RSS
English

Eredmények

2011. november 28. hétfő, 11.16 Nyomtatás

 

Rovatok: 
Címkék: 
Sections: 

Hozzászólások

Az alábbiakat felelősségem teljes birtokában, önszántamból, egyedül, lelkiismereti okokból közlöm. Kérem az Állam részéről közlésem tudomásul vételét.

Kijelentem, hogy legkésőbb 2012 március 10.-i hatállyal lemondok Magyar állampolgárságomról, és egyúttal vállalom annak minden következményét. Tervezett cselekedetem kiváltó okai a következők;

-Sérelmemre az engem (és mindenkit) általánosságban megillető emberi-, és szabadságjogok önkényes semmibe vétele, és szubjektív értelmezése saját állampolgáraival szemben az állam részéről.

Tételesen;

-Kollektív szabadságjog (A kollektív szabadságjogokat a polgárok valamely közössége gyakorolhatja. Sem az államnak, sem másnak nem áll jogában megakadályozni a különböző célokkal létrehozott közösségek létezését és működését, illetve a polgárok kapcsolatba kerülését az adott közösségekkel. Ezek a jogok a következők:)

1. Egyesülési jog - SÉRÜLT !
2. Gyülekezési jog - SÉRÜLT !
3. Szabad gondolatközléshez, illetve véleménynyilvánításhoz való jog - sérült
4. Gondolatszabadsághoz való jog - sérült
5. Lelkiismeret-szabadsághoz való jog - sérült
6. Vallásszabadsághoz való jog - sérült
7. Nemzeti és etnikai kisebbségek jogai - sérült

-Személyi szabadságjogok (Ahogy azt a régi Magyar Köztársaság Alkotmánya XII. fejezetében (Alapvető jogok és kötelességek) kimondja, minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, és ettől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. Ezen túl a következő személyi szabadságjogok vannak rögzítve:)

1. Személyes szabadsághoz való jog - SÉRÜLT !
2. Személyes biztonsághoz való jog - sérült
3. Szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának joga - ?
4. Jó hírnévhez való jog - sérült
5. Magánlakás sérthetetlenségéhez való jog - SÉRÜLT !
6. Magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog - SÉRÜLT !
7. Tulajdonhoz és örökléshez való jog - sérült

-Gazdasági, szociális és kulturális jogok (Ez a jogcsoport olyan társadalmi igények hatására jött létre, amelyek az államtól kifejezetten előre tervezett pozitív cselekvést kívánnak meg. Ezek vállalásával az állam a társadalmi feszültségek csökkentése érdekében a különböző mozgalmak, a szakszervezetek és az egyházak követeléseinek tett eleget. A következő jogok tartoznak ebbe a csoportba:)

1. Munkához való jog - sérült
2. Pihenéshez, szabad időhöz és rendszeres fizetett szabadsághoz való jog - sérült
3. Egészséges környezethez, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog - SÉRÜLT !
4. Szociális biztonsághoz való jog - SÉRÜLT !
5. A művelődéshez való jog - sérült
6. A tudományos és a művészi élet szabadságának joga - sérült
7. Tanszabadsághoz és a tanítás szabadságához való jog - SÉRÜLT !

A Polgárok részvételi jogai (A részvételi jogok biztosítják az állampolgár számára az állami-társadalmi élet befolyásolásának lehetőségét, és értelemszerűen többnyire csak az adott állam állampolgárait illetik meg. Ezek a jogok a következők:)

1. Népszavazás és népi kezdeményezés joga - SÉRÜLT !
2. Panaszjog - ?
3. Választójog - sérült

Összegzésül; „Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak.”
"Szabadság az, hogy mit szeretnék, azt megtehetem, de mit nem szeretnék megtenni, azt nem kell megcselekednem."
...Azt hiszed, hiszel valamiben. Azt hiszed, teszel valami "jót", a többi tetteid mellett. Azt hiszed, van szabad döntési lehetőséged...Ideje próbára tenni a hited, és amiben eddig hittél, azt vagy tudd, -vagy mint hamis valót- vesd el !...

Intéseim;

"Az a nagy alapgondolat -írja Engels- ,hogy a világot nem mint kész dolgok összességét kell felfogni, hanem mint folyamatok összességét, amelyben a látszólag stabil dolgok -akárcsak fejünkbeli gondolati képmásaink, a fogalmak- a létrejövés és elmúlás szakadatlan változásán mennek át... A dialektikus filozófia előtt nem áll meg semmi végérvényes, semmi abszolút, semmi szent; mindenről és mindenben felmutatja a múlékonyságot, s nem áll meg előtte más, csak a létrejövésnek, és elmúlásnak, a vég nélkül alacsonyabbtól a magasabb felé emelkedésnek a szakadatlan folyamata, amelynek ő maga is puszta visszatükröződése a gondolkodó agyban..."

...S minthogy vonatkoztatható eme okfejtés különösebb ellentmondás nélkül a mai domináns társadalomstruktúrákra, úgy kijelenthetjük, hogy dinamikusan változik, egyre precízebb, és az idő múlásával kifinomultabbá válik benne minden mechanizmus. -Ha nem gátolják benne!- Tehát helytelen az a fajta szellemi materializmus, mely kísérletet tett a társadalomfilozófiai redukcióra, miszerint ; Nem az emberek tudata az, amely létüket, hanem megfordítva, társadalmi létük az, amely tudatukat meghatározza...

...Ennek a helytelen közfelfogásnak eredménye, s egyben oka (-mivel ez egy önmagát erősítő kontra-produktív paradoxon-) ;az egyén megfelelni akarása az alapvetően hibás társadalmi értékrendben. Hovatovább, elvárja, hogy a társadalmi (hamis!) értékek alapján ítéltessen meg, ugyanúgy, ahogy ő maga is ezen értékrendszer alapján ítélkezik a társadalom többi tagja felett. Köv.képp; minden ember helytelenül viszonyul a társadalmához, és az azt alkotó embertársaihoz. Tehát hibás az általánosan elfogadott társadalmi rend/közfelfogás, s mint hogy nem valós/működőképes eme modell, úgy rendeltetése az elvetés kell (,kellett volna), hogy legyen, és nem a mindenáron éltetni akarás, mely csak irracionalitást, logikai ellentmondást, társadalmi feszültséget, létbizonytalanságot, és egyre fokozódó konfrontációkat okoz. Hittem, hogy képesek vagyunk, érdemesebbek, egy élhető, jobb társadalom felépítésére, annak fenntartására, és egyben a régi, (bizonyítottan!) nem működő struktúrák megváltoztatására, elvetésére.
...ezzel szemben; Hamis értékteremtés-helytelen közmegítélés;
Manapság csak azt nevezzük értéknek, ha az a valami valakinek a tulajdonában van. (és akkor mi a tiszta víz, belélegezhető levegő, nem mérgező étel, empátia, tolerancia, szeretet, és úgy általában minden, amit csak saját magukért (, ha úgy tetszik, az eredendő jóság/szépség miatt teszünk önzetlenül/vagy csak mert örömünket leljük benne), ellenszolgáltatás/ellenérték nélkül stb. Vagy a pénz (, és abból minél több) birtoklása is jelentős társadalmi pozíciót eredményez kifordult világunkban. (ez az abszurditás akkor különösen bosszantó, mikor ráébredsz, hogy a "pénzteremtés" az adósságból táplálkozik, rgo; a pénz=adósság.) Ténylegesen tekinthető e egy valós értékrend szerint; építő, pozitív hatásúnak ez a fajta adósság felhalmozás/adósságteremtés. (Mely az embereket hivatott kifosztani anyagi/morális/erkölcsi tulajdonuktól. Teszi ezt mind úgy, hogy az emberek magukat raboltatják ki, -tudtukon kívül- tartják fönn, kívánják, és működtetik annak ellenére, hogy bebizonyosodott működésképtelensége, és életellenessége.)

Személyes megjegyzéseim;

1., Nincs olyan, hogy szabadság,(szabadság def.: Azt tehetem meg amit akarok, ÉS amit nem akarok, azt nem kell megtennem.) szabad akarat, szabad döntés. A szubjektív döntésem csak az enyém, bárki/bármi azt nem befolyásolhatja sem közvetlenül, sem közvetve. És a döntés is ezen elv alapjain értelmezendő fogalom, az is teljes mértékben individuális, azt kondicionálással befolyásolni, valótlanságokon alapítani, valamint felelősséget nem vállalni érte nem szabad...

2.,A pénz az élet megrontója...(csak az emberi viselkedés túl segg, hogy ezt felismerje)...miért vagyok köteles támogatni ezt az elavult, hiányra épülő monetáris struktúrát?...a hangyáknak nem muszáj, sem a verebeknek, gyíkoknak, tölgyeknek, barackfáknak, penésznek, és a nátha vírusnak sem kell, és nem is fizetnek azért, hogy élhessenek, mégis ezt teszik.(pedig még azt sem tudják, melyik országba...,milyen nációhoz tartoznak, nem tudják mi az aktuális divat...ők "CSAK" élnek. Én vajon mikortól élhetek csak úgy? (Kérdem ezt a legfejlettebb földi létformáktól, az emberektől, kiknél jobban senki sem szakadt el a természettől.) "Hajrá valóvilág, aranypart, tv, net, divatos/márkás ruhák, betonutak, benzin/szén...gyorsan vásárolj minden szart...légy rabszolgája a pénznek, és a köré épített mítosznak, és akkor leszel jó polgár...hajrá megosztó nyelvek/kultúrák/vallások/háborúk/politika...előre a pusztulás útján...gyorsan, gyorsabban, nehogy valaki is meg merjen állni gondolkodni...imádjátok a pénzt, és a sok hamis értéket...balfaszok ! "

3.,...
-Árszennyezés (értsd:mind fogalmi, mind anyagi termékekre);-feltételei; legyen rá vélt/valós igény, legyen belőle vélt/valós hiány.(a reklám/média/agymosás hivatott a véltből valósat kreálni.)
-Értékteremtés; szabadalmak útján, vagy a korrupció alkalmazásával kisajátítani a kollektív értékeket, és új ellenértéket meghatározni annak birtoklására/kikölcsönzésére.
-Árképzés; maximalizálni kell a ...profitot, annak természeti/gazdasági/társadalmi hatásaitól függetlenül. (csak a potenciális versenytársnak van hatása az árképzésre; vagy a verseny, vagy a kartellezés terminológia alapján.)
-Rendeltetés; a fogyasztói társadalmat ösztönözni a vásárlásra, a nem gondolkodásra, és megtéveszteni őket annak érdekében, hogy tudatlanságuk okán önként támogassák ezt az embertelen, a természettel összeegyeztethetetlen, és alapjaiban téves, fenntarthatatlan rendszert annak érdekében, hogy az önfenntartó rabszolgaság a továbbiakban is "önfenntartó", és ami a fő; "(ön)tudatlan rabszolgaság" maradjon, s feltételek nélkül szolgálja a javak "tulajdonosainak" minden óhaját, és eleget tegyen minden elvárásaiknak.

4.,...Pártokat nem azért választunk,hogy valami megváltozzon, hanem hogy minden ugyanúgy maradjon. Meghagyják a döntés illúzióját, hogy látszólag fontos kérdésekben dönthessünk, holott valójában az igazán fontos döntésekbe nincs bele szólásunk. Az egyetlen igaz szabadságunk a döntés, hogy részt veszünk-e ebben a világméretű színjátékban, vagy inkább jobb világot teremtünk magunk, és ezáltal mindenki körül...

5.,Ha egy emberpalánta világra jön (-azt most hagyjuk, hogy a tiszteletre méltó szülők, voltak olyan kegyetlenek, önzők, hogy csináljanak maguknak gyereket bármilyen okból-), az újszülöttet nem kérdezi meg senki, hogy szeretne-e ezen a világon élni. Viszont az első anyján kívül töltött nap után világossá válik számára; az élete fölött számtalan ember próbál meg uralkodni, és az abszolút szabadságot még a megismerése előtt kénytelen nélkülözni. Míg "totyogó", addig a közvetlen környezetétől "tanulja" meg az elsődleges konvencionális szabályokat/határokat. Aztán, mikor oviba/általános iskolába megy, kénytelen lesz az ottani szabályzatnak megfelelni, és úgy viselkedni, ahogy azt a társadalom elvárja tőle(,közben teljesen felesleges, és valótlan "tudást" kell elsajátítania). Ezután (kb. 14-15 évesen) a "félkész" embertől elvárják, hogy ebben az életciklusában döntse el, mivel szeretne foglalkozni egész hátralévő életében. (Hogyan is tudhatná, hogy mit akar a világgal, amikor a világot még nem is ismeri.) De mint hogy "kötelező" valamivel foglalkozni. (ill. kötelező adózni az elvégzett munka után, és az érte járó ellenértékből; állítólag az ország és a nép finanszírozása végett.) Így specializálódni fog, ha akarja, ha nem. S ha már szerzett valamiről, valamilyen papírt, ami feljogosítja a társadalmi sorbaállásra, megpróbál elhelyezkedni, és bekapcsolódni a humán-robotok önfenntartó adós-rabszolgatartó rendszerébe. Innentől az "élete célja" a pénzszerzés lesz, (-nem meglepő módon-) hisz egész eddigi életében erre kondicionálták; "Dolgozz, hogy legyen pénzed"! Amit a következetes, szürreális agymosás eredményeképpen el kell verni fölöslegesnél fölöslegesebb dolgokra.(Ami csak tönkrébb teszi a földet, de az egyén ennek nincs kellőképp' tudatában, hiszen széleskörű tudás nélkül nyilván nem ismeri fel a problémát.) Íly' vidáman telik le az egyén élete. Soha fel nem merülő kérdések; Miért kell kötelezően bármit is csinálnom? Miért akarnak befolyásolni lépten-nyomon? Miért nem lehet számomra ugyanolyan értékes minden, mi élő, minden, mi pusztán önmagában jó, szép? Miért nem ismerik fel az emberek hogy hülyének nézik őket, és hogy a hatalom csak addig hatalom, amíg félelmet kelt? Miért nem ismerik fel az emberek a hatalmukat? Miért nincs választásom (-hisz én nem kértem hogy egy ilyen világon kelljen élnem-)? És ha van bátorságom tovább nem ezen a világon élnem, az miért elítélendő, és gyáva cselekedet? (hisz ha a szülők döntenek az életről, akkor a gyerek legalább had dönthessen a haláláról.) Miért kell hogy tetsszen ez a fajta világ/világrend amerre a "civilizáció" halad? Miért nincs szabadság? Miért azt nézzük, hogy miben különbözünk mi emberek, miért nem a hasonlóságokra figyelünk? Miért tagadjuk meg a természetet, és tesszük tönkre? Ha nem értjük meg a létünk, vajon miért szaporodunk céltalan? Miért fontosabb a vetített kép magunkról, mint az igaz valónk? S végül, de nem utolsó sorban; Ezen rendszeren belül, amiben élünk (-nevezzük; monetarizmusnak-), van e bárminek is értelme, amit teszünk? És ha felismertük a problémát, miért nem teszünk még csak kísérletet sem a probléma megoldására, vagy legalább a kezelésére?

6.,"Mi az élet értelme...?" Lehet, hogy nincs is neki...Önmagáért van, és egymásért van minden, és mindenki ami/aki csak élő, csak azért hogy legyen, és semmiféle különösebb, vagy magasztosabb célért... Hisz kik létük nem tudják megkérdőjelezni, ők soha nem kerülnek ellentmondásba a természettel, és nem harcolnak felesleges' az őket is magukba foglaló biodiverzitás ellen, és soha, de SOHA nem ártana...k a bioszférának.! Tehát; Egy bizonyos "értelmi fejlettségen" túl egy faj (-esetünkben az ember-,) képtelen a saját, életet adó rendszerében belül a pozitív produktivitásra, és a harmóniára törekedni. Másfelől; a minél fejletlenebb/"ösztön alapú" fajok viszont -igaz öntudatlanul- de harmóniára törekszenek úgy, hogy életükben/halálukban a bioszféra számára a legproduktívabbak legyenek.
Végs.konk.; Az intelligencia nem fejlődhet bármeddig, mert minél távolabb kerülünk az élettől, annál közelebb kerülünk a halálhoz.( És itt a "tyű de okos vásárlólázban égő természetidegen mű-takony, undort keltő civilizált társadalmainkra gondolok")Tehát, nem is az az igazi kérdés, hogy "mi az Élet/életünk értelme?", hanem hogy; Akarjuk e tudni az élet, -és úgy általában minden- értelmét? Akarunk e még több tudás birtokában lenni, ha még a meglévőkkel sem tudunk felelősségteljesen bánni.(Pl.; fizika/maghasadás - atombomba emberek ellen... vagy; matematika - hitel-részlet, kamatláb, infláció, stb. emberek ellen,...stb.)

7., Az ember alapvetően szocio-emocionális lény, tehát szüksége van a társas kapcsolatokra. (Ezt támasztja alá például a fejlett audio-vizuális/verbális-nonverbális kommunikáció kialakultsága/elsajátíthatósága és használata.) Amennyiben a "társas kapcsolatokat" kicsit szabadabban értelmezzük -tehát ha feltételezzük, hogy nem csak ember és ember közt létezhet- abban az esetben nagyon furcsa eredményre jutunk.Az ember eredendően függ a Természettől, kölcsönhatásban állnak egymással, éppúgy ahogy a bioszféra minden alkotója kisebb-nagyobb mértékben, közvetlenül, vagy közvetve hatnak magukra, és egymásra. De vannak akik szerint ez csak az érme egyik oldala (ráadásul a jelentéktelenebbik). Szerintük a másik (leg)helyes(ebb) megközelítése a dolgoknak a természeti mellett a "gazdasági" megközelítés. És ily módon a "társas kapcsolatok" értelmezése a gazdasági rendszer kontextusában (-ami állíthatjuk; megállás nélkül, állandóan, hova tovább; erőltetetten egyre növekvő mértékben, és egyre nagyobb terhet róva kihat az életünkre, és az egész bioszférára-) félelmetes. Mert ebben az értelmezésben evidencia, hogy az ember a Természettől elszakadva, megalkotott egy rendszert, és ezen rendszeren belül képzeli el például a "társas kapcsolatok" béli igénykielégítését is. Itt már nem az évszakok hatnak a növényzetre, hanem a pénz az intézményekre. A csúcsragadozó nem nagytestű vadászó húsevő, hanem a félelmet keltő hatalom. S mint hogy arra kondicionálnak; "Az élet harc", meg hogy; "Az életben mindenért meg kell küzdeni", stb. Egy versenyre épülő mechanizmusban, ami arra hivatott, hogy ellássa az önmagában foglaltakat, és folyamatos hiánykereskedelem mellett egyre szélesebb körben egyre több igényt elégítsen ki, egy véges nyersanyagokból/fosszilis erőforrásokból álló bolygón, már a kiötlésekor kudarcra volt ítélve. Ellenben a társas kapcsolatok nagyon is jól működnek ezen struktúrán belül. Ember és ember közt például néha terhes tapintatosnak lenni, megterhelő kérdezősködni, mikor a másik fél vonakodik válaszolni. Viszont; Ha egy ember, és egy cég/márka/imidzs kapcsolatáról van szó, kedvezően leegyszerűsödik a viszonyuk. Ha valaki felöltözik tetőtől-talpig kokakólába, akkor kérdés nélkül fogadta el a terméken keresztül azt amit a kokakóla képvisel a földön. Beleértve, minden nem publikus stiklit, politikai lobbit, kizsákmányolást, tisztességtelenséget, törvénytelenséget, stb...
Vagy; Inkább érzi az ember magát "társas kapcsolatban" az adóhivatallal, kitalált istenekkel, külömböző eszmékkel, mint saját kertjében a fűvel, fákkal, madarakkal stb. A társas kapcsolat már nem arról szól, hogy pusztán önmaga "jóságáért" tartjuk fenn, ápoljuk, fejlesztjük, kapcsolatainkat, és ennek közvetlen magunkra hatása fejleszt minket is.Manapság arról szól, hogy el kell anyagiasítani. Az idő pénz, és a pénz, vagy a rajt' vásárolt státuszszimbólumok társadalmilag meghatároznak egy embert. Tehát a nem profitábilis kapcsolatok fenntartására fordított pénz/energia 2X-es deficit; egyszer az idő megy kárba, ahelyett hogy a pénzt forgatná/keresné, másodszor; a kapcsolat fenntartásával járó járulékos költségeit sem téríti meg senki. Tehát minden kapcsolat anyit ér, amennyi profitálható belőle, és kitalált rendszerünkben versenyképtelenek pl; az önzetlenség, a feltétel nélküli szeretet, azon felismerés, hogy minden élő "egyet" alkot minden élővel, stb. Az antigazdaságban nem az árapály a ciklikus állandó, hanem a spekuláció-korrekció, de ami biztos, az a pénzforgalom(, és nem a föld forgása).

8., Nem biztos, hogy a farkánál kéne megragadni a problémát. Miért nem szüntetjük meg a kiváltó okokat? Ahelyt hogy büntetnénk, retorziókat alkalmaznánk, olyan személy/csoportok ellen, akik már így is kívül kerültek a "klasszikus tiszteletre méltó, és hasznos társadalmi körből", inkább miért nem akarjuk látni a valódi probléma valódi gyökerét, és arra miért nem akarunk találni valós megoldást? Véleményem szerint, semmiképp sem újabb, az emberek állampolgári kötelességük teljesítésén alapuló törvények/határozatok folyamatos bővítésétől, és szigorított betartatásától oldódna fel ez a fajta (-és úgy általánosságban is a-) társadalmi konfliktus(ok). Sőt...
Sok sikert kívánok a harcukhoz. Én is folytatom az én harcom azzal a szent meggyőződéssel, hogy eljön egyszer az az idő mikor mindenki közösen szeretné -és tesz/tenne is érte- hogy kicsiny háza/lakása/városa önfenntartóvá váljon (,legalább energia fogyasztás tekintetében). Szerintem ezen cél érdekében kéne az államnak, az önkormányzatnak, a civil szervezeteknek, és az önkéntes aktivistáknak egységet, vállalniuk/alkotniuk. ...Szóval kinek mi a fontos...

A fent említetteket kérem tudomásul venni (-és nem véleményezni-). A leírtak az én lelkiismereti / hitbéli meggyőződésem tükrözik, S mint hogy ezen morális / erkölcsi alapelvek összeegyeztethetetlenek a jelenlegi magyar állam törekvéseivel / törvénykezéseivel, a becsületem megkívánja, hogy a Magyar állampolgárságomról lemondjak, elkerülvén a későbbi szellemi elferdülésem.

Tisztelettel;
(osszad ha tetszik...ez a levél megy a személyi+lakcím+TB+adókártya+jogsi+útlevél mellé a borítékba, a boríték meg a BM-be...)

Szerintem nagyon jó ez az írás, leszámítva a pénzről szóló részt, mert az embernek igenis kell legalább annyi pénzt keresnie, amiből el tudja tartani magát (élelmiszer, ruhavásárlás), mert akkor ki tartaná el őt? Meg ha az emberek nem vennék meg amit megtermelnek a vállalatok, akkor egy csomó munkahely megszűnne a bevétel hiánya miatt, és még ennél is nagyobb lenne a munkanélküliség szerintem, bizonyára ezért ösztönzik az embereket vásárlásra.

Szóljon hozzá!