
A múlt héten nyilvánosságra került KPMG-tanulmány [3] a TASZ által felkért független közgazdász szakértők véleménye szerint [4] kockázatos, szokatlan és az államot igen kedvezőtlen, gyakorlatilag folyamatosan zsarolható helyzetbe hozza.
Annak ellenére, hogy a KPMG-tanulmányt a piacon igen szokjatlan módon a beruházó fizette [5] (bár azt az MFB rendelte meg), a tanulmányból mégis kiolvasható a nagy mértékű és 25 éves futamidejű állami hitel visszafizethetőségének kérdésessége.
A TASZ birtokába került pénzügyminisztériumi szakértői anyagok (PM-anyag1 [6], PM-anyag2 [7], PM-anyag3 [8]) a projekt állami támogatásával kapcsolatban szintén önmagukért beszélnek. Tekintettel arra, hogy ezek a dokumentumok döntés-előkészítő anyagok, és mivel az ügyben a döntés már megszületett, megismerésüket csak igen szűk körben lehetne korlátozni, valamint tekintettel arra, hogy a dokumentumokon semmiféle titokminősítés nem látszik, az anyagokat közzétesszük a TASZ honlapján. Oszkó Péter péznügyminiszternek -akinek a blogján jó ideje folyik a polémia [9] a kérdéses anyagok nyilvánosságáról - bőven lett volna ideje jelezni, ha az anyagok megsimerését bármyle jogszabályba ütközőnek tartotta volna.
A KPMG-tanulmány elemzése és a PM-es szakértői anyagok megismerése után az ügyben nagyjából három kérdés maradt:
- Mi alapján és miért döntött mégis a kormány a projekt MFB-hitele és egyéb módon való támogatásáról?
- Miért hallgatja agyon ezt az ügyet a magyar média, és miért hallgatnak a politikai pártok, köztük a Fidesz is?
- Van-e Magyarországon jelenleg a civil társadalomnak elég ereje ahhoz, hogy megakadályozza a hitelszerződés aláírását?
A válkaszokat, ötleteket, véleményeket a lenti hozzászólások közé várjuk.
Amennyiben aktívan részt venne kampányunkban, küldje el e-mailünket Bajnai Gordonnak [10]!
Legyen tagja a Facebookon szerveződő csoportnak: Azonalli miniszterelnöki beavatkozást! [11]
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| 1.16 MB | |
| 1.81 MB | |
| 874.77 KB |
