Nyilvánosságra kell hoznia a parlamenti pártoknak, hogy az államtól mennyi hitelt kaptak, és ebből a pénzből milyen ingatlanokat vásároltak a működésükhöz. Olvassa el a mai döntésről szóló beszámolónkat!

 

Bújtatott pártfinanszírozás miatt a Társaság a Szabadságjogokért és a Figyelő beperelte a parlamenti pártokat, amelyek titkolták, hogy milyen feltételekkel vettek fel hitelt a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) és azt mire költötték. 2007-ben az Országgyűlés példás egyetértésben úgy döntött, hogy az államtól ingyen bérelt irodahelyiségeiket a pártok megvásárolhatják, és ehhez az állam segítséget nyújt az MFB-n keresztül.
A szerződéseket kikérő újságíró és a TASZ megkeresésére a pártok egy kivétellel nem reagáltak: az adatokat korrekt módon megküldő Magyar Demokrata Fórum kivételével mindegyik párt üzleti, illetve banktitokra hivatkozva tagadta meg az információk kiadását.
 
Az ellenkérelmek között egészen érdekes érvelésekkel is találkozhattunk: a szocialisták szerint ezek az adatok alkalmasak arra, hogy „rossz szándékú emberek ezzel visszaéljenek” és „egyes tisztviselők elleni rágalomhadjáratra”, politikai terrorizmusra. A KDNP pedig többek közt azért nem teljesítette az adatszolgáltatást, mert rendkívül takarékos gazdálkodást folytat, összesen egy fizetett alkalmazottal rendelkezik. Az SZDSZ-szel szemben a FIDESZ nem válaszolt érdemben a keresetre, és szabályszerű idézés ellenére is úgy gondolta, hogy nem szükséges megjelennie a bíróságon.  
 

A Fővárosi Bíróság 2009. december 3-án tartott tárgyalásán elfogadta a TASZ jogászainak érvelését, és megállapította, hogy nyilvánosságra kell hozni az adatokat, mert itt állami hitelről van szó, amelyért az állam a saját bankja felé vállal kezességet, és amelyet állami tulajdon megszerzésére használtak fel a pártok. A bíróság elvi éllel rögzítette, hogy a pártfinanszírozás átláthatóságának követelménye felülírja a banktitok szabályait. A TASZ különösen fontosnak tartja, hogy a bíróság az érvelésünk nyomán kimondta az elsőfokú ítéletében, hogy banktitokra nem lehet hivatkozni közérdekű adatok vonatkozásában, mert a közpénzek és a köztulajdon törvényes és ésszerű módon történő felhasználásának és működtetésének garanciarendszere ilyen irányú jogértelmezést kíván meg. 

Ez a megállapítás a közpénzek nyomon követhetőségével kapcsolatos szabályok legnagyobb ellentmondását oldhatja fel. Az üvegzseb törvény néven elhíresült módosítás óta a közpénzek felhasználásának átláthatósága a főszabály, állami vagy uniós források használatával kapcsolatos adatok nem titkolhatóak el arra hivatkozva, hogy üzleti érdekeket sért a nyilvánosság. Ez a szabályozás kizárja az üzleti titok amúgy létező és működő intézményére alapított titkolózást. A bölcs jogalkotó azonban elfeledkezett a banktitokról. A jelenlegi szabályozást az állam titokmániás képviselői úgy értelmezték, hogy míg üzleti titkai nem lehetnek sem az államnak, sem a vele szerződő félnek, addig a banktitokról ez nem mondható el. (A banktitok az ügyfél személyére, adataira, vagyoni helyzetére, üzleti tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi és üzleti kapcsolataira, valamint a pénzügyi intézménynél vezetett számlájának egyenlegére, forgalmára, és a pénzügyi intézménnyel kötött szerződéseire vonatkozik.)

 

Osztotta a bíróság a pártok alkotmányos jogállásával kapcsolatos véleményünket, miszerint a pártok a népakarat kialakításában és kinyilvánításában sajátos közvetítő szerepet töltenek be az állam és a társadalom között, és ezért amennyiben közérdekű adatot kezelnek, akkor egyéb közfeladatot ellátó szervek közé sorolható.

 

 
A TASZ komoly sikernek tartja a született döntést, amely a pártoknak juttatott adóforintok felhasználásának ellenőrzését segíti elő. Amennyiben a döntés jogerőre emelkedik, lehetőség nyílhat a pártok gazdálkodásának átláthatóbbá tételére. Sajnos azonban nem lennénk meglepve, ha a politikusaink úgy döntenek, hogy megfellebbezik az ítéletet...
 
 
 
Megosztás: 

Kapcsolódó hírek

Kommentek

Hozzászólások

Mikor hozzátok nyilvánosságra?

Ez csak egy elsőfokú ítélet volt, remélhetően nem fellebbeznek a pártok. Az ítélet írásban még nem érkezett meg sajnos, addig biztos nem fognak eleget tenni a vesztes felek az ítéletben foglaltaknak. Természetesen örömteli lenne, ha maguktól kiraknák a honlapjukra, és erről tájékoztatnák a közvéleményt, de erre kevés az esély. Az MDF által megküldött adatok megtalálhatóak, ha a cikkben található „megküldő Magyar Demokrata Fórum” részre kattint.

Na, ezért külön grat, remélem még sok ilyen jön. Egyébként mi történt? Kifogtatok véletlenül egy épeszű bírót?

MAC makeup discount mac makeup offers a membership opi nail polish for professionals opi blue nail polish who work in the industry opi brown nail polish including makeup gelcolor opi nail polish artists and models. There cheap opi nail polish is a small annual OPI metallic nail polish fee that you orange opi nail polish will need to pay in order to pink opi nail polish become a member, and opi nail polish wholesale you will have to purple opi nail polish meet all of the red opi nail polish requirements. It is OPI NLB55 worthwhile to become Mac makeup lipgloss a member if you are a professional Mac makeup concealer in the cosmetics Mac Makeup Eyeshadow industry because cheap mac cosmetics there are a number of benefits to being a MAC pro member. Mac makeup mascara Not only will you get to enjoy Mac makeup palette various advantages, but there Mac Venomous Villains are also privileges mac makeup wholesale that are Mac makeup bags included in your Mac marcel wanders membership. These Mac makeup lipstick definitely make the annual fee worth the mac makeup little bit of Mac makeup lash extra money Mac makeup remover water that you will spend Mac makeup eye pencil because the Mac makeup privileges and Mac Hello Kitty advantages more than Mac Ladygaga Series make up for it. One of Mac Makeup Bags the main benefits Mac Makeup Beauty Case that you cheap mac makeup will receive when becoming Mac Makeup Blush a MAC pro member is a discount Mac Makeup Brushes on the many MAC makeup Mac Cosmetics Brush #217 products that are available wholesale mac makeup for you to purchase. Mac Makeup Eye Liner You get a ten Mac Makeup Eye Pencil percent larger Mac Makeup Lip Gloss discount if you are a makeup artist, as discount mac makeup opposed to other professions that are considered to be a part of the industry, though the discount for other professionals Mac Makeup Mascara is still exceptionally good. Your membership card can be used for a discount at both MAC makeup stores and online. http://www.opipolishnail.com/blog http://www.opipolishnail.com/blog/35.html http://www.opipolishnail.com/blog/31.html http://www.opipolishnail.com/blog/27.html http://www.opipolishnail.com/blog/19.html http://www.opipolishnail.com/blog/16.html http://www.opipolishnail.com/blog/11.html http://www.opipolishnail.com/blog/4.html http://www.macmakeupcheap.com/blog/ http://www.macmakeupcheap.com/blog/49.html http://www.macmakeupcheap.com/blog/54.html http://www.macmakeupcheap.com/blog/58.html http://www.macmakeupcheap.com/blog/62.html http://www.macmakeupcheap.com/blog/67.html http://www.macmakeupcheap.com/blog/71.html http://www.macmakeupcheap.com/blog/75.html http://www.macmakeupcheap.com/blog/79.html http://www.macmakeupcheap.com/blog/93.html http://www.macmakeupdiscount.com/blog/ http://www.macmakeupdiscount.com/blog/an-assurance-brand-of-makeup-mac-m... http://www.macmakeupdiscount.com/blog/mac-makeup-bag.html http://www.macmakeupdiscount.com/blog/cheap-but-high-quality-makeup-mac-... http://www.macmakeupdiscount.com/blog/keen-on-discount-mac-makeup.html http://www.macmakeupdiscount.com/blog/choose-the-right-eyeliner.html http://www.macmakeupdiscount.com/blog/mac-makeup-eyeshadow.html http://www.macmakeupdiscount.com/blog/achieving-your-beautiful-dream-wit... http://www.macmakeupdiscount.com/blog/mac-makeup-eye-gel.html http://www.macmakeupdiscount.com/blog/benefits-of-using-mac-makeup-masca... http://www.macmakeupdiscount.com/blog/recognize-false-mac-makeup.html