Az alábbi témával a TASZ Romaprogram programja foglalkozik. Egyetért a céllal? Támogatná az ügyet? Támogassa a TASZ-t!
Jogsegélyállomásokat létesít a TASZ öt településen

2010 április 1-ével elindult a TASZ Romaprogramja, amelynek célja a mélyszegénységben élők, elsősorban a közöttük felülreprezentált romák jog- és érdekérvényesítésének hatékonyabbá tétele. Meglátásunk szerint ennek elengedhetetlen feltétele a romák helyi közösséggé szerveződése, saját vezetőik, aktivistáik kiválasztása és megerősítése.
A Romaprogram megcélzott területe Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, mivel ezen a területen található Magyarország leghátrányosabb helyzetű kistérségeinek közel fele. Az itt folyó terepmunka és a felállított jogsegélyállomások révén a TASZ eddig fővárosban koncentrált tevékenysége a vidékre is kiterjeszkedett. A TASZPONTOK révén - a jogsegélynyújtás területén eddig még nem alkalmazott technológia felhasználásával - elvisszük a jogot a teljes elszigeteltségben élő, ezért minden jogérvényesítési lehetőséget nélkülöző közösségekhez.
Jogsegélyszolgálat - TASZPONTOK
A segítségnyújtás elsődleges eszköze az ingyenes jogi tanácsadás illetve a stratégiai pervitel olyan ügyekben, amelyek valamely hatóság, önkormányzat vagy közszolgáltató részéről történt jogsértés, diszkrimináció lehetőségét vetik fel. Jogi tanácsot lehetőség szerint mindenkinek nyújtunk, jogi képviseletet azonban a TASZ azokban az ügyekben tud vállalni, amelyek precedens jellegüknél vagy az érintettek nagy számánál fogva alkalmasak a jogalkalmazás, a hatósági eljárás- és bánásmód illetve végsoron a jogalkotás befolyásolására.
Az ügyek mindenek előtt (a program kezdeti fázisában 5 településen, később akár országszerte) felálló, TASZPONT-nak nevezett jogsegélyállomásokon keresztül jutnak a tudomásunkra.
A TASZPONT olyan, romák számára elérhető közösségi helyiségben elhelyezett, helyi személyzet által kezelt számítógépes rendszert üzemeltető jogsegélyállomás, amelyen keresztül, a megadott nyitvatartási időben skype-os videókonferencia útján a segítséget kérők online fel tudják venni a kapcsolatot a TASZ (részben önkéntes) ügyvédeivel. Ügyvédeink ilyen módon jogi tanácsot adnak, iratmintákat (beadvány- ill. kérelemmintákat) juttatnak el az ügyfelekhez, illetve jelzik a Romaprogram döntéshozó testülete felé, ha olyan ügyben kérnek segítséget, amely jellegénél fogva alkalmas lehet a stratégiai pervitelre.
Terepmunka, mediáció
A Romaprogram közösségszervezésben, érdekérvényesítésben, kommunikációban jártas szakemberei terepmunka keretében kapcsolatokat építenek és segítséget nyújtanak a helyi közösségek megszervezésében a fent megjelölt két megye romák által sűrűn lakott településein. Az ügyek becsatornázása mellett feladatuk, hogy feltérképezzék a romákat aránytalanul nagy számban, szisztematikusan „megtaláló“ hatósági eljárásokat. Tapasztalatunk az, hogy a rendőrség és az önkormányzatok gyakran a jog szelektív alkalmazásával tartják fent a romák szegregációját.
A terepen dolgozó szakembereink továbbá mediálás (közvetítés) útján segítik a roma közösségek és a helyi hatóságok, önkormányzatok közötti kommunikációt, az érintettek közötti konfliktusok kezelését.
Médianyilvánosság, videómunka
A jogi segítségnyújtáson és a mediáción, konfliktuskezelésen túl programunk nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a széleskörű nyilvánosság tudomást szerezzen a felmerülő ügyekről, esetekről, jellemző problémákról. Ezt a célt szolgálja a sajtó figyelmének felhívása, továbbá a Romaprogram részeként működő videóprojekt, amelynek keretében a terepmunkát állandóan kísérő operatőr és vágó kollegánk a TASZ honlapján illetve a Romaprogram blogján nyilvánosságra kerülő rövidfilmeket készít.
Állampolgári ismeretek átadása, képzések
A TASZ Romaprogramját kísérő projektek célja az állampolgári ismeretek átadása és aktivisták képzése. A Jogod van! című képregény formájú kiadványunk és az azt bemutató vidéki előadássorozat révén a bűncselekmények, rendőrségi jogsértések áldozatainak jogairól adunk tájékoztatást. A Szólj bele! programunk keretében részvételi jogokkal és információszabadsággal kapcsolatos képzéseket és aktivisták mentorálását végezzük. Önkéntesek bevonásával pedig megkezdődik egy alapfokú internetes kommunikációs ismeretek átadását célzó képzés-sorozat.










Szóljon hozzá!