RSS
English

Az alábbi témával a TASZ Romaprogram programja foglalkozik. Egyetért a céllal? Támogatná az ügyet? Támogassa a TASZ-t!

Romaprogram nem csak romáknak

Nyomtatás

Munkánk során azt tapasztaljuk, hogy a hatóságok, különböző jogalkalmazó szervek, közintézmények és önkormányzatok gyakorlata a romákkal szemben gyakran diszkriminatív. Programunk egyik célja, hogy a romák tudjanak és merjenek kiállni jogaikért, és képesek legyenek érdekeiket érvényesíteni, ezért segítjük a romák helyi közösséggé szerveződését, saját vezetőik, aktivistáik kiválasztását és megerősítését. 

Fő tevékenységeink:

Jogsegély

Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye egyre több településén hozunk létre TASZPONT-ot. Ezeket a jogsegélyállomásokat a helyi roma közösség valamely aktív, velünk együttműködni kész tagja vezeti. A TASZPONT-okban ügyvédeink online elérhetőek, Skype-on ingyenes jogi tanácsadást nyújtanak. Olyan ügyekben, amelyekben kiemelkedően súlyos jogsértés történt, esetenként ingyenes jogi képviseletet is vállalunk. Célunk a stratégiai pervitel, vagyis olyan ügyek felvállalása, amelyek képviseletén keresztül pozitív hatást gyakorolhatunk a jogalkalmazásra, esetleg a jogalkotásra is. 

Terepmunka

Munkatársaink és önkénteseink elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében járják aktívan a településeket. Rendszeresen megfordulunk azokon a helyeken, ahol már TASZPONT jött létre, ezek vezetői folyamatosan vesznek részt továbbképzéseken, melyek célja, hogy ők maguk, a tudást továbbadva pedig közösségük jogérvényesítési képessége erősödjön. Ha valamilyen konkrét ügyben hívnak minket, más településekre is elmegyünk. Tevékenységünk része az is, hogy konfliktus esetén közvetítünk az érintett felek között, illetve próbáljuk elősegíteni a kommunikáció javulását a roma közösségek és a helyi hatóságok között.  

Jogfejlesztő tevékenység

A TASZ más programjaihoz hasonlóan megnyilvánulunk a cigányságot érintő olyan jogalkalmazási és jogalkotási kérdésekben, amelyek az emberi jogok megsértését vetik fel.

Kommunikáció, videós munka

A TASZ weboldalán és a Jogtalanul című blogunkon követhetőek híreink, a fontosabb ügyekről, témákról külön is tájékoztatjuk a sajtót, gyakran tartanak velünk újságírók a terepre is. Rövidfilmekben és videó-interjúkban igyekszünk minél többször megszólaltatni az érintetteteket, üzeneteiket blogunkon továbbítjuk a szélesebb nyilvánosságnak. 

Aktivisták képzése és mentorálása

A TASZ Romaprogramját kísérő Szólj bele! projekt célja roma vezetők, aktivisták képzése és mentorálása a részvételi jogokkal és az információszabadsággal kapcsolatban.