Barion Pixel TASZ | 18-25 év közötti fiatalok jelentkezését várja a TASZ

18-25 év közötti fiatalok jelentkezését várja a TASZ

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) olyan 18-25 év közötti fiatalok jelentkezését várja, akik szívesen részt vennének szeptember 10-én 17.00-19.00 óra között Budapesten egy általunk szervezett fókuszcsoportos interjún. A fókuszcsoportos interjú egy moderátor által vezetett, de kötetlen, csoportos beszélgetés, a kvalitatív kutatási módszerek egyike. A TASZ által szervezett interjú célja, hogy minél színesebb háttérrel rendelkező fiatalok csoportjával beszélgessünk az emberi jogok iránt való érdeklődés felkeltéséről, az emberi jogok helyzetéről. Amennyiben szívesen részt vennél rajta, és az alábbi felsőoktatási szakok valamelyikén tanulsz: pszichológia, szociális munka, mérnök, általános orvos, jogász, közgazdász, marketing menedzser, politológia vagy valamilyen társadalomtudományi, természettudományi szakon, kérlek jelentkezz Kertész Annánál a kertesz.anna@tasz.hu email címen.
A résztvevők taszos pólót kapnak ajándékba.


Előre is nagyon köszönjük!
TASZ csapat

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.