RSS
English

Az alábbi témával a TASZ Romaprogram programja foglalkozik. Egyetért a céllal? Támogatná az ügyet? Támogassa a TASZ-t!

Közös nyilatkozat a miskolci rendőrkapitány kijelentéséről

2009. február 3. kedd, 14.40 Nyomtatás

A miskolci rendőrkapitány 2009. január 30-i nyilatkozata és az ezt követő fejlemények után fontosnak tartjuk rögzíteni, miért elfogadhatatlan, ha egy rendőri vezető úgy nyilatkozik, hogy egy településen a közterületi rablásokat kizárólag cigányok követik el.

Nincs összefüggés valakinek a kisebbséghez tartozása és a bűnözésre való hajlandósága között. A bűnözési hajlam etnikailag nem meghatározott. Az ilyen összefüggés létezését állítók csupán statisztikai adatoknak álcázott előítéletes általánosításokat hangoztatnak. Ez azzal jár, hogy kisebbségi csoporthoz tartozókat eleve bűnözésre hajlamosként jelölnek meg. Az ilyen általánosítás kirekesztő, mert az érintett csoporthoz tartozó valamennyi ember boldogulásra való esélyét veszi el.

Nagyon szigorúan ítélendő meg, ha egy rendőri vezető nyilatkozik kirekesztő módon, hiszen ő a közhatalom képviselőjeként nyilvánul meg. Nem saját álláspontját hangoztatja, hanem az államot képviseli. Az állam képviselőjének nyilatkozata pedig kizárólag a Magyar Köztársaság Alkotmányának értékrendjén alapulhat, azzal a kirekesztő megnyilvánulás nem férhet össze. Az alkotmányos értékrendből éppen az következik, hogy az államnak a rasszizmus ellen kell tennie, illetve a létező rasszizmus hatásait kell a rendelkezésére álló eszközökkel csökkentenie. Az állam emberének ilyen kijelentése azonban éppen ezzel ellentétes hatást vált ki: arra alkalmas, hogy az előítéletesen gondolkodók számát növelje.

A közhatalom minden megnyilvánulásának az alkotmányos értékeken, az emberi jogok feltétlen tiszteletben tartásán és a hátrányos megkülönböztetés tilalmán kell alapulnia. Az állam kötelessége kiállni amellett, hogy Magyarországon a bűnüldözés nem alapulhat előítéleteken, etnikai alapú bűnözési hajlandóság pedig nincs. Az államnak e kötelezettsége akkor is fennáll, ha Magyarországon nagyon sokan ezzel ellentétesen gondolkodnak.

Alulírott szervezetek jelen nyilatkozat kiadásával tiltakoznak a rendőrkapitány általánosító kijelentése ellen, és egyidejűleg a témával kapcsolatban szakmai egyeztetést kezdeményeznek Bencze József országos rendőrfőkapitánnyal.

Budapest, 2008. február 3.

Eötvös Károly Közpolitikai Intézet

Magyar Helsinki Bizottság

Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda

Társaság a Szabadságjogokért

Rovatok: 

Hozzászólások

Tisztelt Aláírók!

Véleményem szerint ha a közlése egy adott időszak konkrétan ellenőrizhető tényeire alapul, akkor jogosan állíthatja, hogy abban az időszakban csak cigány elkövetők voltak. (Az általa elmondottak videóról visszanézhetőek.)

Van helye egyes esetekben a fellépésüknek a faji előítéletekkel szemben, de ez most nem az volt. Ebben az esetben az elkövetők rekesztették ki magukból a tisztességes életvitel alkotmányos követelményeit, ezért a tények ismeretében elvárható volna az Aláíróktól, hogy álláspontjukat felülvizsgálják és helyesbítsenek.

Üdvözlettel: R. Tamás

Tisztelt R. Tamás és a fenti cikk olvasói!

Van, igenis van korreláció a származás, vagy rassz, és a bűnözés között. Viszont nem közvetlen ez a kapcsolat! A szegénység, a kirekesztettség, az integrálódás hiánya (akár külső, akár belső az oka) mind kimutathatóak a bűnözők között.

Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy gyakorlatilag - szinte - fizikai képtelenség a fehérgalléros bűnözés bűnelkövetői között cigányokat találni. Itt sem közvetlen a kapcsolat, hanem a fentiek alapján közvetett. Szokták példaként felhozni a börtönben lévők közötti roma-arányt. Börtön és börtön között viszont megint óriási különbség van! Nézzünk szét a gazdasági bűncselekményeket elkövetők közötti roma-arány felé! Vagy a közokirat-hamisítók, esetleg a befolyással üzérkedők közt! Egyáltalán, vagy alig vannak köztük romák... Vajon miért?

A közokirat hamisítókra nem vennék mérget...Divat volt ugyanis segély és csp osztás idején venni egy öreg kocsit, majd a műszaki érvényességet 3-ról 9re átírták, vagy 6-ról 8-ra, 1-ről 4-re, mikor mit tudtak kihozni a forgalmiból.

Fölösleges volt most rasszizmust kiáltani. Tény, hogy van egy szubkultúra Magyarországon, amelynek tagjai nagyrészt cigányok, és amelyik képtelen együttélni a többségi társadalommal. Olyan bűncselekményeket követnek el, amelyek nem állíthatók párhuzamba a "fehérgalléros" bűncselekményekkel, mivel sokkal jobban csökkentik a társadalom biztonságérzetét. Ha a főnököm elcsal 10 millió forint adót, az kevésbé visel meg, mintha a buszmegállóban leütnek a telefonomért, vagy ha szíven szúrnak látszólag indíték nélkül...

Az elcsalt 10 milliós adó és a buszmegállóbéli leütés összefüggenek. A rendőröknek ugyanis igencsak szükségük lenne arra a 10M-ra, hogy megvédhessenek a buszmegállóban, és a kórházban is lenne helye a pénznek, hogy elláthassanak, ha mégis bekövetkezett a támadás - úgyhogy nem kapkodnék megítélni, melyik bűncselekmény a súlyosabb, és melyik indukálja a másikat.

Van, igenis van korreláció a származás, vagy rassz, és a bűnözés között. Viszont nem közvetlen ez a kapcsolat! A szegénység, a kirekesztettség, az integrálódás hiánya (akár külső, akár belső az oka) mind kimutathatóak a bűnözők között.

Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy gyakorlatilag - szinte - fizikai képtelenség a fehérgalléros bűnözés bűnelkövetői között cigányokat találni. Itt sem közvetlen a kapcsolat, hanem a fentiek alapján közvetett. Szokták példaként felhozni a börtönben lévők közötti roma-arányt. Börtön és börtön között viszont megint óriási különbség van! Nézzünk szét a gazdasági bűncselekményeket elkövetők közötti roma-arány felé! Vagy a közokirat-hamisítók, esetleg a befolyással üzérkedők közt! Egyáltalán, vagy alig vannak köztük romák... Vajon miért?

Korreláció minden és minden között van, ugyanis értéke -1 és +1 közé esik. Viszont a korreláció nem jelent ok-okozati összefüggést sem, ugyanis magasan korrelál pl. az aszfalt puhasága és hőguták száma, mégsem a puha aszfalt okozza a hőgutát...

Miért, ha azt nyilatkozta volna, hogy az ittasan okozott baleseteket járművezetők okozták, akkor az ellen ki lép fel? Az autóklub? Tények azok makacs dolgok. Lássuk be, a közterületi rablásokat nem eszkimók követték el.

Kár rimánkodni!!!! A "csupán statisztikai adatoknak álcázott előítéletes általánosítások" nem mások, mint tények. TÉNYEK!

Ezt rajtatok, TASZosokon kívül mindenki tudja. Még a cigányok is.

R. Tamás, ezt hogy érted?

"Az általa elmondottak videóról visszanézhetőek."

Az Avas nincs bekamerázva, habiszti ez az egész egyébként is, én rendszeresen járok az Avason, és kurvára nem para.

Oldalak

Szóljon hozzá!