Mint ismeretes, a kormányfő a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény vizsgálatára eredetileg három neves alkotmányjogászt kért fel, akiknek a jelentése decemberre elkészült. A TASZ ekkor kérte a tanulmány nyilvánosságra hozatalát, de Gyurcsány Ferenc azt arra hivatkozva tagadta meg, hogy az a Kormány döntése megalapozását szolgálja és az „abban foglaltak széleskörű társadalmi egyeztetése még idő előtti”.

Sajtóhírek szerint januárra már a gyülekezési törvény módosításának koncepciója is megszületett a jelentés alapján, azonban mindezidáig sem a jelentést, sem a koncepciót nem hozták nyilvánosságra. A TASZ ezért döntött úgy, hogy perre viszi az ügyet, hogy a bíróság soron kívüli eljárásban döntsön arról, valóban el lehet-e zárni a nyilvánosságtól a gyülekezési szabadságot szabályozó törvény módosításának a terveit. A perben a keresetet a TASZ 2007. február 6-án nyújtotta be a Fővárosi Bíróságon.

Megosztás: 

Kapcsolódó hírek

Kommentek