A nemzetbiztonsági bizottságtól annak a 2005. novemberi nyilvános ülésnek a jegyzőkönyvét kértük ki közérdekű adatként, amelyen a CIA közép- és kelet-európai titkos börtöneivel kapcsolatban hallgatták meg a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok képviselőit.

A bizottság sem a telefonos, sem az írásbeli megkeresésünkre nem reagált, ezért a jegyzőkönyv kiadásáért pert indítottunk. Miután a bizottság átvette a bírósági idézést, rögtön felgyorsult az ügymenet és másnap megküldték a kért dokumentumot. Mivel csekély három hónap alatt és némi papírmunkával végül sikerült hozzájutnunk a jegyzőkönyvhöz, ezért elálltunk a pertől.

Szomorú, hogy bíróság elé kellett citálnunk az Országgyűlés egyik bizottságát, amikor egy nyilvános ülés jegyzőkönyvére volt szükségünk, különös tekintettel arra, hogy a 2005 nyarán kihirdetett, az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény, bár csak 2006. január 1-től, úgy rendelkezik, hogy „az Országgyűlés a honlapján közzéteszi azon bizottsági ülések jegyzőkönyveit, amelyeken az adott bizottság a törvényjavaslattal foglalkozott”. Márpedig ugyanezen az ülésen vitatták meg a büntetőeljárási törvényt módosító törvényjavaslatot is.

Töltse le a jegyzőkönyvet!

Megosztás: 

Kapcsolódó hírek

Kommentek