A TASZ jogsegélyszolgálata látta el a Magyar Animációs Filmkészítők Egyesülete (MAFE) képviseletét abban a perben, amelyet az MTV és a PANNONFILM ellen indított a Fővárosi Bíróságon. A civil szervezet arra volt kíváncsi, hogy a ki rendelkezik a Süsü a sárkány, a TV Maci, a Vizipók, a Mekk Mester és a Mazsola mesefilmekhez kapcsolódó jogokkal. A MAFE az ezekre vonatkozó szerződéseket kérte. Mindkét cég megtagadta, hogy ezekről tájékoztatást adjon, ezért kellett bírósághoz fordulni, amely a tegnapi napon az ügyben I. fokon döntött.

A Fővárosi Bíróság tegnapi napon hozott nem jogerős ítéletében megállapította, hogy az alperes MTV közfeladatot ellátó szerv, ezért az általa kötött szerződések közérdekből nyilvános adatnak minősülnek. Kötelezte ezért az MTV-t, hogy a birtokában lévő szerződéseket adja ki. Tekintettel azonban arra, hogy az adatvédelmi törvény a közérdekből nyilvános adat fogalmát csak 2005. július 1. napjától vezette be, ezért a kiadást csak ezen dátum után született szerződésekre korlátozta. A per másik alperese, a Pannóniafilm már a korábbi tárgyalásokon is úgy nyilatkozott, hogy a per tárgyát képező szerződésekkel nem rendelkezik, ezért ezt a céget a bíróság nem kötelezhette az adatok kiadására.
 

Megosztás: 

Kapcsolódó hírek

Kommentek