Sikeres kegyelmi kérvény
A Miskolci Városi Bíróság, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 2009. június 2-án jogerős határozataival korábban B. Józsefet és B. Józsefnét 2 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt halmazati büntetésül 10-10 hónapi börtönbüntetésre ítélte, továbbá mindkettejük tekintetében elrendelte a Miskolci Városi Bíróság által korábban ugyanilyen ügyben kiszabott 6-6 hónap börtönbüntetés végrehajtását.
Az eljárás alá vont roma házaspár a bűncselekményt mindkét büntetőeljárásban azzal valósította meg, hogy nem voltak képesek biztosítani hat kiskorú gyermekük közül kettőnek a folyamatos iskolába járását. Fontos hangsúlyozni egyrészt azt, hogy a többi iskolaköteles korú gyermeknél hasonló probléma nem merült fel, másrészt azt, hogy a házaspár ezen kívül soha, semmilyen bűncselekmény miatt nem volt büntetve, mélyszegénységben élve is törvénytisztelő életmódot folytattak.
Az ügy országosan nagy figyelmet keltett fel, ugyanis a jogerősen kiszabott büntetés végrehajtása esetén a hat kiskorú gyermek, - köztük egy pár hónapos csecsemő - gyakorlatilag felügyelet nélkül maradt volna.
Mivel nyilvánvaló volt, hogy ebben az egyedi esetben a büntetés végrehajtásával járó, elsősorban a kiskorú gyermekeket sújtó hátrányok lényegesen meghaladták volna az állam büntetőjogi igényének feltétlen érvényesítésével általában elérhető előnyöket, a TASZ felvállalta az ügyet és jogsegélyszolgálata révén (az ügyben a képviseletet Deak Dávid ügyvéd látta el) a házaspár képviseletében kegyelmi kérelmet terjesztett elő a Köztársasági Elnökhöz.
A kegyelmi kérelem elsődleges indoka az volt, hogy bár lehetséges, hogy a házaspár az általában elvárhatónál valóban kevesebb figyelmet fordított arra, hogy a gyermekek iskolába járást ellenőrizzék, azonban a rendkívül rossz életkörülmények között, mélyen a létminimum alatt és a romákat országosan sújtó előítéletek közepette élő család élethelyzete olyan nagymértékben tér el attól a tipikus helyzettől, amelyből a jogalkotó kiindult, hogy esetükben egyedi és méltányosabb elbírálás szükséges.
A TASZ kegyelmi kérelme nyomán a vonatkozó eljárási szabályok szerint az Igazságügyi és Rendészeti Miniszter B. Józsefné tekintetében már korábban elrendelte a büntetés végrehajtásának a Köztársasági Elnök döntéséig történő félbeszakítását, majd ezt követően a Köztársasági Elnök Úr a kiszabott büntetések végrehajtását VII-1/05025/2009. számú határozatával kegyelemből - mindkét szülő tekintetében - elengedte.
A magyar jogrendszer működésére sajnos rendkívül jellemző módon a Köztársasági Elnök Úr 2010. január 19-én kelt határozata, amely 2010. február 17-én érkezett meg a Miskolci Városi Bíróságra, csak március 23-án került kézbesítésre a jogi képviselő számára.










Hozzászólások
Gratulálunk
Gratulálunk, kedves TASZ, el lehet olvasni a boon.hu cikkét az akció hatalmas sikeréről. :-
http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/egy-honapja-nem-jarna...
A gyerekek azóta se járnak iskolába, a 16 éves már élettársához költözött, talán már az új generáció létrehozásán fáradoznak. Hajrá a nyomor újratermelődéséért! :-
Tényleg ezt akarjátok???
Most komolyan, ezekre a
Most komolyan, ezekre a gyerekekre nem gondol senki? Nincs joguk arra, hogy megtanuljanak írni, olvasni, arra, hogy szakmát szerezzenek, dolgozhassanak? Uram bocsá' értelmes életet élni, kitörni a nyomorból? Most tényleg, emberek, ez volt a cél? Ehhez kellene gratulálni?
Okoska! Szerinted, ha eddig
Okoska!
Szerinted, ha eddig nem járatták a gyerekeket iskolába, ezután fogják?
Mert le merem írni, hogy nem. Akkor meg minek ugra-bugrálsz, és írod a sületlenségeidet. Állami gondozásba a gyerekeket, börtönbe a szűlőket, ahol megdolgoztattnám Őket a saját, és a gyerekek eltartása összegéig!
Mivel rendkívül álszentnek
Mivel rendkívül álszentnek gondolom a TASZ részéről ennek a problémának a tálalását, én tényleg választ várok a következőkre:
"Fontos hangsúlyozni egyrészt azt, hogy a többi iskolaköteles korú gyermeknél hasonló probléma nem merült fel" Elolvastam az üggyel kapcsolatos nyilatkozatokat, tehát számoljunk: van 6 gyerek, ebből 1 csecsemő, egy 18 éves (nem iskolaköteles), egy 16 éves magántanuló(!), kettő tizenéves, ők lennének ugye a problémás gyerekek, ezek szerint a család 6 gyereke közül 1 jár iskolába. Mondhatjuk-e, hogy a fent idézett mondat nem teljesen korrekt? Miért van erre szükség?
Tényleg fontos hangsúlyozni
13 éves kislány második osztályba járt, 10 éves testvére szintén.
2006 januárjában a szülők 6 hónap börtönt kaptak 2 évre felfüggesztve a gyerekek iskolakerülése miatt. (Ebben a perben a jelenleg 10 éves gyermek érintett volt elsősként? -> Bátyjai sem jártak iskolába?)
2007-ben a férjet 35 nap közmunkára, a feleséget 30000 forint pénzbírságra itélték egy MÁSIK perben, de szintén iskolakerülés (kiskorú veszélyeztetése) miatt.
2009 szeptemberében a Miskolci Városi Bíróság 10 hónap letöltendő börtönbüntetésre itélte a szülőket.
"A családból 12 éve nem járnak rendszeresen iskolába a gyerekek."
Izsó Pál az iskola igazgatója a TV2-ben.
Kedves TASZ!
Miért kell támogatni és védeni azokat, akik tönkreteszik gyermekeik jövőjét?
Ez tényleg siker volt?!
Miért jó a TASZ-nak az analfabétizmus és a törvények negligálásának terjedése?
Igen!!!
A TASZ zsidó, és bűnözőpárti.
ez a siker????
TASZ!
Nem ilyen dolgokért kellene kűzdeni!
De az élet,a sors majd megbüntet benneteket.
Remélem a ti véreteket fogják ontani ezek az "emberek",nem pedig békés,ártatlan magyarokét.
Hihetetlen
...hogy drága kommentező polgártársaim a szülők börtönbezárásával akarják megoldani a gyerekek jövőjét, a hathónaposét és az iskoláskorúakét is. Melyikőtök jelentkezik nevelőszülőnek?
Szerinted a gyerekek jövője
Szerinted a gyerekek jövője ezeknél a szülőknél van biztosítva? Hihetetlen! Ámbár, jó, legyen igazad. Ne menjenek börtönbe. De ha a családi pótlék az első igazolatlan nap után ugrik, szerinted mennyi idő múlva hajtják be a gyerekeket az iskolába?
hiányzások
Vajon Önök közül ki tanított már olyan iskolákban, ahol állandó a lógás, a hiányzás? Van fogalmuk bármiről is? Ózdnak maguk többet ártottak, mint gondolnák. Hol voltak Solymosi néni temetésén? Arról sem mernek beszélni azóta. A roma tanulók érdekeit sem tudják védeni, mert ezután még inkább elfajul az igazolatlan mulasztások száma. Miért jönnek le és élnek közöttünk legalább fél évet, iratják be gyermeküket egy "integrált" osztályba? Mi csak ígérni tudjuk, hogy "tevékenységük" valódiságát nem hallgatjuk el sem a tanulók, sem a szülők előtt!
Oldalak
Szóljon hozzá!