A koronavírus-járvány rengeteg embert hozott előre nem látható nehéz helyzetbe. Az egészségügyi személyzet emberfeletti munkát végez, sokan elvesztették a munkájukat, mások a távolságtartási szabályok miatt elszigetelődtek, de a távoktatásban tanuló diákok és szüleik is új kihívásokkal néznek szembe. Ebben az útmutatóban arra adunk tippeket, hogy hogyan segítheted azokat, akik valamiért nehéz helyzetbe kerültek.
Minden karitatív akció alapszabálya, hogy olyan dologban és úgy segíts, hogy az a megadományozott igényeinek megfeleljen, nehogy használhatatlan eszközök (vagy túl sok ugyanolyan eszköz) halmozódjon fel úgy, hogy azt máshol tudták volna hasznosítani, vagy olyan segítséget nyújts, amire máshol vagy máshogy lenne szükség. Ezért mindenképpen érdemes előzetesen felmérni az igényeket, vagy kifejezetten adományozással foglalkozó szervezetet megkeresni a kérdéseiddel, felajánlásoddal.
1. Pénzbeli adományok gyűjtése
Kézenfekvő, hogy a szükséget szenvedőket pénzadománnyal segítsük - ez egy inkluzív módja az adakozásnak, mert bárki részt vehet benne, akinek vannak plusz forrásai, nem szükséges hozzá semmilyen szakértelem, személyes jelenlét, többletmunka. A legjobb, ha az adományok gyűjtésében, koordinálásban és felhasználásában rutinos szervezetet keresünk meg (pl. egyesületek, alapítványok), ráadásul rájuk más, kedvező adózási- és illetékszabályok is vonatkoznak.
Magánszemélyként is szervezhetünk azonban gyűjtést: magánszemélytől magánszemélynek adott ajándék a személyi jövedelemadótól mentes és 150 000 forintig illetékmentes. A jelen helyzetben sokan a saját bankszámlájukat adták meg, mint az adománygyűjtés helyét, azzal, hogy a gyűjtő onnan fogja továbbutalni az adományokat. Bár nem valószínű, hogy emiatt bárki ellen adóhatósági eljárás indulna, mégis különösen fontos, hogy minden beérkező és továbbított adomány elszámolása teljesen átlátható módon történjen. A javasolt megoldás a következő: az adományozási felhívást jó eséllyel közösségi oldalon vagy honlapon teszi közzé a gyűjtő. Ugyanezen a felületen, napi vagy heti frissítéssel tételesen közzé lehet tenni a beérkező adományok összegét és az adományozó monogramját. A gyűjtésnek mindenképpen érdemes egy határidőt szabni, és így láthatóvá válik, hogy az adott időszakban mennyi adomány érkezett be.
2. Segítségnyújtás munkavégzéssel
Az önkénteskedés egyéni és szervezett formában is nagy segítség lehet. Civil szervezetek, pártok és önkormányzatok is várnak olyanokat, akik részt vennének valamilyen, a járványhoz kapcsolódó önkéntes munkában, és még az állam is koordinál ilyen tevékenységeket.
A tapasztalatok alapján nagyon sok különböző területen kérnek segítséget az emberek a bevásárlástól a postai ügyintézésen át a kutyasétáltatásig. Segíthetsz maszkok kiosztásában, étel kiszállításában a rászorulóknak és még számtalan olyan feladatban, amire éppen igény van. Ha számodra az egyéni segítségnyújtás a vonzóbb lehetőség, akkor felajánlhatod a segítséged a lakókörnyezetedben élőknek, különösen az idős vagy más okból veszélyeztetett szomszédaidnak.
Minden tevékenység közben tartsd meg az előírt 1,5 méteres távolságot a többi embertől, és lehetőség szerint ne egy autóval utazzatok az önkéntes munka helyszínére, hacsak nem éltek egy háztartásban.
3. Ételosztás, másokra főzés
A kijárási korlátozások mellett hagyományos, közterületi ételosztásra a szigorú gyülekezési korlátozások mellett nincs lehetőség - éppen a rászorulók számára nincs biztosítva az, hogy az ételosztásokon résztvegyenek. A közterületi ételosztásra egyébként is közterület-használati engedélyt kell kérni, amit jelen helyzetben nem valószínű, hogy megadna az önkormányzat.
Ehelyett inkább azt javasoljuk, hogy az előre elkészített ételt juttasd el olyan karitatív szervezetekhez, akik ki tudják szállítani azt a rászorulóknak. Kisebb léptékben is segíthetsz: idős szomszédaidat is segítheted azzal, ha több adag ételt készítesz, és ezt megosztod velük - akár érintkezés nélkül is eljuttathatod hozzájuk az ételt, mint ahogy azt a futárszolgálatok teszik.
4. Tárgyi eszközök gyűjtése távoktatáshoz vagy egészségügyi dolgozóknak
Sok családnak okoz nehézséget a távoktatás, mivel ahhoz jól működő informatikai eszközök és stabil internetelérés szükséges. Ezért ha van nélkülözhető laptopod, tableted, okostelefonod, ezeket adományozd rászolulóknak vagy őket segítő szervezetnek. Ha az eszközt szeretnéd valamiért visszakapni, arra is van lehetőség, kölcsön is adhatod ezeket (ilyenkor érdemes ingyenes kölcsönszerződést aláírni).
Vezetékes internet-előfizetést sajnos nem lehet adományozni, mivel ennek bekötése lakcímhez és felhasználóhoz kötődik. Viszont feltöltőkártyás mobilinternetet, hordozható wifi modemet bármikor adományozhatsz, illetve a meglévő internet-előfizetés díjához is hozzájárulhatsz pénzadománnyal.
Az egészségügyi dolgozóknak maszkot, arcpajzsot, védőfelszerelést, ételt adományozhatsz, akár személyesen is, hiszen az egészségügyi intézményeket felkeresheted. Arra azonban mindenképpen figyelj, hogy csak teljesen egészségesen menj személyesen átadni az adományodat, és viselj maszkot!
Ingóságnak számító adományoknál nem szükséges írásbeli megállapodást kötni, birtokbaadással valósul meg a tulajdonátszállás (például elég, ha postán elküldöd a számítástechnikai eszközöket, személyes találkozó sem szükséges), 150000 Ft értékhatár alatt pedig az ajándékozás adó- és illetékmentes. Ha azonban az adományozásról okirat készül, akkor az illetékkötelessé válik!
A tárgyi eszközöket el is kell juttatni a megadományozotthoz. Ha szervezet végzi a gyűjtést, akkor a legegyszerűbb, ha ők veszik át tőled az adományt a lakóhelyeden.