Számos hír jelent meg a sajtóban tavasszal arról, hogy a Fővárosi Közgyűlés a Városligetbe térfigyelő kamerarendszert telepít. Ennek részleteiről kérdeztük a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottságának elnökét, aki sajnos alig adott érdemi információt az ügyben. Most pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság elé kerül a kérdés, hogy jogosan titkolódzik-e Danielisz Béla.

Nyolc kérdést tettünk fel közérdekű adatot kérő levelünkben, és sajnos csak két kérdésre kaptunk érdemi választ, a bizottsági elnöktől. Viszont a sajtóból már ismert tényeket nekünk is újra leírta. Mivel továbbra is érdekli a TASZ-t, hogy pontosan mik a városháza tervei, készült-e hatástanulmány a kamera-rendszerről és milyen költsége lesz ennek, ezért pert indítottunk.

A Városliget bekamerázása azért is érdekes kérdés, mert semmi nem támasztja alá, hogy a térfigyelő kamerarendszerek hatékonyak lennének, az pedig még kevésbé valószínű, hogy egy parkban a fák és bokrok takarásában bármilyen bűnmegelőzési vagy bűnüldözési célra alkalmasak lennének a kamerák. A terv megvalósulása esetén abban pedig biztosak lehetünk, hogy egy közparkban senki nem tölthet el intim perceket a családjával vagy partnerével, mert állandóan a kamerák kutató tekintetétől kell tartania.

A per a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2005. szeptember 9-én 14.45-kor lesz.

cím: Budapest, V.ker. Markó utca 25., III.em. 370.

Megosztás: 

Kapcsolódó hírek

Kommentek

Hozzászólások

Overlook Hanover associated with from the neighborhood attractiveness tournament. It really is designed to increase the risk for nationwide attractiveness competition will be reasonable sufficient. Every place offers participator.
http://www.bristolbayadventures.com

http://www.coachoutletonlinerusa.com/ Coach Outlet Coach Outlet Online USA
http://www.monstervbeats.com/ Moster Beats Outlet
http://www.shopincoachfactory.com/ coachfactory.com/shop Michael Kors Outlet Online
http://www.guccishoesinuk.net/ Gucci Mens Shoes Gucci Outlet
http://www.michaelkorszoutlet.com/ Michael Kors Outlet Online Louis Vuitton Outlet Online
http://www.coachrfactoryoutletonline.net/ Coach Factory Outlet Online
http://www.usacoachvfactoryoutlet.net/ Coach Factory Outlet
http://www.michaellkorsusaonline.com/ Michael Kors Outlet Store Online
http://www.coachxpursesoutletonline.com/ Coach Purses Outlet
http://www.mkomichaelkorsoutlet.com/ Michael Kors Outlet
http://www.themmichaelkorsoutlet.com/ Michael Kors Outlet Store Michael Kors Outlet
http://www.michaelkorsoutlet2you.com/ Michael Kors Factory Outlet
http://www.getmichaelkorsoutlet.net/ Michael Kors Outlet Online

Cilvēki, kuri ir vēža slimības vēsture vienmēr jābūt uzmanīgiem ar šo slimību. Šī ir viena no slimībām, kuras var lejupielādēt nobraucienā. Es ceru, ka es esmu vienmēr ir veselīgi.
http://www.southmauigardens.com

Persona varēs atrast daudz veidu skaņas kartes ar zīmoliem, kas pastāv daudz. Ikvienam ir tiesības uz noteiktu skaņas karti ar labākajiem zīmoliem, kas ir augsta precizitātes pakāpe.
http://www.wipeoutbills.com

Oldalak