Közérdekű bejelentő

Útmutató etikus hackereknek

Azok a jóindulatú hackerek, akik a köz érdekében, ártó szándék és haszonszerzési vágy nélkül tárnak fel hibákat állami vagy multinacionális cégek informatikai rendszereiben – akár sok ezer ember jogait, érdekeit veszélyeztető hiányosságokra hívva fel a figyelmet –, sok esetben még mindig büntetőeljárást kapnak köszönet helyett. Ebben az útmutatóban adunk pár tanácsot, hogy etikus hackerként hogyan kerülheted el a feljelentést és a bírósági eljárásokat. Több etikus hacker ellen indult büntetőeljárásban nyújtottunk már jogi képviseletet, és tapasztalataink alapján etikus hackerként sokat tehetsz azért, hogy ne csak a közvélemény, hanem a bíróság is elhiggye, hogy csak segíteni akartál. Ha a tanácsaink szerint jársz el, könnyebb dolgod lesz a bíróságon.

Itt a K-monitor és a TASZ hatodik korrupciófigyelő jelentése

Hatodik jelentésünk a 2021. októbere és 2021. decembere/januárja közötti időszakot tekinti át. Bemutatjuk, hogy:

Közérdekű bejelentés - GYIK

Aki az állam működésével kapcsolatban visszásságot, például jogsértő eljárást, alapvető jogok sérelmét vagy korrupciót tapasztal, erről joga van ezt jelezni, és ezért nem érheti semmilyen hátrány. Az ilyen jelzéseket panaszok vagy közérdekű bejelentések lehetnek. Ahhoz, hogy biztosan jogszerűen járjunk el, érdemes előre tájékozódnunk arról, hogy pontosan mik a panasza és a közérdekű bejelentés jogi keretei: ebben segít a TASZ és a K-Monitor közös útmutatója.

(Az útmutató a 2014-es blogposztunk szerkesztett változata)

Korrupciófigyelő: Klientúraépítésre, megtorlásra használja ki a válsághelyzetet a kormány

A kormány továbbra is minden lehetőséget megragad, hogy a koronavírus-járvány okozta válságból saját politikai-gazdasági körei húzzanak hasznot – állapítjuk meg a K-Monitorral közös Korrupciófigyelő programunk második jelentésében. Az elmúlt három hónap egyik legnagyobb visszhangot kiváltó eseménye az SZFE alapítványi kiszervezése miatti tiltakozás volt – ezt is a veszélyhelyzetre hivatkozva torolta meg a hatalom.

Megszüntette a nyomozást az ügyészség Horváth András ellen

Megszüntette a nyomozást a Fővárosi Főügyészség Horváth András, a NAV egykori munkatársa ellen. Az ügyészség döntése alapján nem valósult meg egyetlen bűncselekmény sem azok közül, amelyekkel a feljelentő NAV vádolta ügyfelünket. A határozat azt is kimondta, hogy a közérdekű bejelentők ellen akkor sem indítható büntetőeljárás, ha a közérdekű bejelentéssel kapcsolatban megsértik a jogszabályokat.

Nincs rendben, hogy Horváth Andrásra rászállt a nyomozó iroda

2013: adott egy ellenőr, egy zöld dosszié és pár rendszerszintű áfacsalás

2017: az áfacsalások a NAV szerint nem áfacsalások, a zöld dosszié rég lefoglalva porosodik, az ellenőr pedig immár gyanúsított, hiszen nem miatta, hanem ellene indul büntetőeljárás. Ennyit a közérdekű bejelentők védelméről - mondhatnánk, de továbbra is elkötelezetten képviseljük a kiállásáért ellehetetleníteni próbált Horváth Andrást, és a rendőrség által nemrég közölt gyanúsítás ellen panaszt fogalmaztunk meg.

Kiáll a közérdekű bejelentők védelméért a TASZ

A TASZ és a K-Monitor közös nyilatkozatot nyújtott be az ENSZ Véleményszabadság és Szólásszabadság különmegbízottjának a közérdekű bejelentők védelmével kapcsolatos magyar jogi és gyakorlati helyzetről.

Nyert a TASZ: nagyobb védelmet a közérdekű bejelentőknek!

Jogerősen megnyerte a TASZ, azt a pert, ami egy közérdekű bejelentő jogszerűtlen kizárását elrendelő határozat felülvizsgálata iránt indult. A bíróság döntése alapján egyértelműen kimondható, hogy súlyos eljárási hibáktól hemzsegő koncepciós eljárást folytatott a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kar Pintz György szabadalmi ügyvivő ellen, akinek a közérdekű bejelentésével egy súlyos informatikai hibát sikerült elhárítani, ezzel erősítve a magyar feltalálók védelmét.

Ha bejelentést teszek, az a baj, ha hallgatok róla, az a baj

A szabadalmi ügyvivői kamara kizárta azt a tagját, aki jóhiszemű közérdekű bejelentést tett egy súlyos törvénysértésről. Álláspontunk szerint a döntés elfogadhatatlan, ezért az ügyben fellebbezést nyújtunk be a bírósághoz.

Jogsértő óvodavezetői döntés miatt közérdekű bejelentéssel éltünk

Több miskolci köznevelési intézmény vezetője döntött úgy, hogy a felügyeletük alá tartozó gyerekekkel részt vesznek egy országgyűlési képviselő által egy héttel a választási kampány előtt szervezett rendezvényen, és a szülőket kötelezték arra, hogy kísérjék el gyerekeiket. A TASZ szerint ez a döntés ellentétes a nemzeti köznevelési törvénnyel, valamint a gyerekek és szüleik lelkiismereti szabadsághoz való jogával. A jogsértésre közérdekű bejelentésben hívtuk fel a figyelmét a fenntartó önkormányzatnak.

A közérdekű bejelentők védelméről

2014. január 1-től hatályos az új bejelentővédelmi törvény. A K-Monitor és a TASZ most megpróbál válaszolni a szabályozással kapcsolatos néhány alapvető kérdésre, amiket a következő Horváth Andrásnak érdemes átgondolnia, mielőtt cselekszik.

A törvény elemzésekor felmerült kérdések és ellentmondások miatt szükségesnek láttuk megkérdezni, hogy mire is gondolt a költő - aki jelen esetben a törvény előkészítésében oroszlánrészt vállaló KIM - a szöveg írásakor.

Törvénysértő lehet a Horváth András elleni büntetőeljárás

A Társaság a Szabadságjogokért, a TI-Magyarország, a K-Monitor és az atlatszo.hu közös közleménye. Láthatóan nagyobb vehemenciával nyomoz a rendőrség a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) súlyos korrupciós vádakkal illető Horváth András ellen tett feljelentés miatt, mint az egykori adóellenőr által tett közérdekű bejelentés ügyében.