A Gyöngyösi Rendőrkapitányság először (április 27-i határozat) anélkül, hogy akár egy mondatot is szánna az érdemi indokolásra, megállapította, hogy az elkövetett bűncselekmény nem közösség tagja elleni erőszak, hanem tettleges becsületsértés, és emiatt a feljelentést áttette a bírósághoz. Utóbb (május 12-i határozat) saját hatáskörben - időt megint csak “nem pazarolva” holmi jogi okfejtésekre - korábbi határozatát hatályon kívül helyezte és a feljelentést elutasította, mivel arra jutott, hogy a cselekmény nem bűncselekmény, hanem becsületsértés szabálysértése.
A TASZ természetesen megpanaszolta a feljelentés elutasítását.
Panaszunkban részletesen elemeztük a közösség tagja elleni erőszak (Btk. 174/B.§) tényállását. Felhívtuk az ügyészség figyelmét arra, hogy ez a bűntett nem csak bántalmazással, hanem úgy is megvalósulhat, ha valakit valamely – például etnikai – csoporthoz tartozása miatt az elkövető fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen, vagy eltűrjön. Az eljárás tárgyát képező esetben a rasszista motiváció álláspontunk szerint különösebb viszgálatot nem igényel, arra a körülményekből és a Gyöngyöspatán március elején zajlott eseményekből nyilvánvalóan következtetni lehet. A fenyegetéssel kényszerítés pedig nem csak úgy valósulhat meg, ha a sértett életét vagy testi épségét konkrétan veszélyeztető szavak hangzanak el. Az elkövetők ruházata, a maszk, az ostor, a közvetlen közelből követés, lihegés, köpködés álláspontunk szerint olyan körülmények, amelyek összességükben alkalmasak súlyos hátrány kilátásba helyezésére és arra, hogy az áldozatban komoly félelmet ébresszenek. A bűntettnek tehát vagylagos tényállási elemei maradéktalanul megvalósultak, ráadásul a koraszülött kisbaba válságos állapota miatt megítélésünk szerint a cselekmény jelentős érdeksérelmet is okozott, tehát minősített eset megállapításának volna helye.
A rendőrség tehát ismét alulminősített egy olyan bűncselekményt, amelynek áldozata roma, és amely elkövetésénél a rasszista motiváció kétséget kizáróan fennáll. Panaszunk alapján még van esély arra, hogy az ügyészség felülbírálja a rendőrség határozatát és elrendelje a nyomozást az ismeretlen tettesek ellen.
Az eset jól példázza, hogy miért hívták fel az utóbbi időben több ízben magyarországi jogvédő szervezetek, köztük a TASZ az illetékes hatóságokat – összhangban az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának
ajánlásaival - arra, hogy dolgozzanak ki egy, a gyűlölet-bűncselekmények nyomozására vonatkozó protokollt, és gondoskodjanak arról, hogy a jogalkalmazók (rendőrök, ügyészek) megkapják a szükséges képzést ezen a téren. A Belügyminisztérium illetékesei a TASZ munkatársait a közelmúltban szóban arról tájékoztatták, hogy a gyűlölet-bűncselekmény protokoll kidolgozása folyamatban van. Bízunk abban, hogy az iránymutató anyag mielőbb elkészül és az majd a jogalkalmazói gyakorlatba is átültetésre kerül annak érdekében, hogy a gyűlölet-bűncselekményeket megfelelően minősítsék és nyomozzák.
A közösség tagja elleni erőszak miatti ügyek rendkívül alacsony száma ugyanis arra enged következtetni, hogy a jelenlegi esethez hasonló alulminősítés nem ritka. A TASZ a Legfőbb Ügyésszel 2010-ben folytatott
levelezésében is hivatkozott már több olyan esetre, amikor a hatóságok nem ismerték fel az előítélet alapú motivációt és ezért enyhébben büntetendő cselekmény miatt indítottak eljárást.
A TASZ szerint széleskörűen veszélyezteti a társadalmat, ha a hatóságok nem üldözik megfelelően a gyűlölet-bűncselekmények elkövetőit. Ez ugyanis azt az üzenetet közvetíti, hogy az állam nem védi meg a rasszizmus és egyéb előítélet alapú gyűlölet áldozatait, ami az ilyen típusú bűncselekmények elszaporodásához, az erőszak növekedéséhez vezethet. Az állam védelmének hiányában a kisebbségi csoportok elveszítik bizalmukat a jogalkalmazó hatóságokban és a kormányzatban, és tovább marginalizálódhatnak.
AJÁNLÓ: nézze meg a márciusi gyöngyöspatai eseményekről készült filmünket
itt.
Hozzászólások
Fejezzék már be ezt a hisztit
Fejezzék már be ezt a hisztit a "közösség tagja elleni erőszakozást". Van rá bizonyíték egyáltalán, hogy 1) egyáltalán verbálisan sértegették a nőt, 2) azért sértegették, mert cigány.
Ha nincs, akkor húzodjanak inkább vissza az odújukba a taszosok, és csak bizonyítékokkal alátamsztott feljelentéseket tegyenek, ne kössék le hülyeségekkel a rendőrséget / bíróságot.
Az idézőjelek funkcióját nem értem Önöknél egyébként. A járőrözés csak amolyan komolytalan fordulat, de a romák megfélemlítése tény. Eközben Önök a dolgozó és tevékeny magyarok megfélemlítése ellen semmit nem tesznek. Ki pénzeli Önöket?!
Abszolut egyetertek az
Abszolut egyetertek az elottem szoloval,egyaltalan nem bizonyitott h ezert lett koraszules(ha egyaltalan megtortent a szoban fogo verbalis inzultus),es nekem ez az egesz egy kicsit amolyan boszorkanyuldozesre hasonlit.Ott volt a garda,de jo,lehet mondani mindefelet h mit(nem)csinaltak,bizonyitani senki nem tudja se pro-se kontra es nem ertem,h ebbol miert akarnak rendosegi ugyet csinalni akkor,amikor kisnyugdijasok kaptak kishijjan szivrohamot akkor amikor a romak elloptaka szolojuket.Ami teny.Bizonyithato,perelheto.Erdekes,az senkit nem erdekelt,egyetlen szervezet sem allt ki ertuk,ment rendorsegre,irt levelet,etc.Senki.Ami ma folyik az egy pozitiv diszkriminacio-a romak javara.Ez a tarsadalom valami nevetseges modon retteg a "rasszista"belyegtol,ezert kvazi mindent lekovetnek azert h minel nagyobb roma baratnak latsszanak-ugyanakkor ket nap utan menekulnenek ha a szomszedaik lennenek.Ugy gondolom,hogy ha mar ideig jutottak a dolgok,akkor a gyulolet-buncselekmenyt,amikor a romak magyarokat fosztogatnak,azt is vegyuk gorcso ala.Maskent nem demokratikus-hanem aljas.Ja es nem vagyok jobbos,liberalis konzervativkent mondom mindezt.
Ki pénzeli ezeket a tetűket ?
Ki pénzeli ezeket a tetűket ? Hát a zsidók,meg a felzárkóztatási pénzek. Aljas magyargyűlölő tasz ! Okádnom kell tőletek. A gárdára,és különféle rendvédelmi segítségre márpedig óriási szükség van ! A rendőrség,meg egy impotens csürhe.
"A rendőrség tehát ismét
"A rendőrség tehát ismét alulminősített egy olyan bűncselekményt, amelynek áldozata roma, és amely elkövetésénél a rasszista motiváció kétséget kizáróan fennáll."
Azokat a bűncselekményeket, amit cigányok magyarok kárára követnek el folyamatosan alulminősítenek... Nevetségesek vagytok, úgy tesztek, mintha az árral szemben harcolnátok egy elnyomott népcsoport jogaiért, miközben az egész állam, maga a nagy "jobboldali" Fidesz is egyfolytában őket védi.
Itt van például a Cozma-ügy, aminél komolyan fontolgatják ilyen "véletlenül esett bele a késbe" jellegű nevetséges vallomások alapján, hogy a gyilkos cigánybűnözők bűnetetését nevetségesen rövid börtönbüntetésre enyhítsék. Gondolom akik nyilván "ok nélkül" lelőttek pár cigányt nem fogják ilyen olcsón megúszni.
Lehet, meg szoktátok mondogatni, hogy "a fehérek közt is vannak bűnözők". Ez így van. De az arányok... azért TELJESEN mások. És nem azért, mert a magyarok elnyomják őket, még több lehetőségük is van tanulni, mint nekünk, mégsem tolongnak az egyetemi diplomákért, csak jönnek a "jajj de szenvedünk, szegények vagyunk" szöveggel. Meg ha valaki el is jut egy kicsit magasabbra az is max. ilyen Farkas Flórián meg Mohácsi Viktória-féle betanított hazudozó lesz valami kamu kommunikáció vagy szociológiaszakos diplomával.
Nem tudom, a hatóságokat miért érdeklik bárkinek az érzései, hogy most fél-e vagy sem. Kit érdekel? Az lenne a dolguk, hogy rend legyen, aki meg bűnös az féljen is. Érdekes, például a Magyar Királyi Csendőrséget sosem érdekelte, ki fél tőlük és ki nem. A cigányok féltek tőlük és ez így volt rendjén, nem volt ennyi bűncselekmény a falvakban és nekik is megvoltak a maguk foglalkozásai.
El kéne mennetek egy cigánysorra, én már láttam nem is egyszer és nem csak azt nézni, hogy milyen a házak állapota (attól, hogy romos, még nem feltétlenül szegények a benne lakók, csak lehet nincs igényük a tisztaságra), hanem, hogy minden ablakban három parabolaantenna van és a garázsokba BMW-k és Mercedesek parkolnak... és ezek veszik fel a segélyt meg ezek félnek a gonosz elnyomó magyaroktól. Csak arra nem gondolnak, hogy mi pénzeljük őket.
Bár úgy volna, hogy a
Bár úgy volna, hogy a verbális fenyegetésre koraszülés. Akkor a keményebb verbálisra talán el is vetélnének! De jó lenne. Nektek is anyátok elvetélhetett volna, és akkor nem ilyen megélhetési cigányseggnyaló banda lennétek. Mennyi az állami támogatás évente, amit riszteltek? Az is az én adómból! Remélem változik a világ, és az ilyen korcsokat a barna korcsokkal együtt kibasszák végre országunkból!
TASZ, TASZ, ti szopni vagytok
TASZ, TASZ, ti szopni vagytok itt így, minden cenzúra nélkül, szabadon hozzászólhatóan?
Ostoros, sarkantyús, páncélos nehézlovas tankos SS birodalmi rohamosztagosok sűrű 88-azás kíséretében jó hogy már nem puszta ököllel biliárdozták ki a pulyát a luvnyából, mi?!?
Ha nem látnám leírva, azt hinném, valami vicc ez, amelyet normális emberek nevéhez kötöttek, tévedésből.
Esküszöm, ti magatok vagytok az anti-utópia, ezzel az egész rohadt rendszerrel együtt, amit csupán színleg gyűlöltök.
Akasszátok fel magatokat, a cigányaitokkal együtt, bűzös bélféreg banda. Egy jó szót sem érdemeltek. Vagy jobbat tudok: menjetek haza harcolni az elnyomottak jogaiért, és az 1967-es határokért.
Viszlát.
NNNN XIV.
Egyébként szokott neked
Egyébként szokott neked valaki válaszolni?
A Magyar Köztársaság
A Magyar Köztársaság területén nincs cigánybűnözés.
Itt a bűnözők csak magyarok lehetnek vagy egyenruhások vagy szélsőjobbosok.
A cigányok szentéletűek, a magyarok egy kisebbségi csoportja.
elttem szólókhoz
Ide csak fasiszták járnak kommentelni?
Gratulálok mindenkinek, aki a megrémisztett állapotos nőben a büdös csak a cigányt látja. És azt is imádom, amikor jönnek a "bezzeg" szóval. Milyen alpári elmaradott csürhe vagytok. Szerintetek inzultálás, megfélemlítés nem indíthatja el a szülést?
Természetes, hogy minden bűncselekményt fel kell tárni. De aki terhes nőre támad (akár csak verbálisan), az minimum 20 évet üljön valami bolíviai börtönben, ez a véleményem!
Én meg azt imádom, amikor ti
Én meg azt imádom, amikor ti meg jöttök a fasisztázással... Ilyen kontextusban való használata egy eléggé csúnya fogalomzavarra enged következtetni. A fasizmust a kommunisták használták szélső- és ultrajobboldali pártok, szervezetek stb. összefoglaló elnevezéseként, tehát ez egy kissé túlhaladott terminológia. Ha tanultál volna történelmet, tudhatnád, hogy fasizmus csak Olaszországban volt, illetve Spanyol és Román földön volt még hasonló, de azt nem fasizmusnak hívták. És mivel a fasizmus egy tisztán hazafias mozgalom volt és szó sem volt benne fajgyűlöletről, így nem is rossz dolog ;) Egy hasonló rendszer például eléggé sok problémát megoldana Orbán impotens, pszeudojobboldali pártjával ellenben.
Ez az "inzultálásra meginduló szülés" pedig arra utal, hogy biológiából sem vagyok túlképzettek, bár gondolom a szociológián, ahol a matematikai statisztika a legnehezebb tantárgy ezt nem is várja el senki. Különben is, erre a történetre mi a bizonyíték? Független szemtanúk? Ha így volt, miért nem hallunk az amúgy szintén kisebbségpárti tömegmédiában róla? Vagy lehet, hogy csak kitalálták, hogy lehessen egyáltalán bármit mondani az "egyenruhás bűnözők" ellen?
Oldalak
Szóljon hozzá!