Keressük azt az új munkatársunkat, aki a Választási Jogi Programunk működésébe kapcsolódna be. A jogász munkatárs feladata lesz résztvenni a TASZ műhelyeinek szervezésében, illetve szakmai tudás átadásában a műhely résztvevői számára, valamint jogi beadványok írása, részvétel a jogsegélyezésben és a szervezet nyilvános kommunikációjában. Várjuk az agilis, kezdeményező és az emberi jogi és demokratikus értékek mellett elkötelezett jelentkezőket.
A Választási Jogi Programunk a szervezet Politikai Szabadságjogi Projektjének keretében működik.
További információ: https://tasz.hu/politikai-szabadsagjogi-projekt
A leendő munkatársunk feladatai lesznek:
a Választási Jogi Program keretében szervezett műhelyek (szavazatszámláló bizottsági tagoknak, jelölteknek, jelölő szervezeteknek, jelöltenek szánt tudásmegosztás, előadás melyeken a választási jogi ismeretek és az állampolgári aktivizmusról szóló tudnivalók átadását végezzük) szervezésében, szakmai feladataiban való részvétel;
részvétel a jogsegélyezésben ideértve a kapcsolattartást ügyfelekkel, ügyfelek felkutatását, az ügyekhez kapcsolódó kutatást, valamint választási forródrótban való közreműködést;
jogi és szakpolitikai vélemények írása, képviseletre vállalt ügyek vitelében való közreműködés;
döntéshozókkal való egyeztetésen való részvétel, partnerekkel való kapcsolattartás;
a Szervezet képviselete a nyilvánosság előtt, cikkek (ideértve blogok) írása, nyilatkozás, a kommunikációs tevékenységekben egyeztetés a kommunikációs vezetővel vagy munkatárssal;
a TASZ filmek gyártásában való részvétel.
A munkatárs, akivel szeretnénk együtt dolgozni:
Jogászi végzettséggel rendelkezik;
Van (akár önkéntesként) tapasztalata választási, részvételi jogi területen vagy polgárok aktív közéleti részvételére irányuló feladatokban;
Dolgozott már civil szervezetnél akár hosszabb távú önkéntesség keretében;
Van tapasztalata szervezési munkában;
Mindig meglátja a saját feladatát egy helyzet megoldásában;
Vágyik arra, hogy új dolgokat tanuljon meg;
Jól bírja a a gyors, gyakran stresszel járó munkavégzést;
Megbízhatóan végzi el a megállapodott feladatokat;
Fontosak számára azok az értékek, amikért a TASZ kiáll;
Az SZMSZ-ünk szerint munkatársunk nem lehet párt tagja, illetve más tisztségviselője, jelöltje.
Örülünk neki, ha a keresett munkatárs:
Kiválóan ír és beszél angolul;
Van közvetlen tapasztalata tudás átadásra irányuló feladatokban, közérthető kommunikációban;
Van tapasztalata sérülékeny csoportokkal való munkában;
Van kapcsolata civil szervezetekkel vagy újságírókkal;
Van tapasztalata advocacy munkában.
A TASZ egy valódi közösség, amit a közös értékeink tartanak össze, így a belső folyamatainkat is a demokratikus működés jellemzi. A munkánk során egyszerre vagyunk professzionálisak és rugalmasak. A szervezetnél mindig van lehetőség új készségeket elsajátítani, kifejezetten bátorítjuk, hogy a jogász kollégáink a nem kifejezett jogi eszközök használatában is jártasságot szerezennek.
A szerződés várható vége 2022. december 31. Olyan munkatársak keresünk, aki 2022. április 30-ig teljes állású munkaviszony keretében dolgozna velünk, ezt követően pedig részmunkaidőben (heti 20 óra).
Jelentkezés
Az önéletrajz mellett egy motivációs levelet várunk az allas@tasz.hu címre. A motivációs levélből azt szeretnénk megtudni, hogy konkrétan milyen gyakorlati tapasztalata van a jelentkezőnek, illetve miként tudja alátámasztani a leírt tulajdonságok meglétét, elkötelezettségét az értékeink iránt. A jelentkezéssel egyidejűleg kérjük két referencia személy (név, munkahely és pozíció, a jelentkezővel való kapcsolat, telefonszám, email) és a fizetési igény megjelölését.
Jelentkezési határidő: 2021. május 8.
A beérkezett jelentkezőket folyamatosan hallgatjuk meg.
Várható munkakezdés: lehetőség szerint 2021. május 15.