Az esélyegyenlőségi törvény szerint 2010. január 1-ig kellett volna megszüntetni a fogyatékos embereket elzáró tömegintézményeket. A határidő lejárt, az intézmények a helyükön maradtak. A kormány módosítana, a TASZ véleményez és javasol. Olvassa el álláspontunkat!

Az Országgyűlés 12 éve azt a kötelezettséget iktatta törvénybe, hogy 2010. január 1-ig lebontja a fogyatékos embereket elzáró nagy létszámú tömegintézményeket, és a felhasználók számára emberléptékű lakhatási szolgáltatásokat alakít ki, de 12 év alatt a kormányok a reformhoz szükséges stratégiaalkotási munkálatokat sem végezték el, s ma ugyanannyi fogyatékos ember zsúfolódik össze az intézményekben, mint egy évtizeddel ezelőtt.

A határidő lejárása miatt a kormány az esélyegyenlőségi törvény és a szociális törvény módosítását javasolja az országgyűlésnek.

Álláspontunk szerint a javaslat az abban található egyes pozitív elemek ellenére is súlyos aggályokat vet fel. Egyfelől elismeri a tömegintézményekben uralkodó embertelen állapotokat, igyekszik megállítani az intézmények további növekedését, de nem kötelezné hazánkat arra, hogy minden ilyen intézményt szüntessen meg. Továbbá olyan adminisztratív kiskaput hoz létre, amely lehetővé teszi, hogy az átalakításban ellenérdekelt fenntartók továbbra is tömegméretű intézményekben tartsák a fogyatékos állampolgárokat, és legalizálják a jelenleg törvényellenesen magas létszámokat és a sokszor embertelen zsúfoltságot.

A TASZ azt javasolja a Kormánynak, hogy módosítsa az indítványt, és olyan javaslatot terjesszen az Országgyűlés elé, amely a bentlakásos intézmények reformjával kapcsolatban egyértelmű helyzetet teremt. Olyan jogalkotói munkára van szükség, amely érdemben tesz a fogyatékos személyek emberi jogainak tiszteletben tartása és minden, a fogyatékos embereket elzáró nagy létszámú intézmény megszüntetése, és egy a maihoz képest korszerűbb szolgáltatási rendszer kiépítése érdekében.

Részletes álláspontunk innen tölthető le.

Megosztás: 

Kapcsolódó hírek

Kommentek

Hozzászólások

http://www.handbagshermes.biz/

Hermes handbags Replica Hermes Handbags Hermes handbag Replica Hermes

http://www.handbagsceline.biz/

Celine Handbags Replica Celine Handbags Replica Celine Celine Handbag

http://www.rolexreplicaswatches.org.uk/

Rolex Replicas Rolex watches Rolex Replica Watches Replica Watches

http://www.replicarolexwatches.ca/

Replica Rolex Watches Replica Rolex Replica Watches Rolex Replica

http://www.christiandiorhandbags.com/
Replica Christian Dior Handbags Replica Christian Dior Dior Handbags Replica Handbags

http://www.replicas-handbags.net/

Replica Handbags Designer Handbags Handbags Replicas Designer Replicas