Barion Pixel | Életvégi döntések, orvosi kezelés visszautasítása

Életvégi döntések, orvosi kezelés visszautasítása

Súlyos és gyógyíthatatlan betegség vagy akár baleset miatt eljuthatunk arra a pontra, amikor már nem kívánunk több, a gyógyításra irányuló orvosi kezelést igénybe venni. Ilyenkor lehetőségünk van visszautasítani a kezelést. Erről a jogunkról akkor sem kell lemondanunk, ha olyan állapotba kerülünk, hogy nem tudjunk elmondani, mit szeretnénk. Döntésünket előzetes egészségügyi rendelkezésbe, vagy hétköznapi szóhasználatban élő végrendeletbe foglalhatjuk. Ebben a tájékoztatóban az előzetes egészségügyi rendelkezésről szóló legfontosabb tudnivalókat gyűjtöttük össze.

Az orvosi kérdésekben az orvos a szakértő. Abban viszont nem, hogy hogyan képzeljük el saját életünket és annak befejezését. Még egy gyógyíthatatlan betegség esetében is többféle kezelésre van lehetőség. Be lehet vetni az orvostudomány valamennyi eszközét az élet meghosszabbítása érdekében, sokszor megterhelő vagy fájdalmas kezelésekkel, vagy lehet az életminőségre koncentrálni, és a hátralévő napokat a lehető legjobbá tenni.

Tájékoztatónk abban segít, hogy a lehetőségeket mérlegelve tudatos döntést hozhass arról, hogy te mit szeretnél ilyen helyzetben, és kire akarod bízni a döntés jogát. Emellett mindenkit arra biztatunk, hogy orvosával és szeretteivel is beszélje át a lehetőségeit és a választásait.

Előzetes egészségügyi rendelkezés

Ha állapotunk olyan súlyossá válik, hogy már nem tudjuk kifejezni az orvosi kezelésbe való beleegyezésünket vagy visszautasítási szándékunkat, két lehetőség van. Valaki más (elsősorban hozzátartozóink) dönt helyettünk,  vagy egy előre megírt okirat beszél a nevünkben.

Ez az okirat az előzetes egészségügyi rendelkezés, más néven élő végrendelet, amelyet bármikor elkészíttethetünk.

Az előzetes egészségügyi rendelkezés egy közjegyző által hitelesített hivatalos dokumentum, amelyben leírhatjuk, hogy milyen orvosi kezeléseket utasítunk vissza, ha arra kerül a sor, hogy erről már nem tudunk nyilatkozni. Ezek lehetnek életmentő vagy életfenntartó kezelések is. Az így visszautasított kezelést az orvosok nem nyújthatják számunkra.

Az előzetes egészségügyi rendelkezés nemcsak nekünk segít, hanem a szeretteinknek is. Az írott rendelkezéssel őket is megkímélhetjük a nehéz helyzetben hozott döntéssel járó tehertől. Ha mégis azt szeretnénk, hogy valaki más döntsön helyettünk a kritikus egészségügyi helyzetekben, ezért is tehetünk. Felnőtt rokonainkat, barátainkat kinevezhetjük helyettes döntéshozónak az előzetes rendelkezésünkben. A helyettes döntéshozó szerepéről, feladatairól az utolsó részben olvashatsz részletesen.

01

Miért hasznos az előzetes egészségügyi rendelkezés?

Mert magunk döntünk a sorsunkról. Az előzetes egészségügyi rendelkezésben leírtakat mindenki köteles betartani. Sem az orvosok, sem a hozzátartozók nem kérdőjelezhetik meg, nem írhatják felül az abban rögzítetteket. Így még akkor is mi maradunk az orvosi kezelés „urai”, amikor közvetlenül már nem tu
Read more Read more
Next Next

Mert magunk döntünk a sorsunkról. Az előzetes egészségügyi rendelkezésben leírtakat mindenki köteles betartani. Sem az orvosok, sem a hozzátartozók nem kérdőjelezhetik meg, nem írhatják felül az abban rögzítetteket. Így még akkor is mi maradunk az orvosi kezelés „urai”, amikor közvetlenül már nem tudunk abba beleszólni.

Mert biztos pont a szeretteinknek. Ha leírjuk, milyen kezeléseket szeretnénk és milyen kezeléseket utasítunk vissza, hozzátartozóink dolgát is megkönnyítjük. Házastársunknak, gyermekünknek, testvérünknek súlyos lelki terhet jelenthet, hogy visszautasítson egy kezelést, még akkor is, ha ő sem ért egyet a kezelés elfogadásával. A visszautasítást nem is minden kezelés esetében teheti meg helyettünk. Ezt a terhet vehetjük le a vállukról az előzetes rendelkezéssel.

Mert biztos pont az orvosoknak. Még egy súlyos betegség esetén is gyakran többféle kezelésre van lehetőség, a komoly kezeléseknek pedig az előnyeik mellett általában hátrányuk is van. Ezért az orvos számára is dilemma lehet, hogy tényleg jót tesz-e egy kezeléssel a betegének. Ha van előzetes rendelkezés, az egyértelmű iránymutatás és garancia az orvosnak: akkor jár el helyesen, ha nem nyújtja azt a kezelést, amit az előzetes rendelkezésünkben elutasítottunk. Ha így tesz, nem vonható felelősségre azért, mert nem kezel minket.

Tudatában kell lennünk annak, hogy az életmentő vagy életfenntartó beavatkozások visszautasítása esetén lemondunk arról, hogy az életünket orvosi eszközökkel megmentsék, meghosszabbítsák. Vagyis lehetséges, hogy halálunk hamarabb bekövetkezik, mint ha kezelnének. Azzal is tisztában kell lennünk azonban, hogy az életmentő vagy életfenntartó beavatkozás elfogadásával életünk hosszabb lehet ugyan, de lehetséges, hogy életünk minőségével nem leszünk elégedettek.

02

Milyen esetekben fogják felhasználni az előzetes rendelkezésemet?

Mindaddig, amíg olyan állapotban vagyunk, hogy képesek vagyunk beszélni az orvossal és felelős döntést tudunk hozni, mindenről meg fognak minket kérdezni. Az előzetes egészségügyi rendelkezés csak abban az esetben kerül majd elő, amikor olyan állapotba kerülünk, amikor – hétköznapian fogalmazva – ne

Mindaddig, amíg olyan állapotban vagyunk, hogy képesek vagyunk beszélni az orvossal és felelős döntést tudunk hozni, mindenről meg fognak minket kérdezni. Az előzetes egészségügyi rendelkezés csak abban az esetben kerül majd elő, amikor olyan állapotba kerülünk, amikor – hétköznapian fogalmazva – nem vagyunk döntésképesek. Jogi nyelven fogalmazva cselekvőképtelenné válunk. Azaz nem tudunk döntéseket hozni és nyilatkozni, ezért az előzetes rendelkezésünkben leírtak alapján fognak kezelni minket. Amint visszanyerjük a döntési képességünket, ismét azt veszik figyelembe, amit mondunk. Az előzetes rendelkezés elkészíttetése tehát nem jelenti azt, hogy onnantól kezdve egy papír alapján, a fejünk felett zajlik a kezelés. Épp ellenkezőleg! Egy ilyen rendelkezés garantálja, hogy mindig mi döntünk.

03

Milyen beavatkozásokra vonatkozhat az előzetes rendelkezés?

Az előzetes egészségügyi rendelkezésben valójában bármilyen beavatkozást visszautasíthatunk, de ezt a rendelkezést csak akkor fogják elővenni, ha valamiért nem tudjuk elmondani, mit szeretnénk, vagyis nem tudjuk kinyilvánítani az akaratunkat (ilyen lehet például a kóma vagy az agyi leépülés, ami mia

Az előzetes egészségügyi rendelkezésben valójában bármilyen beavatkozást visszautasíthatunk, de ezt a rendelkezést csak akkor fogják elővenni, ha valamiért nem tudjuk elmondani, mit szeretnénk, vagyis nem tudjuk kinyilvánítani az akaratunkat (ilyen lehet például a kóma vagy az agyi leépülés, ami miatt nem vagyunk már döntésképesek). Azaz valószínűleg súlyos állapotban vagyunk, és olyan különleges kezelésekre van szükségünk, amelyekkel az életünket megmentik vagy fenntartják (pl. újraélesztés, mesterségesen táplálás, lélegeztetőgép). Az előzetes rendelkezésben tehát elsősorban ezekre a kezelési fajtákra, az életmentő és életfenntartó kezelésekre érdemes koncentrálni.

A törvény feltételei azonban elég szigorúak az életmentő vagy életfenntartó kezelés visszautasítása esetében. Ilyen beavatkozás előzetes egészségügyi rendelkezésben is csak akkor utasítható vissza, ha

  • a betegségünk súlyos, gyógyíthatatlan és rövid időn belül halálhoz vezet,
  • vagy a betegségünk gyógyíthatatlan, és emiatt képtelenek vagyunk magunkat fizikailag ellátni, illetve fájdalmaink megfelelő gyógykezeléssel sem enyhíthetők.

Ezek alatt tipikusan a következő betegségekre vagy állapotokra gondolhatunk:

  • a természetes öregedés (köznapi nevén „végelgyengülés”) miatti visszafordíthatatlan szervi elégtelenségek,
  • halálos és gyógyíthatatlan daganatos betegségek vagy súlyos fertőzések,
  • betegség vagy baleset miatti visszafordíthatatlan állapotok (pl. stroke vagy autóbaleset miatti végleges agykárosodás),
  • agyi leépüléssel járó betegségek (jellemzően a demencia, amelynek számos oka lehet).

Ezek közül az esetek közül megjelölhetjük az összeset, de az is lehetséges, hogy csak az egyikre vagy a másikra vonatkozóan készíttetjük az előzetes rendelkezést. Sőt, lehet minden esetre más és más az igényünk.

Lehetőségünk van arra, hogy általános jelleggel utasítunk vissza egészségügyi ellátást (pl. „Semmilyen esetben nem járulok hozzá életfenntartó beavatkozáshoz.”) De választhatjuk azt a megoldást is, hogy a visszautasítást valamilyen feltételhez kötjük.

A feltétel lehet

  • egy konkrét betegség (pl. „Ha rosszindulatú daganatos megbetegedésem lesz”);
  • valamilyen állapot, időtartam vagy fokozat (pl. „Ha állapotomban 6 hét elteltével sem mutatkozik javulás”, „Ha önmagam ellátására véglegesen képtelenné válnék”);
  • az orvoslásban ismert és általánosan használt értékelési rendszer vagy mérőeszköz. Ilyen lehet az agykárosodás mértékét jelző Glasgow Kóma Skála vagy a szellemi képességek hanyatlását felmérő Globális Deteriorizációs Skála (Pl. „Ha a Glasgow Kóma Skálán 3 vagy annál kevesebb pontot érek el”, „Ha a Globális Deteriorizációs Skálán elérem a 7-es szintet”). Az ilyen értékelési rendszerekre való utaláshoz érdemes szakember segítségét kérni, hogy pontosan és biztosan tudjuk, milyen értékek milyen szellemi vagy fizikai állapotot jelentenek. Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy állapotunk betegségtől függően javulhat (pl. kómában) vagy hullámozhat (pl. demencia esetén).

A Milyen tipikus kezelések jellemzők az élet végén, amelyekről érdemes döntést hozni? kérdésnél felsoroltuk azokat a konkrét beavatkozásokat, kezeléseket, amelyekről érdemes rendelkezni.

04

Ki tehet előzetes rendelkezést?

Az előzetes rendelkezés megtételének egyetlen feltétele a cselekvőképesség. Cselekvőképes, így előzetes rendelkezést tehet az, aki: nagykorú (18 év feletti vagy 16 év feletti és házas), nem áll gondnokság alatt és nincs cselekvőképtelen állapotban (nincs kómában, nem eszméletlen, stb.). Cselekvőké

Az előzetes rendelkezés megtételének egyetlen feltétele a cselekvőképesség.

Cselekvőképes, így előzetes rendelkezést tehet az, aki:

  • nagykorú (18 év feletti vagy 16 év feletti és házas),
  • nem áll gondnokság alatt és
  • nincs cselekvőképtelen állapotban (nincs kómában, nem eszméletlen, stb.).

Cselekvőképtelen, ezért nem tehet előzetes rendelkezést, és helyettes döntéshozót sem jelölhet meg az, aki:

  • 14 év alatti,
  • cselekvőképességét teljesen korlátozó gondnokság alatt áll,
  • éppen cselekvőképtelen állapotban van.

Korlátozottan cselekvőképes, ezért nem tehet előzetes rendelkezést az, aki:

  • cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott,
  • 14-18 év közötti.

A korlátozottan cselekvőképes, de 16. életévüket már betöltött kiskorúak esetében van egy kivétel. Helyettes döntéshozót ők is megjelölhetnek. Ez azt jelenti, hogy a 16-17 éves fiatal a szülei helyett más cselekvőképes személyt is felhatalmazhat a kezelésével kapcsolatos döntések meghozatalára. A döntést ilyenkor nem a szülei vagy gyámja, hanem a helyettes döntéshozója fogja meghozni.

Érdemes megjegyezni, hogy életmentő vagy életfenntartó kezelés nem utasítható vissza, ha a beteg várandós, és előreláthatólag képes a magzat kihordására. Természetesen olyan nők is tehetnek előzetes rendelkezést, akiknél van esélye a teherbe esésnek. A várandósság alatt azonban nem fogják figyelembe venni az anya előzetes rendelkezését, mert a magzat érdeke felülírja azt.

05

Mikor lehet és érdemes előzetes egészségügyi rendelkezéseket tenni? Érdemes-e ilyet készíteni, ha jelenleg nincs semmilyen betegségem?

Az előzetes egészségügyi rendelkezések a váratlan helyzetekre is felkészítenek, ezért bármikor érdemes ilyen rendelkezéseket tennünk. A rendelkezést nemcsak bármikor elkészíttethetjük, de vissza is vonhatjuk, ha meggondolnánk magunkat. Fontos azonban, hogy Magyarországon az előzetes egészségügyi ren

Az előzetes egészségügyi rendelkezések a váratlan helyzetekre is felkészítenek, ezért bármikor érdemes ilyen rendelkezéseket tennünk. A rendelkezést nemcsak bármikor elkészíttethetjük, de vissza is vonhatjuk, ha meggondolnánk magunkat. Fontos azonban, hogy Magyarországon az előzetes egészségügyi rendelkezés csak közjegyzői okiratba foglalva érvényes.

Ha jelenleg nincs semmilyen betegségünk, ami kifejezetten indokolná az előzetes rendelkezést, összetettebb a feladatunk. Először is végig kell gondolnunk, hogy mi lehet az a betegség vagy állapot, amikor azt mondjuk, hogy nem kérünk több kezelést (vagy nem kérünk bizonyos kezeléseket). A törvény akkor engedi meg az életmentő vagy életfenntartó kezelés visszautasítását, ha életünk már a végéhez közeledik vagy ha nincs semmi remény arra, hogy valaha is önálló életet éljünk.

Azt azonban már magunknak kell eldöntenünk, hogy milyen betegség, baleset, fizikai vagy szellemi állapot az, amelynek bekövetkeztekor nem szeretnénk (tovább) gyógyíttatni magunkat. A kezelésekről szóló döntések során tehát a legfontosabb saját személyes értékrendünket átgondolni. Mitől lesz számunkra az élet értékes és értelmes? Minél több nap legyen az életünkben vagy minél több élet a napjainkban? Ha leáll a szívünk vagy nehezen lélegzünk, megmentsék-e az életünket azért, hogy minél több időt tölthessünk a szeretteinkkel? Mi történjen, ha elveszítjük szellemi képességeinket, öntudatunkat? Nem rakunk-e súlyos állapotban túl nagy terhet a hozzátartozóinkra? Ezekre a mélyen személyes kérdésekre mindenkinek más és más a válasza.

06

Hogyan fogjak hozzá az előzetes egészségügyi rendelkezés elkészíttetéséhez, ha már van valami súlyos betegségem?

Ilyenkor érdemes ennek a konkrét betegségnek a lehetséges lefolyása mentén gondolkodni. Elsősorban arról kell dönteni, hogy a betegség során melyik az a pont, amikor szeretnénk a kezeléseket abbahagyni. Ez a pont lehet akár az itt és most is. (Vagyis nem kell, hogy az előzetes egészségügyi rendelkez

Ilyenkor érdemes ennek a konkrét betegségnek a lehetséges lefolyása mentén gondolkodni. Elsősorban arról kell dönteni, hogy a betegség során melyik az a pont, amikor szeretnénk a kezeléseket abbahagyni. Ez a pont lehet akár az itt és most is. (Vagyis nem kell, hogy az előzetes egészségügyi rendelkezésünk a távoli jövőről szóljon.)

Érdemes azt is végiggondolnunk, hogy a betegségünk kapcsán melyek azok a kezelések, amelyek életmentőnek vagy életfenntartónak minősülnek. (Egy súlyos cukorbetegségben szenvedő beteg esetében akár egy inzulininjekció is lehet életmentő hatású.) A tipikus kezelések körét ezért érdemes kiegészítenünk azokkal a beavatkozásokkal, amelyek kifejezetten a betegségünk kapcsán merülnek fel.

07

Hogyan kell elkészíteni egy előzetes egészségügyi rendelkezést?

Előzetes rendelkezést csak közokirati formában tehetünk. Ennek legismertebb formája a közjegyző által kiállított okirat. Nem elég tehát az, ha saját magunknak készítünk ilyet, még a tanúkkal aláíratott dokumentumot sem fogják előzetes egészségügyi rendelkezésként elfogadni. Ahhoz, hogy az előzetes e

Előzetes rendelkezést csak közokirati formában tehetünk. Ennek legismertebb formája a közjegyző által kiállított okirat. Nem elég tehát az, ha saját magunknak készítünk ilyet, még a tanúkkal aláíratott dokumentumot sem fogják előzetes egészségügyi rendelkezésként elfogadni. Ahhoz, hogy az előzetes egészségügyi rendelkezésünk szabályos és mindenkire kötelező erejű legyen, el kell mennünk egy közjegyzőhöz.

Az előzetes egészségügyi rendelkezés közjegyzői okiratba foglalásának díja van. A közjegyzők díjazását törvény állapítja meg. Az okirat elkészítésének díja attól függ, hogy az előzetes rendelkezésünk milyen hosszú, és mennyi munkát igényel a közjegyzőtől.

08

Mit tehetek, ha fizikai állapotom miatt már nem tudok eljutni a közjegyzőhöz (kórházban vagyok, vagy már nem tudok otthonról kimozdulni)?

Ha fizikai állapotunk miatt nem tudunk elmenni a közjegyzőhöz, akkor lehetőség van arra, hogy a közjegyző jöjjön el hozzánk. A törvény lehetőséget ad arra, hogy a közjegyző az irodáján kívül is eljárjon,vagyis házhoz menjen (vagy kórházba, gondozóhelyre bemenjen.)

09

Hogyan kell megfogalmaznom az előzetes rendelkezést? Fontos-e orvosi szakkifejezéseket használni?

Az előzetes egészségügyi rendelkezésnek nincsenek tartalmi vagy formai követelményei azon kívül, hogy közjegyző kell a hitelesítéséhez. A legfontosabb, hogy akaratunk az előzetes rendelkezésből világosan és meggyőzően kiderüljön. Határozzuk meg, hogy milyen esetre, betegségekre, állapotokra vonatko

Az előzetes egészségügyi rendelkezésnek nincsenek tartalmi vagy formai követelményei azon kívül, hogy közjegyző kell a hitelesítéséhez. A legfontosabb, hogy akaratunk az előzetes rendelkezésből világosan és meggyőzően kiderüljön.

  1. Határozzuk meg, hogy milyen esetre, betegségekre, állapotokra vonatkozóan utasítunk vissza beavatkozásokat.
  2. Írjuk le, hogy ezekben az esetekben pontosan melyek azok a beavatkozások, amelyeket visszautasítunk.

Lehetséges, hogy különböző esetekre különböző kívánalmakat fogalmazunk meg (pl. súlyos demencia esetén kérünk mesterséges táplálást, de daganatos betegség végső időszakában már nem).

Lehetőségünk van arra, hogy tételesen felsoroljuk, milyen beavatkozásokat nem kérünk (pl. „Rosszindulatú daganatos megbetegedésem esetén nem járulok hozzá az infúziós tápláláshoz.”), de azt a megoldást is választhatjuk, hogy csak azt rögzítjük általánosan, hogy milyen betegséget vagy baleseti sérülést nem szeretnénk gyógyíttatni (pl. „Rosszindulatú daganatos betegségem gyógykezeléséhez nem járulok hozzá.”)

Mindenképpen kerüljük az általános megfogalmazást (pl. „a lehetőségekhez mérten”), és az olyan fogalmakat is, amik mindenkinek mást és mást jelenthetnek (pl. „még elviselhető fájdalom”). A szöveg pontos és jogi szempontból is egyértelmű megfogalmazásában természetesen segítségünkre lesz a közjegyző, de ő csak azt tudja okiratba foglalni, amiről mi magunk egyértelmű döntést hoztunk.

Az előzetes egészségügyi rendelkezést nem kell orvosi szakkifejezésekkel megszövegezni. Általános szóhasználattal, a magyar nyelvben használt megnevezéssel is leírhatjuk kívánalmainkat (pl. „Műtét során nem kérek idegen vért.”)

Természetesen azt is megtehetjük, hogy orvosi szakkifejezéseket használunk. Ebben az esetben az Orvosi Eljárások Nemzetközi Osztályozásában (OENO) szereplő elnevezést kell alkalmaznunk. Fontos, hogy ha az OENO-elnevezést használjuk, akkor az egyes beavatkozásokat az általánosan ismert megnevezéssel is fel kell tüntetni. Így a kezelést végzők megbizonyosodhatnak arról, hogy tudjuk, melyik szakkifejezés mit jelent.

10

Honnan, kitől kérhetek segítséget, hogy megfogalmazhassam előzetes egészségügyi rendelkezéseimet?

Ha van olyan orvos a közelünkben (akár a kezelőorvosunk, háziorvosunk), akivel bizalmas kapcsolatban állunk, megkérhetjük, hogy segítsen megtervezni életvégi kezelésünket. Ez különösen fontos lehet, ha már tudunk egy konkrét betegségről, és tudjuk, hogy ki fog minket kezelni. Az előzetes egészségügy

Ha van olyan orvos a közelünkben (akár a kezelőorvosunk, háziorvosunk), akivel bizalmas kapcsolatban állunk, megkérhetjük, hogy segítsen megtervezni életvégi kezelésünket. Ez különösen fontos lehet, ha már tudunk egy konkrét betegségről, és tudjuk, hogy ki fog minket kezelni.

Az előzetes egészségügyi rendelkezés csak közjegyzői okiratba foglalva érvényes, ezért mindenképpen találkoznunk kell közjegyzővel is. Egészségügyi kérdésekre azonban a közjegyző nem tud választ adni. Abban tud segíteni, hogy pontosan miről lehet szó az előzetes egészségügyi rendelkezésünkben, és hogyan kell kívánalmainkat pontosan és érthetően megfogalmazni.

11

Kell-e arról bármilyen igazolás, hogy az előzetes rendelkezést beszámítható állapotban tettem meg?

Nem, erre vonatkozóan nem kell semmiféle igazolás. Aki cselekvőképes (azaz nagykorú és cselekvőképességében nem korlátozott), azt a jog úgy kezeli, mint aki képes felelősen dönteni saját életéről, ezért nem kívánja meg a döntési képesség külön bizonyítását. A közjegyző azonban minden esetben vizsgál

Nem, erre vonatkozóan nem kell semmiféle igazolás. Aki cselekvőképes (azaz nagykorú és cselekvőképességében nem korlátozott), azt a jog úgy kezeli, mint aki képes felelősen dönteni saját életéről, ezért nem kívánja meg a döntési képesség külön bizonyítását. A közjegyző azonban minden esetben vizsgálja a hozzá forduló „ügyleti képességét” (ez nagyjából a cselekvőképességet jelenti az adott helyzetben).

Ez különösen azoknál a betegségeknél merülhet fel, amelyek agyi leépüléssel járnak. Ha betegnek van arról pszichiáter által kiállított szakvéleménye, hogy cselekvőképessége megtartott, akkor ezt a közjegyzőnek bemutathatja, és igazolhatja, hogy van ügyleti képessége. Innentől legfeljebb az merülhet fel, hogy aktuálisan olyan állapotban van-e, hogy képes döntéseket hozni. Ha az adott helyzetben a közjegyző szerint nincs ügyleti képessége, amint ez az állapot elmúlik, tehet előzetes rendelkezést.

(A korábbi előírást, amely általánosan kötelezővé tette a pszichiáter szakorvos véleményének beszerzését, 2014-ben megsemmisítette az Alkotmánybíróság.)

12

Hogyan módosíthatom / vonhatom vissza az előzetes rendelkezésemet?

Az előzetes rendelkezést bármikor lehet módosítani vagy vissza is lehet vonni, és ehhez közjegyzőre sincs szükség. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha szóban mást mondunk a kórházban, mint amit az előzetes egészségügyi rendelkezésünkben leírtunk, akkor az orvos a szóbeli közlésünk alapján fog elj

Az előzetes rendelkezést bármikor lehet módosítani vagy vissza is lehet vonni, és ehhez közjegyzőre sincs szükség. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha szóban mást mondunk a kórházban, mint amit az előzetes egészségügyi rendelkezésünkben leírtunk, akkor az orvos a szóbeli közlésünk alapján fog eljárni. Lehetséges, hogy az előzetes rendelkezésünkben visszautasítottunk egy kezelést, de a kórházban mégis úgy érezzük, hogy szeretnénk azt. (Például azt gondoltuk, hogy nem kérünk fájdalomcsillapítót, később mégis szeretnénk.) Ilyenkor, ha ezt jelezzük, az orvos úgy tekinti, hogy felülírtuk az előzetes egészségügyi rendelkezésünket. Ha képesek vagyunk kifejezni az akaratunkat, az egészségügyi személyzet ezt fogja figyelembe venni, és nem a leírtakat.

Ha szeretnénk, természetesen magát a dokumentumot is módosíthatjuk, ehhez azonban ismét el kell mennünk a közjegyzőhöz. Erre elsősorban akkor lehet szükségünk, ha élethelyzetünkben, egészségi állapotunkban jelentős változás áll be.

13

Honnan tudja meg a kezelőorvosom, hogy van előzetes egészségügyi rendelkezésem?

Az előzetes egészségügyi rendelkezéseknek nincs hivatalos nyilvántartása Magyarországon, ezért saját magunknak kell gondoskodnunk arról, hogy akaratunk az egészségügyi személyzet tudomására jusson. Amikor kórházba kerülünk, egy példányt érdemes átadnunk a kórháznak. Emellett érdemes az előzetes rend

Az előzetes egészségügyi rendelkezéseknek nincs hivatalos nyilvántartása Magyarországon, ezért saját magunknak kell gondoskodnunk arról, hogy akaratunk az egészségügyi személyzet tudomására jusson. Amikor kórházba kerülünk, egy példányt érdemes átadnunk a kórháznak. Emellett érdemes az előzetes rendelkezés egy-egy példányát  átadni a háziorvosunknak és/vagy a kezelőorvosunknak,

A mentő az életmentő beavatkozás megkezdése előtt nem fogja átkutatni a táskánkat, hogy megtalálja az előzetes rendelkezés nálunk lévő példányát. Érdemes ezért a szeretteinkkel tudatni, hogy tettünk előzetes rendelkezést és hogy az hol található meg. Ha helyettes döntéshozót is megneveztünk, célszerű őt is értesíteni arról, hogy van előzetes rendelkezésünk.

14

Figyelmen kívül hagyhatják-e az orvosok az előzetes rendelkezéseimet?

Törvény írja elő, hogy ha akaratunk az előzetes rendelkezésből világosan megállapítható, akkor azt az egészségügyi személyzet köteles figyelembe venni. Ez alól két kivétel lehetséges: ha más élete vagy testi épsége attól függ, hogy minket hogyan kezelnek, ha várandós nőként képesek vagyunk a magzat

Törvény írja elő, hogy ha akaratunk az előzetes rendelkezésből világosan megállapítható, akkor azt az egészségügyi személyzet köteles figyelembe venni. Ez alól két kivétel lehetséges:

  • ha más élete vagy testi épsége attól függ, hogy minket hogyan kezelnek,
  • ha várandós nőként képesek vagyunk a magzat kihordására, mert ilyenkor a magzat érdekei felülírják a várandós nőét.

Minden más esetben akár per is indítható, ha nem veszik figyelembe az előzetes rendelkezésben foglaltakat.

15

Rendelkezhetek-e az előzetes egészségügyi rendelkezésben a szervadományozásról, boncolásról?

Nem. Az előzetes egészségügyi rendelkezés kifejezetten csak orvosi kezelésekről szólhat. Nem lehet az előzetes egészségügyi rendelkezés segítségével kilépni a szervadományozási rendszerből, vagyis az ellen tiltakozni, hogy a szerveinket másnak adományozzák vagy orvosi, kutatási célra használják. Nem

Nem. Az előzetes egészségügyi rendelkezés kifejezetten csak orvosi kezelésekről szólhat. Nem lehet az előzetes egészségügyi rendelkezés segítségével kilépni a szervadományozási rendszerből, vagyis az ellen tiltakozni, hogy a szerveinket másnak adományozzák vagy orvosi, kutatási célra használják. Nem lehet az előzetes rendelkezésben tiltakozni a boncolás ellen sem. Ezek a döntések mind külön-külön dokumentumot, akár különleges okirati formát is igényelnek.

16

Mi a különbség az élő végrendelet és a hagyományos végrendelet között? Rendelkezhetek-e mindenről egyszerre?

Az élő végrendelet az előzetes egészségügyi rendelkezés hétköznapi neve. Ez azt jelenti, hogy az élő végrendelet valójában nem végrendelet, csak az egészségügyi kezelésekről szólhat. Nem lehet benne rendelkezni öröklési, vagyoni ügyekről, temetkezéssel kapcsolatos kérésekről – ezek a végrendeletbe v

Az élő végrendelet az előzetes egészségügyi rendelkezés hétköznapi neve. Ez azt jelenti, hogy az élő végrendelet valójában nem végrendelet, csak az egészségügyi kezelésekről szólhat. Nem lehet benne rendelkezni öröklési, vagyoni ügyekről, temetkezéssel kapcsolatos kérésekről – ezek a végrendeletbe valók.

Életmentő vagy életfenntartó beavatkozás visszautasítása

A törvény feltételei elég szigorúak az életmentő vagy életfenntartó kezelés visszautasítása esetében. Ilyen beavatkozás csak akkor utasítható vissza, ha

  • a betegségünk súlyos, gyógyíthatatlan és rövid időn belül halálhoz vezet,
  • vagy a betegségünk gyógyíthatatlan, és emiatt képtelenek vagyunk magunkat fizikailag ellátni, illetve fájdalmaink megfelelő gyógykezeléssel sem enyhíthetők.

Azt, hogy teljesülnek-e ezek a feltételek, maga a beteg és orvosa(i) mondják meg. A betegség súlyosságának és gyógyíthatatlanságának megállapítása egyértelműen orvosi szakkérdés. Erről tehát a kezelőorvos vagy egy szakorvos véleményét kell kikérni. Azt is az orvos fogja tudni megmondani, hogy nagyjából mennyi ideig élhet még a beteg. Persze kérdéses, hogy kinek mit jelent a rövid idő. Erre vonatkozóan ugyanis a törvény nem ad iránymutatást. A szakemberek szerint a rövid idő legfeljebb hónapokban mérhető időt jelent. Ha tehát a beteg várhatóan egy évnél rövidebb ideig élne, akkor teljesül, hogy a betegség rövid időn belül halálhoz vezet.

A fájdalomérzet egyénileg változó. Ezzel kapcsolatban tehát a betegnek kell nyilatkoznia, és elmondani orvosának, ha fájdalmai nem enyhülnek.

Formai előírás, hogy életmentő vagy életfenntartó kezelést csak közjegyzői okiratba foglalt előzetes egészségügyi rendelkezésben utasíthatunk vissza.

01

Milyen szabályok vonatkoznak az eutanáziára? Kérhetem-e az előzetes rendelkezésben, hogy segítsék elő a halálomat?

Magyarországon törvény tiltja az aktív halálba segítést (eutanáziát), még akkor is, ha ezt maga a beteg kéri. Ugyanígy tilos segítséget nyújtani bárkinek ahhoz, hogy öngyilkosságot kövessen el. A magyar jog szerint mindkét cselekmény bűncselekmény. Az életmentő és életfenntartó kezelések visszautasí

Magyarországon törvény tiltja az aktív halálba segítést (eutanáziát), még akkor is, ha ezt maga a beteg kéri. Ugyanígy tilos segítséget nyújtani bárkinek ahhoz, hogy öngyilkosságot kövessen el. A magyar jog szerint mindkét cselekmény bűncselekmény.

Az életmentő és életfenntartó kezelések visszautasítását – amely megengedett – szokás passzív eutanáziának is nevezni. A szakemberek a passzív eutanázia helyett inkább a kezelés visszautasításáról, az önrendelkezési jog gyakorlásáról beszélnek. Eszerint a nézet szerint a döntés a beteg kezében van, aki saját elhatározásából hagyja, hogy betegsége a természetes úton haladjon. Ezt a kívánságunkat fogalmazhatjuk meg az előzetes egészségügyi rendelkezésben.

02

Milyen kezelést fogok kapni, ha nem akarom, hogy mindenáron életben tartsanak? Fogják-e csillapítani a fájdalmamat?

A törvény előírja, hogy a beteg minden esetben jogosult szenvedéseinek enyhítésére, fájdalmainak csökkentésére. Fájdalomcsillapítás és támogató ellátás tehát mindenkit megillet, azt is, aki előzetes rendelkezésben a gyógyító hatású beavatkozásokat elutasítja. Ez abban az esetben is igaz, ha előzetes

A törvény előírja, hogy a beteg minden esetben jogosult szenvedéseinek enyhítésére, fájdalmainak csökkentésére. Fájdalomcsillapítás és támogató ellátás tehát mindenkit megillet, azt is, aki előzetes rendelkezésben a gyógyító hatású beavatkozásokat elutasítja. Ez abban az esetben is igaz, ha előzetes rendelkezésünkben nem írtuk le kifejezetten, hogy kérünk fájdalomcsillapítást.

A gyógyító kezelés visszautasítása nem „mindent vagy semmit” alapon működik. Ha egy konkrét kezelést nem kérünk, attól még a többit meg kell kapnunk. A lemondásunk csupán arra a konkrét beavatkozástípusra (-típusokra) vonatkozik, amelyet megjelöltünk, semmi másra nem. Lehet például, hogy elutasítjuk a vérátömlesztést, de ettől még kérünk gépi lélegeztetést és fájdalomcsillapítást. Az is lehetséges, hogy elutasítjuk az egyik fájdalomcsillapítót, de szeretnénk kérni egy másik fajtát.

03

Milyen tipikus kezelések jellemzők az élet végén, amelyekről érdemes döntést hozni?

Az alábbiakban felsoroljuk azokat a gyakori orvosi beavatkozásokat, amelyeket súlyos állapotú betegeknél szoktak alkalmazni. Ezeket felsoroltuk az előzetes egészségügyi rendelkezés mintánkban is. Kardiopulmonális újraélesztés (CPR), kardiocerebrális újraélesztés (CCR) Mesterséges táplálás – gyomors

Az alábbiakban felsoroljuk azokat a gyakori orvosi beavatkozásokat, amelyeket súlyos állapotú betegeknél szoktak alkalmazni. Ezeket felsoroltuk az előzetes egészségügyi rendelkezés mintánkban is.

  • Kardiopulmonális újraélesztés (CPR), kardiocerebrális újraélesztés (CCR)
  • Mesterséges táplálás – gyomorszondán vagy infúzión keresztül
  • Intubálás (becsövezés)
  • Gépi lélegeztetés
  • Gyógyszeres keringéstámogatás
  • Gépi keringéstámogatás
  • Dialízis (művesekezelés)
  • Amputáció
  • Vér vagy vérkészítmény adása
  • Szerv- vagy szövetátültetés
  • Antibiotikumos kezelés

Lehetséges, hogy olyan betegségben szenvedünk, amelynél egyes kezelések életmentőnek vagy életfenntartónak minősülnek. (Egy súlyos cukorbetegségben szenvedő beteg esetében akár egy inzulininjekció is lehet életmentő hatású.) A tipikus kezelések körét ezért érdemes kiegészítenünk azokkal a beavatkozásokkal, amelyek a betegségünk kapcsán felmerülnek.

04

Visszautasíthatják-e a hozzátartozóim az életmentő vagy életfenntartó kezelést, ha erről nem rendelkeztem?

Amennyiben nem készítettünk előzetes rendelkezést, akkor – a törvény által meghatározott sorrendben (lásd a következő részben a Ki dönt helyettem, ha nincs előzetes rendelkezésem? kérdést) – a hozzátartozóinkat kérdezik majd meg a kezelésünkről. Ebben az esetben ha a hozzátartozónk életmentő vagy él

Amennyiben nem készítettünk előzetes rendelkezést, akkor – a törvény által meghatározott sorrendben (lásd a következő részben a Ki dönt helyettem, ha nincs előzetes rendelkezésem? kérdést) – a hozzátartozóinkat kérdezik majd meg a kezelésünkről. Ebben az esetben ha a hozzátartozónk életmentő vagy életfenntartó kezelést szeretne visszautasítani, akkor a kórháznak bírósághoz kell fordulnia, és végső soron a bíróság dönt majd arról, hogy elhagyható-e az életmentő vagy életfenntartó kezelésünk.

Ha viszont előzetes egészségügyi rendelkezésben jelöltük ki helyettes döntéshozónkat, akkor ő arra is jogosult lesz, hogy bírósági beavatkozás nélkül is életmentő vagy életfenntartó kezelést utasítson vissza. (Természetesen ezt csak akkor teheti meg, ha a visszautasítás egyéb feltételei fennállnak.)

Helyettes döntéshozatal

Lehetséges, hogy van olyan hozzátartozónk vagy barátunk (de akár orvosunk vagy segítőnk), akivel részletesen megbeszéltük, hogyan képzeljük el életünk végét, és azt szeretnénk, ha szükség esetén ő döntene majd helyettünk. Ha van ilyen személy, akkor őt kifejezetten kijelölhetjük arra, hogy a nevünkben gyakorolja a kezelésbe való beleegyezés és a kezelés elutasításának jogát. Ahhoz, hogy ezt megtehesse, szintén előzetes egészségügyi rendelkezésre van szükség, amelyben helyettes döntéshozóként kell őt megneveznünk.

A törvény alapján a helyettes döntéshozó akár életmentő vagy életfenntartó kezelést is visszautasíthat a nevünkben. Ha a helyettes döntéshozónk utasít vissza helyettünk ellátást, akkor egy orvosi bizottság, közöttük egy pszichiáter szakorvos fog arról véleményt mondani, hogy a következmények tudatában hozta-e meg a döntését.

01

Mi a helyettes döntéshozó feladata? Mikor dönt ő a kezelésről?

A helyettes döntéshozó feladata, hogy érvényesítse az akaratunkat akkor, amikor nekünk már nem áll módunkban kifejezni azt. Ő fog dönteni arról, hogy milyen vizsgálatokat, beavatkozásokat, kezeléseket kaphatunk meg, és melyek azok, amelyek esetében élünk a kezelés elutasításának jogával. Fontos, hog

A helyettes döntéshozó feladata, hogy érvényesítse az akaratunkat akkor, amikor nekünk már nem áll módunkban kifejezni azt. Ő fog dönteni arról, hogy milyen vizsgálatokat, beavatkozásokat, kezeléseket kaphatunk meg, és melyek azok, amelyek esetében élünk a kezelés elutasításának jogával. Fontos, hogy a helyettes döntéshozó a lehető legtöbb eshetőségre kiterjedően és pontosan ismerje kívánalmainkat.

Amennyiben előzetes egészségügyi rendelkezésünkben megneveztünk helyettes döntéshozót, és azt is rögzítettük, hogy bizonyos kezeléseket visszautasítunk, a helyettes döntéshozó döntését csak akkor fogják figyelembe venni, ha mi az adott kezelésről nem nyilatkoztunk.

A törvény alapján, a helyettes döntéshozó akár életmentő vagy életfenntartó kezelést is visszautasíthat a nevünkben.

Ha a helyettes döntéshozónk utasít vissza helyettünk ellátást, akkor egy orvosi bizottság, közöttük egy pszichiáter szakorvos fog arról véleményt mondani, hogy a következmények tudatában hozta-e meg a döntését.

02

Ki lehet helyettes döntéshozó?

Jogi szempontból bárki lehet helyettes döntéshozó, aki cselekvőképes. Kijelölhető bármelyik hozzátartozónk, barátunk vagy akár maga az orvosunk is. Az alábbi kérdéseket érdemes átgondolnunk, mielőtt kijelöljük a helyettes döntéshozónkat: Bízunk-e annyira ebben az emberben, hogy átadjuk neki a sorsu

Jogi szempontból bárki lehet helyettes döntéshozó, aki cselekvőképes. Kijelölhető bármelyik hozzátartozónk, barátunk vagy akár maga az orvosunk is. Az alábbi kérdéseket érdemes átgondolnunk, mielőtt kijelöljük a helyettes döntéshozónkat:

  • Bízunk-e annyira ebben az emberben, hogy átadjuk neki a sorsunk feletti döntés jogát?
  • Érti-e, hogy mi a fontos nekünk, és tiszteletben tartja-e?
  • Képesek vagyunk-e vele megbeszélni a legnehezebb kérdéseket?
  • Alkalmas lesz-e arra, hogy nehéz helyzetekben a mi értékeink, hitünk és kívánalmaink mentén döntsön az orvosi kezelésünkről?
  • Képes lesz-e megbeszélni a döntést az orvosokkal és az egészségügyi személyzettel, és elég határozott-e ez az ember ahhoz, hogy képviselje a döntésünket kritikus helyzetekben is – akár a saját meggyőződése ellenére?
  • Képes lesz-e az összeütközéseket kezelni a rokonokkal, barátokkal vagy esetleg az orvosokkal, egészségügyi személyzettel?
03

Ki dönt helyettem, ha nincs előzetes egészségügyi rendelkezésem?

Ilyenkor a törvény előírásai alapján a hozzátartozóink (ha van, törvényes képviselőnk) fognak dönteni a kezelésünkről akkor, amikor mi már nem tudunk. A törvény pontos sorrendet is meghatároz: törvényes képviselő (gondnok), ennek hiányában velünk közös háztartásban élő, cselekvőképes házastársunk/

Ilyenkor a törvény előírásai alapján a hozzátartozóink (ha van, törvényes képviselőnk) fognak dönteni a kezelésünkről akkor, amikor mi már nem tudunk. A törvény pontos sorrendet is meghatároz:

  • törvényes képviselő (gondnok), ennek hiányában
  • velünk közös háztartásban élő, cselekvőképes
    • házastársunk/élettársunk, ennek hiányában
    • gyermekünk, ennek hiányában
    • szülőnk, ennek hiányában
    • testvérünk, ennek hiányában
    • nagyszülőnk, ennek hiányában
    • unokánk.

Ha senkivel nem élünk együtt, akkor cselekvőképes

  • gyermekünk, ennek hiányában
  • szülőnk, ennek hiányában
  • testvérünk, ennek hiányában
  • nagyszülőnk, ennek hiányában
  • unokánk.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha valaki házas, férje/felesége egyezhet bele az orvosi kezelésbe vagy utasíthatja el azt. Ha valaki már nem él együtt házastársával, viszont a felnőtt gyerekeivel igen, akkor ők fognak dönteni. Ha valakinek sem házastársa, sem élettársa, sem gyereke nincs, akkor a szülei lesznek a döntéshozók. Ha szülei nem élnek, akkor a testvérei.

Ha több, azonos körbe tartozó hozzátartozónk (pl. két gyerekünk) egymással ellentétes döntést hoz, annak a véleményét fogják figyelembe venni, akinek döntése az egészségi állapotunk szempontjából a legkedvezőbb. Ilyenkor a kezelőorvosok mondanak véleményt arról, hogy szerintük melyik gyerekünk döntése előnyösebb számunkra, és ezt a megoldást fogják alkalmazni.

Érdemes kiemelni, hogy az élettárs csak akkor dönthet helyettünk, ha velünk együtt él. Ha a betegnek van párkapcsolata, de nem költöztek össze, akkor a barátnak/barátnőnek nincs joga helyettes döntést hozni. Az élettársi kapcsolat igazolásához nem kell semmiféle okirat vagy nyilatkozat. A kórházi gyakorlat mégis azt mutatja, hogy gondot okozhat annak igazolása, hogy két ember élettársi kapcsolatban él-e vagy sem. Annak érdekében, hogy a kórházban ne legyen ebből probléma, érdemes előzetes egészségügyi rendelkezést készíttetni, és ebben kifejezetten megjelölni, hogy az élettársunkat szeretnénk helyettes döntéshozónak.

Ha nincs már élő hozzátartozónk, vagy az élő hozzátartozóink semmilyen módon nem elérhetők. Ilyen esetben elvileg egy eseti gondnokot kell kijelölni, aki a döntést meghozza. A gyakorlatban viszont sokszor nincs idő egy gondnoksági eljárás lefolytatására, ezért általában a kezelőorvos vagy több orvos döntése alapján járnak majd el.

A hozzátartozónk döntése nem érintheti hátrányosan egészségi állapotunkat és nem vezethet súlyos vagy maradandó egészségkárosodásához, kivéve természetesen az életmentő vagy életfenntartó kezelés visszautasítását.

04

Lehetséges-e egyes kezelésekről előre rendelkezni, más esetekben meg helyettes döntéshozót megjelölni?

Lehetőségünkben áll valamely beavatkozásról kijelenteni, hogy azt nem kívánjuk, és emellett helyettes döntéshozót is megnevezhetünk. Ilyenkor az előzetes egészségügyi rendelkezésben megjelölt kezelésekkel kapcsolatban a leírtakat veszik figyelembe, de minden más kezelésről a helyettes döntéshozónk d

Lehetőségünkben áll valamely beavatkozásról kijelenteni, hogy azt nem kívánjuk, és emellett helyettes döntéshozót is megnevezhetünk. Ilyenkor az előzetes egészségügyi rendelkezésben megjelölt kezelésekkel kapcsolatban a leírtakat veszik figyelembe, de minden más kezelésről a helyettes döntéshozónk dönt.

05

Felülírhatja-e a helyettes döntéshozó az előzetes egészségügyi rendelkezést?

Az előzetes rendelkezésünket a helyettes döntéshozónknak is tiszteletben kell tartania. Csak olyan kérdésekben dönthet önállóan, amire vonatkozóan nem fogalmaztunk meg kívánalmat.

Mi garantálja, hogy a helyettes döntéshozóm olyan döntést hoz, amilyet én hoznék magamról?

Leginkább úgy tudjuk bebiztosítani, hogy a helyettes döntéshozónk tényleg a mi elképzeléseinket, kívánalmainkat kövesse, hogy részletesen megbeszéljük vele, mit szeretnénk. Elmondjuk neki, hogy mi az, ami fontos számunkra az életvégi helyzetben, mi az, amit mindenképp szeretnénk megkapni vagy esetle

Leginkább úgy tudjuk bebiztosítani, hogy a helyettes döntéshozónk tényleg a mi elképzeléseinket, kívánalmainkat kövesse, hogy részletesen megbeszéljük vele, mit szeretnénk. Elmondjuk neki, hogy mi az, ami fontos számunkra az életvégi helyzetben, mi az, amit mindenképp szeretnénk megkapni vagy esetleg elkerülni.

A törvény még a helyettes döntéshozótól is véd minket, ő sem mondhat le csak úgy kezelésről a nevünkben. Ha a helyettes döntéshozónk valamilyen számunkra javasolt kezelést vissza szeretne utasítani, akkor egy háromtagú orvosi bizottság megvizsgálja a helyzetet. (A bizottság tagjai  a kezelőorvos mellett egy független, a kezelésben részt nem vevő, a betegségünknek megfelelő szakorvos és egy pszichiáter.) Ez a bizottság igazolja, hogy a helyettes döntéshozó a döntésének következményeivel tisztában van. Az orvosi bizottság nyilatkozik arról is, hogy a visszautasítás nem veszélyezteti mások életét vagy testi épségét.

07

Mit tehetek, ha a rokonaim között van olyan, akit nem szeretnék, hogy döntsön a sorsomról?

Ha a törvényben felsorolt hozzátartozók közül valakit (vagy valakiket) ki szeretnénk zárni a döntés lehetőségéből, akkor ezt is megtehetjük. Ehhez név szerint meg kell jelölni őket az előzetes egészségügyi rendelkezésben. Arról, hogy a törvény szerint ki dönthet helyettünk, ha erre nem vagyunk képes

Ha a törvényben felsorolt hozzátartozók közül valakit (vagy valakiket) ki szeretnénk zárni a döntés lehetőségéből, akkor ezt is megtehetjük. Ehhez név szerint meg kell jelölni őket az előzetes egészségügyi rendelkezésben.

Arról, hogy a törvény szerint ki dönthet helyettünk, ha erre nem vagyunk képes, lásd a Ki dönt helyettem, ha nincs előzetes egészségügyi rendelkezésem, és nem jelöltem meg helyettes döntéshozót sem? kérdést.

Ha további kérdésed lenne az életvégi döntésekről, írj a jogsegely@tasz.hu címre.

Források:

  • Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény
  • Az egyes egészségügyi ellátások visszautasításának részletes szabályairól szóló 117/1998. (VI. 16.) Korm. rendelet
Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.