Az 1956-os forradalmat követő megtorló perekben eljáró ügyészek személyi anyagai tudományos kutatás céljából megismerhetőek – mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla a 2009. június 4. napján kihirdetett jogerős ítéletében. A TASZ által képviselt jogtörténész a Legfőbb Ügyészség irattárában őrzött, személyes adatokat is tartalmazó anyagokat szerette volna tanulmányozni, azonban az Ügyészség elutasította a kutatási kérelmét, mert álláspontja szerint az ügyészségi irattárra nem vonatkoznak a levéltári törvény kutatás szabadságát biztosító rendelkezései. Olvassa el az ügy összefoglalóját és tekintse meg a tárgyalásról készült videót, valamint az interjút Dr. Lupkovics Györggyel, a TASZ ügyfelével!

Tekintse meg Dr. Lupkovics Györggyel készült interjúnkat és a tárgyalásról szóló felvételt!

A tudományos kutatást biztosító levéltári törvény IV. fejezete (1995. évi LVI. - Ltv.) lehetővé teszi személyekről szóló adatok kutathatóságát. Az ügyészség azonban úgy értelmezte az Ltv.-t, hogy annak IV. fejezete csak a közlevéltárakban elhelyezett anyagokra vonatkozik, közfeladatot ellátó szervek irattáraira nem. Az ügyészség annak ellenére tartotta magát ehez az állásponthoz, hogy az Adatvédelmi Biztos is az irattár kutathatóság mellett foglalt állást. Az elsőfokú ítélet elfogadta a TASZ keresti álláspontját, és „kutató-barát” ítéletében leszögezte, hogy az irattárak is a törvény hatálya alá taroznak, tartalmuk ezért kutatók számára hozzáférhetőek, függetlenül attól, hogy a IV. fejezet a közlevéltár mellett nem nevesíti az irattárakat. Ez egy rendkívül progresszív - és álláspontunk szerint - helyes megközelítés volt, amely a kutatható adatok körét kiszélesítette.

Az ügyészség fellebbezésében korábbi álláspontját tartva kihangsúlyozta, hogy az Ltv. fogalom meghatározása külön kezeli az irattári és levéltári anyagot, illetve kétféle őrzési helyről és módról beszél. Nem lehet ezért arra a következtetésre jutni, hogy a levéltári adatkezelésre vonatkozó rendelkezések alkalmazni lehet az irattárakra, annál is inkább, mert az ügyészségnél lévő adatok később levéltári anyaggá válnak. Utóbbi állítás egy erős csúsztatás volt a Legfőbb Ügyészség részéről, ugyanis az ügyészségi szervezet iratkezelési szabályzatáról szóló 6/1998. LÜ utasítás 1. számú függeléke értelmében az ügyészség nem köteles átadni a személyi iratgyűjtő anyagát a levéltárnak, a szolgálati viszony megszűnése után 50 évvel azok selejtezhetőek. Ez azt eredményezheti, hogy a megtorló perek „vérügyészei” szakmai kvalitásairól és előéletéről a nyilvánosság soha nem tájékozódhat. Mindez úgy történhetett volna meg, hogy az ügyészség az állampolgárokat nem kötő utasításban szabályozzák az iratkezelést, ami gyakorlatilag azt eredményezi, hogy az ügyészség dönti el, hogy mi lehet később tudományos kutatás tárgya. (A Legfőbb Ügyészség utasításai ún. „államirányítás egyéb jogi eszköze”, amely normatív aktusok olyan sajátos csoportját jelentik, amelyek az állampolgárok jogait, kötelességeit nem érinthetik, csupán az alárendelt szervezetekre kötelezőek.)  A TASZ fellebbezési ellenkérelmében kifejtett álláspontja szerint az ügyészség iratkezelési és selejtezési gyakorlata ellentétes az Alkotmánybíróság által lefektetett elvekkel, miszerint az államnak kötelezettsége, hogy biztosítsa a tudományos élet teljes függetlenségét, a tudomány tisztaságát, elfogulatlanságát, és pártatlanságát. Önmagában visszás, hogy az 1956-os perekben eljáró ügyészek aktái soha nem kerülnek levéltárba, azonban az adatoknak a hozzáférhetetlenné tétele a leselejtezésig kifejezetten azt jelenti, hogy az ügyészség határozza meg a tudomány helyett, hogy mi kutatható és mi nem.       

A bíróság jogerősen a nyíregyházi forradalmi vezetők elleni megtorló pereket kutató kutatónak adott igazat, azonban más érvelés mentén. Az ügyészségi szolgálati viszonyról és ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény (Üsztv.) 72.§ értelmében közérdekből adható tájékoztatás a személyi adatokról. (A kutatás szabadsága, mint közérdek, hivatkozási pont volt az eredeti keresetben is, azonban az ügyészség ezt azzal próbálta lesöpörni az asztalról, hogy „az elhunyt ügyész nem ügyész”. Ez természetesen irreleváns, hiszen az a kérdés csupán, hogy az ügyészség kezeli e az anyagokat vagy sem.) Az Üsztv. 78.§ d.) pontja szerint az ügyészi személyi nyilvántartásba „a törvénybe erre felhatalmazott személy” is betekinthet. Az Ltv. 12.§ (7) bekezdése értelmében a közfeladatot ellátó szerv a nem selejtezhető iratoknak a használatát a közlevéltárra vonatkozó szabályok szerint köteles biztosítani, ha a kutatási korlátozási idő eltelt. (Ez tudományos kutatók esetében 15 év a tanulmányozni kívánt személy halálát követően, tudományos kutatást nem folytató személyek esetében 30 év.) Tekintettel arra, hogy a személyi kartonok a szolgálati viszony megszűnésétől számítva 50 évig nem selejtezhetőek, így a 12.§ (7) bekezdés alkalmazható. Az Ltv. felhatalmazása megfelel az Üsztv. „a törvényben felhatalmazott más személy” követelményének, és a kutatás szabadsága pedig egyértelműen olyan közérdek, amely jogszabályoknak ilyen irányú olvasatát megköveteli – mondta ki a bíróság.

Az ügyészségnek az eljárás alatt végig az volt az álláspontja, hogy ügyészek személyi anyagai egyáltalán nem képezhetik tudományos kutatás tárgyát. Amennyiben a bíróság elfogadta volna ezt az érvelést, úgy a közvélemény soha nem szerezhetett volna tudomást arról, hogy a szabadságharcosokra halálbüntetést kérő ügyészek milyen szakmai múlttal és egyéb emberi kvalitásokkal rendelkeztek. Az ítélet precedenst teremtett, az ügyészségi irattárak ezentúl tudományos kutatás céljából a kutatók számára hozzáférhetőek.

2009-06-05

Megosztás: 

Kapcsolódó hírek

Kommentek

Hozzászólások

Ízléses lett volna a TASz-tól, ha beszámolójában közli, hogy az ügyben először az adatvédelmi biztos foglalt állást a kutatás szabadsága mellett, és csak az ügyészség elutasítása után ment Lupkovics a bíróságra. Az ügyet az adatvédelmi biztos 2008-ról szóló beszámolója tartalmazza.

Köszönjük a teljesen jogos észrevételt, korrigáltuk a hiányosságot. Sajnálatos módon az Adatvédelmi Biztos Hivatalának internetes oldalán nem találjuk az állásfoglalást, így nem tudjuk belinkelni a tényleges szöveget. Amennyiben megírja nekünk a linket a huttl@tasz.hu címre, feltesszük.

Üdvözlettel,

TASZ

"Egy, az 1956-os forradalmat követő megtorlásról szóló tudományos munka elkészítéséhez kért segítséget az a doktori képzésben részt vevő hallgató, aki két korábbi ügyész életútját kívánta megismerni. A kérelmet az érintett megyei főügyész a Legfőbb Ügyészségre továbbította, mely az adatokhoz való hozzáférést megtagadta. A megtagadás indokaként az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény (Ütv.) rendelkezési szolgáltak, mely nem rendelkezik arról, hogy tudományos kutatás céljából hogyan lehet megismerni az adatokat. A Legfőbb Ügyészség csak a törvényben előírt 50 év őrzési idő lejártát követően, levéltárba adás után tartja a betekintést a kutató számára lehetségesnek.
A biztos álláspontja szerint az Ütv. és a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény megfelelő felhatalmazást nyújt a kért adatok megismerésére, és arról a Legfőbb Ügyészségnek tájékoztatnia kell a kutatót. (597/P/2008)"
Beszámoló a 2008. évről