TASZ
TASZ webhelyen lett közzétéve (http://tasz.hu)

Címlap > A TASZ adatvédelmi programja

TASZ [1]
TASZ [1]

A TASZ adatvédelmi programja [2]

Akik éltek diktatórikus rendszerben, azok pontosan tudják, hogy mit jelent, ha az állam mélyen beavatkozik a magánszférába. Tekintélyuralmi rendszerek azért támadták a magánszférát, hogy az önálló gondolkodást kiirtsák, s a privátszféra lebontása volt az első lépés a fizikai megsemmisítésig tartó úton.

Modern, demokratikus berendezkedésben ez elképzelhetetlen, azonban a hatalom természetéből fakad, hogy igyekszik saját terét kiterjeszteni, a lehető legtöbbet kontrollálni az emberek életéből. Ezért a privátszféra védelme egy modern demokráciában is fontos kihívást jelent, amelyet alkotmányos bástyákkal kell védelmezni. Ilyen védvárat jelent a személyes adatok védelmét kimondó rendelkezés az Alkotmányban.

Az adatvédelem fogalom kissé megtévesztő, hiszen nem magának az adatnak, hanem a mögötte álló természetes személynek a védelmét jelenti. Az adatainkkal történő visszaélés is a személyünket, és nem az adatot sérti.

A TASZ célja, hogy az állam kizárólag a hatékony működéséhez elengedhetetlen adatokat kezelje a polgárairól, és az emberek maguk határozhassák meg, hogy a róluk szóló ismereteket kivel osztják meg. Korunkban azonban nem csupán az állam, hanem az üzleti világ is komoly fenyegetést jelent az adataink feletti kontrollra, amely felismerte, hogy a technológia segítségével rengeteg személyes információt szerezhet meg potenciális vásárlókról.

Rovatok: 
Adatvédelem [3]
  • Adatvédelmi tájékoztató
  • Felhasználási feltételek
  • Kapcsolat

Forráscím (letöltve: 2012-02-07 13:25): http://tasz.hu/adatvedelem/tasz-adatvedelmi-programja

Hivatkozások:
[1] http://tasz.hu/magunkrol
[2] http://tasz.hu/adatvedelem/tasz-adatvedelmi-programja
[3] http://tasz.hu/adatvedelem