2007. októberében jogerősen pert nyert a Manager Magazin volt újságírója az ÁPV Zrt. ellen. A szervezetnek két, a ’90-es években kötött privatizációs szerződést kellett nyilvánosságra hoznia a titkos záradékokkal együtt. Az újságírót a jogsegélyszolgálatunk ügyvédje képviselte.

Az ítéletnek az ÁPV Zrt. eleget tett, kiadta a közérdekű adatokat, azonban a Legfelsőbb Bíróság előtt felülvizsgálati eljárásban elvi okokból támadta meg a jogerős döntést. A vagyonkezelő mindvégig arra hivatkozott, hogy az ÁPV Zrt. úgy működik, mint bármely más gazdasági társaság és ezért nem köteles a nyilvánosság előtt elszámolni az általa kötött szerződésekkel. A perben a vagyonkezelő jogi képviselője úgy vélte, hogy a privatizációs szerződések megkötése idején hatályos szabályokat kellett volna alkalmazniuk a bíróságoknak, amelyek alapján álláspontja szerint nem kell nyilvánosságra hozni, hogy a közvagyonba tartozó erőművekre milyen megállapodást kötöttek.

A Legfelsőbb Bíróság ezzel szemben a mai napon helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletét, és néhány fontos jogi kérdést tisztázott határozatában. Az ÁPV Zrt. közfeladatot ellátó szerv a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény alapján, ez független attól, hogy milyen szervezeti formában működik. Az ÁPV Zrt. közvagyonnal rendelkezik, ezért a nyilvánosság elé kell állnia, és nem hivatkozhat általánosságban üzleti titokra. A bíróság precedens jellegű határozata szerint a közérdekű adatok kiadásánál nem az adatok keletkezésekor, hanem az igény érvényesítésekor hatályos jogszabályok az irányadóak.

Az ítélet a fentiek miatt valóban elvi jelentőséggel bír, bár valószínűleg nem azon okok miatt, amiért az ÁPV Zrt., illetve jogutódja a jogerős ítélet ellen rendkívüli perorvoslatot kért.
 

Megosztás: 

Kapcsolódó hírek

Kommentek