TASZ
TASZ webhelyen lett közzétéve (http://tasz.hu)

Címlap > Következő tárgyalás: TASZ vs. Budapesti Gyógyfürdő és Hévizei Zrt. (január 28.)

TASZ [1]
TASZ [1]

Következő tárgyalás: TASZ vs. Budapesti Gyógyfürdő és Hévizei Zrt. (január 28.) [2]

2010. január 25. hétfő, 13.59

A gyógyfürdők bekamerázásával kapcsolatos közbeszerzési anyagok miatt indítottunk pert.

A Budapesti Gyógyfürdő és Hévizei Zrt. tavaly úgy döntött, hogy minden fürdőben kamerákkal kívánja garantálni a biztonságot. A közbeszerzésen nyertes cég évi 300 millió forintért biztosítja a megfigyelő rendszerek működését, derült ki a Közbeszerzési Értesítőből.

A TASZ kíváncsi arra, hogy pontosan hány kamerát szerelnek fel ilyen tetemes összegből, és valóban ez a leggazdaságosabb konstrukció-e, ezért kértük az alperest, hogy a pályázaton nyertes cég pályázati anyagát és a vele kötött szerződést küldje meg a részünkre.

A Budapesti Gyógyfürdő és Hévizei Zrt. szerint ez nem közérdekű adat, s minden tájékoztatási kötelezettségüknek eleget tettek azzal, hogy a közbeszerzés alapinformációit felrakták az internetre.

Mivel az alperes a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaság, a TASZ szerint minden szerződése közérdekű adat, ezért bírósághoz fordultunk.

[[A tárgyalás helyszíne és időpontja
2010. január 28. 11:00
Pesti Központi Kerületi Bíróság II/273. tárgyaló (1055, Budapest, Markó u. 25.)
TASZ vs. Budapesti Gyógyfürdő és Hévizei Zrt., a gyógyfürdők bekamerázásával kapcsolatos közbeszerzési anyagok ügyében.

Rovatok: 
Információszabadság [3], Perek [4], Hírek [5]
Címkék: 
budapesti gyógyfürdő [6]
  • Adatvédelmi tájékoztató
  • Felhasználási feltételek
  • Kapcsolat

Forráscím (letöltve: 2012-02-07 13:40): http://tasz.hu/informacioszabadsag/kovetkezo-targyalas-tasz-vs-budapesti-gyogyfurdo-es-hevizei-zrt-januar-28

Hivatkozások:
[1] http://tasz.hu/magunkrol
[2] http://tasz.hu/informacioszabadsag/kovetkezo-targyalas-tasz-vs-budapesti-gyogyfurdo-es-hevizei-zrt-januar-28
[3] http://tasz.hu/informacioszabadsag
[4] http://tasz.hu/perek
[5] http://tasz.hu/hirek
[6] http://tasz.hu/budapesti-gyogyfurdo