból bohócot csinálnak
Hajrá demokraták!
Hajrá demokraták!
Nem a tuntetes a lenyeg...
...hanem az, hogy mennyire szarul van szervezve a fesztival es, hogy mennyire nem figyelnek az apro reszletekre (mondjuk lefoglalni a teruletet egy evvel elobb, vagy legalabbis megnezni, hogy van-e interferalo foglalas). Ezert tart itt ez az orszag es ezert nem megy semerre csak lefele a godorbe. Meg is erdemeljuk.
röhej
A TASZ-nál egyre jobban elhülyülnek.
Oldalak
Szóljon hozzá!