Mi a drogpolitikák és a korrupció kapcsolata? Jelen-van-e magyarországon a droggal kapcsolatos korrupció, és ha igen, milyen eszközökkel lehet küzdeni ellene? Tekintse meg a kábítószer-ellenes világnap alkalmából szervezett beszélgetésről készített videónkat!
Beszélgetés az ifjúság politikához való viszonyáról. Nyitott műhely 2012. június 18. hétfő 19 óra. Vendégek voltak: Csákó Mihály,
Feischmidt Margit, Gagyi Ágnes és Kovai Cecília.
A költségvetés 2012-ben 140-150 milliárd forintot szán a közmunkaprogramra. Messing Verával, az MTA Szociológiai Kutatóintézete, illetve a CEU kutatójával korábban arról beszélgettünk, hogy milyen sajátosságai, hatásai vannak a programnak. Alábbi filmünkben megszólalnak az érintettek, olyanok, akik közmunkaprogramokban dolgoznak, illetve a téma szakértői.
Az első Fidesz-kormány kábítószerügyi helyettes államtitkára mond megsemmisítő kritikát a második Fidesz-kormány drogpolitikájáról a TASZ filmjén. (+ a konferencia összes előadása)
pedagógiai módszerek helyett erőszakot alkalmaznak a diákokkal szemben. Filmünkben egy olyan esettel ismerkedhet meg, amelyben egy tanító kikötözött egy kisgyereket egy iskolai székhez, mert állítása szerint „nem bírt vele”. A szülők nem hagyták annyiban. A bíróság a tanítót személyi szabadság megsértésének bűntettében bűnösnek találta.
Tüntetést szervezett a gyöngyöspatai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Juhász Oszkár jobbikos polgármester lemondásáért, miután nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amin Juhász Oszkár kampányfőnökével, illetve két - feltehetően - Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület taggal egyebek mellett egy polgárháború esélyeit latolgatja.
(ANGOL NYELVŰ FILM) Nézd meg a TASZ filmjét, ami arról szól, hogy milyen káros hatásokkal jár a drogfogyasztók megbélyegzése! A "Count the costs" sorozatunk második filmje, immár magyar felirattal!
Ha heztiál, hogy kinek adja 1%-át, nézze meg videoinkat, meggyőzi Önt Vajdai Vilmos, Fekete Ádám, Kovács Gergő, Sickratman, Szily László, Vágó István, Barcza Gergő, Bródy János vagy Müller Péter Sziámi.
A tüntetések apropóján összegyűjtöttük azokat a fontos szempontokat, amiket mindenkinek, aki csatlakozik az utcai rendezvényekhez, ajánlunk megismerni, megfontolni.
TASZ Film adatbázis
TÖLTSE LE A FILMJEINKET! böngéssze és töltse le filmjeinket és feliratainkat a TASZ Film adatbázisból!
A TASZ 2007 közepén indította el video-érdekérvényesítő programját TASZ Film néven. Azóta több mint 350 filmet készített, legtöbbet a drogpolitika területén, de a TASZ által felvállalt egyéb témák közül is egyre többről készül video. A TASZ filmjei szabadon terjeszthetők és letölthetők, a Creative Commons licencfeltételei alapján.