RSS
English

Betegjog program

A Betegjogi Program az egészségügyi törvényben szereplő betegjogokkal és a hozzájuk kapcsolódó általános betegjogi – tehát például nem egészségbiztosítási vagy TB-jogi – kérdésekkel foglalkozik. Ezek mellett kiemelten kezel egyes, az egészségügyi önrendelkezési joggal kapcsolatos kérdéseket, mint például a reprodukciós jogokat , az ellátás visszautasítása és a méltó halálhoz való jog kérdését (eutanázia), a pszichiátriai kezelés során alkalmazható kényszereszközök kérdéskörét. A betegjogi program keretén belül küzdünk a hajléktalanság, a szegénység rendészeti kezelése ellen is.

A program céljai közé tartozik, hogy megfelelő törvényi háttér szülessen ahhoz, hogy a gondnokság intézménye ellássa védelmi funkcióját úgy, hogy az érintettek döntési jogát csak a feltétlenül szükséges mértékben korlátozzák, hogy a nemzetközi jogi kötelezettségeinknek megfelelően az értelmi fogyatékosok is gyakorolhassák választójogukat, érvényesüljön az oktatáshoz való joguk. Folyamatosan monitorozzuk fogyatékos embereket ápoló és gondozó intézetekben az emberi jogok betartását, szakmai észrevételekkel próbáljuk elősegíteni a nagy létszámú bentlakásos intézetek megszüntetését célzó kormányzati lépéseket. 

Nyomon követjük a jogalkotást, illetve az egészségügyi szabályozások módosításait, megfogalmazzuk véleményünket, ingyenesen nyújtunk jogi tanácsadást, egyes esetekben jogi képviseletet. Tapasztalatainkat írásban, dokumentum- és rövidfilmekben hozzuk nyilvánosságra.  

Az alábbi linkeken bővebben olvashat az egyes témakörökről:

Felmentették az alkotmányellenes rendelet ellen tiltakozót

2012. május 23. szerda, 13.31

Bűncselekmény hiányában felmentette Ferencz Norbert Pumuklit a Fővárosi Törvényszék szerdán meghozott másodfokú ítéletében. A szociális munkás ellen hatósági rendelkezés elleni izgatás miatt indult büntetőeljárás.

Szó sincs enyhítésről

2012. május 22. kedd, 11.44

Néhány napja megtörtént az ún. abortusztabletta regisztrációja. Az abortusztabletta egy a WHO alapvető gyógyszerek listáján szereplő készítmény, amellyel bizonyos feltételek esetén (pl. terhesség korai szakasza)  kevesebb és kisebb szövődmény lehetőségének veszélyével végezhető el a beavatkozás.

Figyelmeztetést kaptak a Kocsis Máté irodájában ülősztrájkolók

2012. május 10. csütörtök, 11.05

 

Tavaly novemberben a hajléktalan emberek kriminalizációja ellen fellépő aktivisták már kifogytak a hagyományos eszközökből, mert szavaik rendre süket fülekre találtak. Így a kriminalizáció szimbolikus figurájává vált Kocsis Máté, hajléktalanügyi referens, polgármester és országgyűlési képviselő irodájában a földön ülve, némán, az önkormányzati munkát nem zavarva tiltakoztak. Az ellenük indult szabálysértési ügyekben ma tartották az első tárgyalást.

Ne legyen most cukorbeteg! - ombudsmani vizsgálatot kezdeményeztünk

2012. május 10. csütörtök, 09.02

Júliustól negyedévente ellenőrzik majd a cukorbetegek szénhidrátfogyasztását, s aki nem tartja be az előírt diétát, az nem kaphat a korszerűbb gyógyszerből. Első ránézésre akár logikusnak is tűnhet a rendelkezés, de nem csak ésszerűtlen, hanem etikai szempontból is aggályos.

Jogfosztást konzervál az új Ptk.

2012. március 28. szerda, 11.12

A civilek teljesen eltörölnék a cselekvőképességet kizáró gondnokságot, többek között azért, mert az súlyosan sérti Magyarország nemzetközi kötelezettségeit. Az új Polgári Törvénykönyv gondnoksági szabályozásáról egyeztetett tegnap a tervezet előkészítésért felelős Dr. Székely László miniszteri biztos és Dr. Kőrös András bíró az érintett szervezeteket tömörítő Civil Caucus-szal az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában. 

Káros a prüdéria

2012. február 28. kedd, 14.19

Tegnap a TASZ blogján írtunk a Magyar Családtudományi Társaság megalakulására, a bejegyzést elolvashatja itt>>

Kettős mércét alkalmazott a bíróság

2012. február 10. péntek, 15.43

Két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte a bíróság Geréb Ágnest, a mellékbüntetés mértékét szigorította: 5 évről 10 évre emelte foglalkozástól való eltiltását.

Hol tart a HIV-vel élők ellátásának decentralizációja?

2012. január 20. péntek, 15.11

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága 2011 decemberében és 2012 januárjában szakmai egyeztetéseket tartott, amelyre az érintett szakmai kollégiumok mellett a TASZ HIV/AIDS programja is meghívást kapott.

Jogod van! - Képregény a jogaidról az egészségügyben

2012. január 13. péntek, 10.31

Jogod van! című képregény sorozatunk következő részét a betegjogok témakörében készítettük el. A képregények célja, hogy a mélyszegénységben élő emberek is megismerhessék a jogaikat, szükség esetén a megfelelő szervezethez tudjanak fordulni.

Véleményeztük a II. Nemzeti HIV/AIDS Stratégia (2011-2015) OGY határozat tervezetét

2012. január 12. csütörtök, 16.18

 

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet véleményét és javaslatait a II. Nemzeti HIV/AIDS Stratégia (2011-2015) tervezetéről az alábbiakban foglaljuk össze.

Oldalak