Barion Pixel TASZ | Sikeres Gripen kampány – üröm az örömben

Sikeres Gripen kampány – üröm az örömben

Alig pár héttel a jogerős ítélet kihirdetését követően, és mintegy 2 héttel azután, hogy az írásos ítélet kézhezvételét követő 15 napos teljesítési idő eltelt, a NFGM teljesteni látszik a Gripen-ítéletet.

A Gripen-ellentételezési üzlet részleteinek megismeréséért Gergely Zsófia, az origo újságírója indított pert a TASZ segítségével. Az ellentételezés tételes teljesítési listájának kiadásáért folyó pert első fokon és jogerősen is megnyertük, a TASZ a minisztérium perbéli teljesítménye, és korábbi tapasztalatai alapján arra számított, az alperes nem fogja kiadni a kért adatokat, ezért az aktivpolgar.net (www.aktivpolgar.net) weboldalon kampányt indított az adatok nyilvánosságáért. Mintegy 2 nappal a kampány tervezett indulása előtt, kínos ügyekben a nyilvánosságra hozatal időpontjaként rendszeresen használt péntek délutáni időpontban a minisztérium emailben „teljesítette az ítéletet“.

A teljesítéssel azonban volt egy kis probléma. A TASZ képviselőjének megküldött listák közül az egyik azt tartalmazta, hogy mely naptári napon mely összegű ellentélezésről döntött az illetékes minisztériumi bizottság – ezek az adatok a per alatt is végig nyilvános adatok voltak – ezért biztos nem kellett volna pereskedni. A másik megküldött lista összesen 14 cég nevét tartalmazta, annak a megjelölése nélkül, mekkora összegű befektetési vagy exporttámogatásban részesültek e cégek.

A TASZ ezek után indította el kampányát az adatok nyilvánosságáért. Érdeklődők százai küldtek levelet a minisztériumnak, és november 5-étől kezdve a minisztérium, sőt maga  a miniszter már válaszolt is nekik. Ráadásul, leveléhez Bajnai Gordon az érdeklődő állampolgároknak csatolt egy olyan táblázatot is, amely eddig titoknak számított: végre elárulták, mely cég mekkora összegben lehetett részese az ellentételezési üzletnek. A TASZ kampánya tehát elérte célját, minden résztvevőnek ezúton is köszönjük az aktivitást – örömünkbe ugyanakkor némi üröm is vegyül.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök november 6-án, csütörtökön a Magyarországon tartózkodó svéd kormányfővel folytatott tárgyalásai után kijelentette, hogy a Gripen-ellentételezési üzlet részletei szerdától nyilvánosságra kerültek. „A miniszterelnök szólt arról is, hogy a Gripen vadászgépek megvásárlásával összefüggő ellentételezési szerződések beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Emlékeztetett arra, hogy a kormány szerdán nyilvánosságra hozta az összes megkötött szerződést, miután a Gripen hozzájárult az üzleti adatok nyilvánosságra hozatalához.“ – írta az Info Rádió weboldala. Az, hogy a cikk szerint a miniszterelnök „az összes megkötött szerződésről“ beszélt, lehet a sajtó tévedése is, a tény mindenesetre az, hogy az ellentételezési üzlettel kapcsolatban egyetlen szerződés sem érhető el továbbra sem – igaz, nem is a szerződések kiadása volt az adatkérési per tárgya.

A TASZ munkatársaiként ugyanakkor szimbolikus jelentőségűnek tartjuk, hogy a kormányfő csak azután döntött arról, nyilvánosságra lehet hozni az ellentételezési üzlet részleteit, hogy a svéd fél (Gripen) ehhez hozzájárult. Tehát nem azért, mert a Magyar Köztársaság nevében ítélkező másodfokú bíróság jogerős ítéletében ezt elrendelte, nem is azután, hogy a teljesítésre biztosított törvényi határidő letelt, hanem azért, mert a svéd fél, akivel az eredeti szerződést kötötte a magyar állam – a bíróság szerint jogszerűtlenül kikötve az üzleti titkok miatti nyilvánosságra hozatali tilalmát – ehhez hozzájárult. Hm. A bírósági ítélettel nem törődve, „teljesítésképpen“ semmitmondó és cinikusan kevés információt tartalmazó listát ad ki a minisztérium egy közel egy évig tartó és elvesztett per után, de amikor a Gripen feloldja az eredetileg is jogszerűtlen szerződési feltételt a titkosításról, akkor kiadják az adatokat. Vö. jogbiztonság, törvénytisztelet, morális válság, miegyebek.

Másrészt, Bajnai miniszter úr a TASZ kampányban résztvevő aktivistáknak küldött levelében többek közt a következőket írja:

„A kérdésében szereplő adatokkal ugyan a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium nem rendelkezett, azonban felvéve a kapcsolatot a Gripen International-el, a cég a kért információkat rendelkezésünkre bocsátotta, hogy azokat most Önnel megoszthassuk.
Szeretném jelezni, hogy a Minisztérium korábban már a nyilvánosság rendelkezésére bocsátotta az Ellentételezési Bizottság elfogadó döntéseiről készített összeállítást, valamint a program teljesítésében részt vevő magyar cégek listáját, ezzel a Bíróság ítéletét maradéktalanul teljesítette.“

Hogy „maradéktalan teljesítésnek“ miért költői túlzás nevezni a korábbi, teljesítést imitáló közlést, arról feljebb esik szó. Az első bekezdés, amely határozottan állítja, hogy az ellentételezési adatokkal a Minisztérium nem rendelkezett, ugyanakkor igen figyelemreméltó. Különösen az Ellentételezési Megállapodás szintén szerdán nyilvánosságra hozott alábbi részeit olvasva:

„4.1 On behalf of the MEA and under the supervision of the Offset Secretariat, the Offset Coordination Office shall be responsible for the registration of the offset credits. The Offset Secretariat of MEA shall provide assistance to the designated companies…“
7.1 On behalf of the MEA and under the supervision of the Offset Secretariat, the Offset Coordination Office shall be responsible for the registration and the evaluation of the offset credits. MEA shall present submission forms to Gripen International, which are in line with the requirements of this Agreement and the current practices established under the Protocol.
7.2 Formal approval of an offset claim will be made by the Offset Committee wihtin the Ministry of Economic Affairs, on a calandar quarterly basis.

Hogy egy ekkora volumenű üzlet esetében miért nem jut forrás egy 20 oldalas dokumentum magyarra fordítására, releváns kérdés lehetne. Az angol nyelvű szöveg, melyben az MEA rövidítés a magyar Gazdasági Minisztériumot jelöli, mindenesetre igen egyértelmű: a minisztérium Ellentételezési Bizottsága, Titkársága és Irodája felelős az ellentételezési tételek nyilvántartásáért és evaluációjáért, valamint azok hivatalos elfogadásáért. Hogy e feladatokat miként lehetett évekig végrehajtani úgy, hogy „ a kérdésben szereplő adatokkal a minisztérium nem rendelkezett“, ismét releváns kérdés.

Félreértés ne essék, a NFGM honlapja a mai napon gyakorlatilag minden olyan adatot tartalmaz, amelyért a Gegely Zsófia és a TASZ pert indított. A kérdés csak az, miért kellett ezen adatokat eddig titokban tartani. Talán azért, mert ezen adatok birtokában meg lehetne vizsgálni, járt-e valódi gazdaságélénkító hatással az ellentételezési üzlet, vagy sem. E kérdésre a TASZ munkatársai biztos nem fognak tudni válaszolni – most kellene jönnie a felkészült és alapos újságírói (illetve kutató-közgazdászi) munkának.

Hogy az ellentételezési üzlet fertőzött volt-e korrupcióval Magyarországon vagy Svédországban, nem tudjuk, hogy valóban jó üzlet volt-e, talán egyszer kiderül. Megnyugtató lenne, ha erre a kérdésre úgy tudnánk válaszolni, hogy ugyan a 14 vadászgép 210 milliárd forintért való bérlése nem volt jó üzlet, az ellentételezés azzá tette azt. Közben azért, pusztán a kép szélesítése okán érdemes felemlegetni az ellentételezés alapjául szolgáló vadászgép-vásárlási aktust, annál is inkább, mert egyes, korrupcióval fertőzött és a tisztességtelenség mocsarában dagonyázó országokban nyomozás folyik a Gripen-beszerzésekkel kapcsolatban – de megnyugodhatunk, nálunk erról nincs szó. Kérdés, milyen hosszú a magyar adófizető közösség emlékezete. A miénk a TASZ-nál rövid, ezért időnként visszaolvassuk a régebbi lapokat. Íme egy gyűjtés az elmúlt másfél évből Gripen-beszerzés ügyben:

2007. június: „A svéd SVT televízió június elején azt állította, hogy mintegy nyolcmillió dolláros jutalékra tehetett szert Alfons Mensdorff-Pouilly osztrák üzletember a magyarországi vadászgépbeszerzésekkel kapcsolatban kifejtett közvetítői tevékenységével. Állítását a Gripen-gépeket gyártó BAE Systems-SAAB brit-svéd konzorcium titkos megállapodásaira és dokumentumaira alapozta. Mensdorff-Pouilly cége írásos nyilatkozatban visszautasította az adásban elhangzottakat, alaptalannak nevezve a vádakat, és közölte, hogy jogi lépéseket kíván tenni a svéd csatorna ellen“
„Gyurcsány Ferenc közölte: úgy tudni, a Fidesz-kormány idején a Gripenek beszerzésével összefüggő előkészítő tanulmányban létezett egy egyértelmű sorrend a pályázók között, amely a meghatározó alapdokumentum volt a nemzetbiztonsági kabinet üléséig. Kérdés, hogy ott mi történt, ezt azonban mi sem tudjuk – hangsúlyozta a kormányfő. A miniszterelnök azt mondta, a kormány vizsgálata során nemcsak a 2001-es döntést, hanem a két évvel későbbi, a Medgyessy-kormány idején született szerződésmódosítást is áttekinti. Hozzátette: nem szereti azt a fajta vizsgálatot, "amikor egy mostani kormány csak olyasmit vizsgál, ami a másik kabinethez kötődik."
"Azon összefüggések feltárásával lehet majd eljutni a létrejött szerződés későbbi módosítási körülményeinek megértéséhez, amelyek az alapszerződés létrehozásánál szerepet játszottak. Úgy tudunk eljutni 2003-ba, vagy 2004-be, ha megértjük, mi történt 2001-ben" – közölte Gyurcsány Ferenc.
A kormányfő úgy fogalmazott, szó nincs arról, hogy ez adok-kapok lenne, de a Gripen-vásárlás kapcsán annyi pénz forog kockán, "amelyet el nem tudunk képzelni, amelynek az ezredéért Magyarországon szíjat hasítanak egy politikus hátából, ha kiderül, hogy nem megalapozottan döntött". Hozzátette: a Gripenekre szánt pénz a kórházfejlesztésre fordítható összeggel vetekszik.“
(Az osztrák arisztokratát azóta többször kihalgatták és eljárást indítottak ellene, vele kapcsolatban álló személyeket pedig letartóztattak.)

2007. június:„Egy svéd tévécsatorna műsora június elején azt állította, a cseh Gripenek beszerzéséhez hasonlóan Magyarországon is tevékenykedett egy osztrák üzletember, aki több millió dollárt kapott a gépeket gyártó konzorciumtól. Az MSZP ezután parlamenti vizsgálóbizottság létrehozatalát kezdeményezte, hogy tisztázzák a beszerzés körülményeit. A Fidesz úgy reagált, hogy egy másik bizottság létrehozását javasolta a szerződés 2003-as módosításának kivizsgálására.
(A parlamenti vizsgálóbizottságok valójában sosem jöttek létre, a kormány hozott létre egy bizottságot, melyet a honvédelmi minisztérium államtitkára, Vadai Ágnes vezetett.)

2007. szeptember: “Annak kapcsán, hogy a svéd államügyész Magyarországra is kiterjesztette a nyomozást a Gripen-beszerzés kapcsán, Vadai Ágnes szerdán annyit mondott: az, hogy a svéd államügyész mit vizsgál, az nem az ő kompetenciája, hanem Svédországé. Mint mondta, nem hallott arról, hogy bűncselekmény történt volna.“

2007. november: „Negyvenöt évre titkosították a Gripen-bizottság eredeti jelentését, mindössze egy 35 oldalas változatát fogják nyilvánosságra hozni – ez derült ki pénteken, amikor a bizottság szocialista elnöke beszámolt a csütörtökön részben már kiszivárgott dokumentumról. A testület több problémát is feltárt a vadászgép-beszerzéssel kapcsolatban, mégsem tesznek feljelentést, illetve nem kezdeményeznek eljárást a felelősök megállapítása érdekében.“

2007. december: „Mv.: – Az mindenesetre meghökkentő, hogy 2006-ban vagy 2007-ben Hágában már volt egy olyan nemzetközi értekezlet, ahol részt vettek nyomozó hatóságok Cseh Köztársaság, Svédország, Ausztria, Egyesült Királyság, Magyarország nem volt ott. Tudjuk, hogy miért? Ebben az ügyben.

V.Á.: – A nyomozóhatságokat kell erről megkérdezni, hogy miért nem mentek, hogy miért nem voltak. Egyáltalán meghívták-e őket, és, ha meghívták, akkor miért nem mentek el erre. Szerintem őket kell megkérdezni.

Mv.: – Meg fogjuk kérdezni. Köszönjük, hogy eljöttek. Várjuk önöket máskor is, köszönöm szépen.

(A leirat részlet a Szólás Szabadsága c. MTV  műsor MTV, 2007. december 02-i felvételéből, a beszélgetés résztvevői Baló György, Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium Államtitkára, és Simicskó István voltak)

2008. augusztus: „Nem talált bűncselekményre utaló adatot a magyar vádhatóság a Gripen svéd vadászrepülők beszerzése ügyében – közölte a Népszabadsággal a Központi Nyomozó Főügyészség. A lap szerint így feleslegessé válhat a Gripen-beszerzések ügyében a kormány és az ellenzék oldaláról egyaránt támogatott parlamenti vizsgálóbizottság felállítása.
A gépek beszerzéséről még az Orbán-kormány döntött, majd az eredeti szerződést a Medgyessy-kormány módosította. A Gripen-ügy akkor került napirendre Magyarországon, amikor tavaly egy svéd televízió azt állította: a magyar és cseh beszerzéseknél korrupciógyanú merült fel. Fazekas Géza főügyészségi szóvivő a lapnak azt mondta, hogy a vizsgálat még májusban lezárult, ám a Legfőbb Ügyészség „nem talált semmit”, ami vádhatósági fellépést indokolna. A lap értesülése szerint a svéd főügyészségről sem érkezett hivatalos megkeresés, mint írja, talán azért nem, mert a 2001-es beszerzés ügye, ha volt is benne bármi visszás részlet, már elévült.“

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.