Barion Pixel TASZ | Véleményeztük az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot

Véleményeztük az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot

A javaslat véleményezésére adott határidők rendkívűl szorosak voltak, ami alapjaiban gyengíti a társadalmi egyeztetést. Az általunk vizsgált módosítások kapcsán több adatvédelmi szempontból fontos javaslatot tettünk.

A javaslat tervezeti formában 2011. október 20-án jelent meg a kormany.hu oldalon, a véleményezési határidő október 24-e volt. A tervezet és a javaslat összesen 19 törvény módosításáról szól, az indoklás is tanúskodik arról, hogy nem technikai jellegű, hanem a jogszabályok érdemét érintő módosításokról van szó. Október 20-a csütörtöki nap volt, míg 24-e hétfői, tehát a 65 oldalas tervezet véleményezésére nyitva álló 5 napból 2 hétvégére esett. Ezt követően a kormány 2011. november 5-én benyújtotta a javaslatot az Országgyűlésnek és sürgős tárgyalást kért az immáron 105 oldalas dokumentumra. 

Véleményünk szerint nem elégséges ez az idő egy ilyen jellegű módosítás véleményezésére, ezért felhívtuk a Kormányt és a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot, hogy a jövőben biztosítson hosszabb, a javaslat súlyához illeszkedő határidőt a tervezetek véleményezésére – különös tekintettel arra, hogy a javaslat több a kormánynak, illetve a miniszternek szóló felhatalmazást tartalmaz ágazati jogszabályok megalkotására. Ilyen például, az Országos Betegjogi és Dokumentációs Központ felállításáról szóló Kormányrendelet, amely a tervek szerint 2012. január 1-jével, 2 hónapon belül kezdi meg működését, az azt szabályozó Kormányrendelet tervezete azonban máig nem ismert. 

A javaslat több ponton módosítja az egészségügyi adatok védelméről szóló törvényt, ehhez kapcsolodóan több ajánlást tettünk.

Az álláspont teljes szövegét elolvashatja itt
Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.