TASZ
TASZ webhelyen lett közzétéve (http://tasz.hu)

Címlap > Árvízkárosultak roma származásuk miatt nem kaphattak az adományokból

TASZ [1]
TASZ [1]

Árvízkárosultak roma származásuk miatt nem kaphattak az adományokból [2]

2010. július 13. kedd, 08.39

A Jobbik monori alapszervezete adományokat gyűjtött, illetve jelenleg is gyűjt árvízkárosultak javára. Szalonnán 17 házat sújtott az árvíz, ebből 5-ben romák laknak. A településen a párt egyik aktivistája osztotta az adományokat, ám a roma károsultaknak – nyíltan kimondva: származásuk miatt – nem adott semmit, míg olyan nem roma származású Jobbik szavazóknak juttatott az adományokból, akiket elkerült a víz.

Az adománygyűjtésekről az interneten közzétett egyes felhívások hangsúlyozzák, hogy a szállítmányokat csak „magyaroknak“ juttatják.

Az egyenlő bánásmódról szóló törvény (2003. évi CXXV. törvény) értelmében – egyéb konkrétan felsorolt szervezetek mellett - a pártok az egyenlő bánásmód követelményét általánosságban, minden jogviszonyukban, minden eljárásuk, intézkedésük során kötelesek megtartani. Azzal, hogy az adományozottak köréből kizárják a roma származású károsultakat, közvetlen hátrányos megkülönböztetésben részesítik őket. Ezért a TASZ az ügyben az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul.

Rovatok: 
Romaprogram [3], TASZ Film [4], Hírek [5]
Címkék: 
Jobbik [6], Szalonna [7], árvíz [8], adomány [9], hátrányos megkülönböztetés [10], Egyenlő Bánásmód Hatóság [11]
  • Adatvédelmi tájékoztató
  • Felhasználási feltételek
  • Kapcsolat

Forráscím (letöltve: 2012-02-07 13:18): http://tasz.hu/roma-ugyek/arvizkarosultak-roma-szarmazasuk-miatt-nem-kaphattak-az-adomanyokbol

Hivatkozások:
[1] http://tasz.hu/magunkrol
[2] http://tasz.hu/roma-ugyek/arvizkarosultak-roma-szarmazasuk-miatt-nem-kaphattak-az-adomanyokbol
[3] http://tasz.hu/romaprogram
[4] http://tasz.hu/tasz-film
[5] http://tasz.hu/hirek
[6] http://tasz.hu/jobbik
[7] http://tasz.hu/szalonna
[8] http://tasz.hu/arviz
[9] http://tasz.hu/adomany
[10] http://tasz.hu/hatranyos-megkulonboztetes
[11] http://tasz.hu/egyenlo-banasmod-hatosag