Koronavírus - Érettségizőknek

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos összes jogi tudnivalót a tasz.hu/koronavirus oldalon gyűjtöttük össze.

Az érettségi menetrendje

Mikor lesznek idén az érettségik?

Az írásbeli érettségi vizsgákat 2020. május 4. és 2020. május 21. között kell lebonyolítani. Az egyes vizsgák időpontjai itt olvashatók. Az érettségit át lehet tolni őszre is (ennek szabályait ld. lejjebb), de az őszi vizsgaidőszak pontos idejét még nem árulták el. Lehetséges, hogy ez a rendes őszi érettségi időszakban lesz (október-novemberben), de az is lehet, hogy korábban szervezik majd meg.

Az emelt szintű szóbelik – amit egyáltalán megtartanak – június 4. és 9. között lesznek.

A középszintű szóbelik június 11–13-án, vagy 15–16-án lesznek.

Honnan tudom meg, hogy mikor és hol lesznek az érettségi vizsgáim?

Mind a közép-, mind  az emelt szintű érettségi vizsgák időpontjairól, valamint a  vizsgák helyszínéről a fogadó intézmény fog értesíteni minden vizsgázót. A kapcsolatfelvételhez a  kétszintű érettségi vizsga adminisztrációs rendszerében tárolt adatokat fogják felhasználni, és alapvetően elektronikus úton (emailben) küldenek majd tájékoztatást – senki ne várjon hivatalos, postai levélre! Az egyes vizsgák időpontjai itt is elolvashatók.

Mikor lesznek meg az eredmények?

A dolgozatokat május 22. és 26 között javítják ki, a betekintés pedig május 28–29-én lesz.

A vizsgadolgozat értékelésére a szokott rend szerint lehet észrevételt tenni, amit június 2-án 16:00 óráig lehet benyújtani. Arról, hogy hogyan lehet az érettségi eredményét megtámadni, itt részletes útmutatóban írtunk.

A legfontosabb megváltozott szabályok

Igaz, hogy csak és kizárólag írásbeli vizsgák lesznek?

Ez ebben a formában nem igaz, bár kétségtelen, hogy a legtöbb tárgyból csak írásbelit tartanak idén májusban, a szóbeli és gyakorlati vizsgákat nem szervezik meg.

Ez alól az alábbiak jelentenek kivételt, vagyis ezekben az esetekben mégis lesz szóbeli:

  • azok a középszintű érettségik, amikből csak szóbeli vizsgarész van, írásbeli nincs;
  • azok a sajátos nevelési igényű vizsgázók, akiket az igazgató mentesít az írásbeli alól, szóban vizsgázhatnak (ennek részleteit ld. lejjebb);
  • a testnevelés vizsga szóbeli részeit megtartják közép- és emelt szinten is (ennek részleteit ld. lejjebb);
  • a középszintű írásbelit javító szóbeli vizsgák: most kivételesen bármilyen tantárgyból lehetőség van szóbelit tenni, ha a vizsgázó a középszintű írásbelin 12 és 25% közötti eredményt ért el.

Mi történik azzal, akinek nem sikerül teljesítenie a szóbeli vizsgát? Van ismétlési lehetőség?

Sajnos nincs: a szóbeli vizsgát idén tavasszal csak egyszer lehet teljesíteni.

Lesznek javítóvizsgák?

Alapvetően nem, de a középszintű írásbelit most kivételesen bármilyen tantárgyból ki lehet javítani szóban, ha a vizsgázó a középszintű írásbelin 12 és 25% közötti eredményt ért el.

Ha csak az írásbelit tartják meg, akkor az emelt szintű nyelvi érettségi nem is ér nyelvvizsgát?

De, igen, a mostani kivételes szabályok értelmében a csak írásban letett nyelvi érettségi komplex nyelvvizsgának (természetesen a megfelelő eredmény esetén) beszámítható.

Nem tudok elmenni a vizsgára! Mi van ilyenkor? Hogyan tudom pótolni?

Aki nem jelenik meg a vizsgán, azt most – eltérően a szokásos szabályoktól – nem javító vagy pótló vizsgára fogják utasítani, hanem törölni fogják a vizsgajelentkezését! Ez egyrészt azt jelenti, hogy legközelebb ősszel lesz lehetőség az érettségi vizsga letételére, mert az érettségit a májusi vizsgaidőszakban semmilyen indokkal nem lehet pótolni. Másrészt viszont ha valaki a nem megy el az érettségire, azt úgy fogják tekinteni, mintha a vizsgázó visszavonta volna a jelentkezését és a díját is vissza fogják téríteni. A visszatérítés pontos menetéről szóló tájékoztatót május 4-ig fogják közzétenni az Oktatási Hivatal honlapján.

Mi lesz a gyakorlati vizsgákkal? Mi lesz a készségtárgyakkal? Hogy lesz rajzból, testnevelésből az érettségi?

Az alapvető szabály itt is az, hogy nem tartanak szóbeli érettségit és a gyakorlati részeket sem tartják meg. Ez alól kivétel a testnevelés emelt szint, ahol lesz szóbeli vizsga.

Testnevelés:

Középszinten a szóbeli vizsgát a  vizsgaidőszak bármely napján le lehet bonyolítani. A beosztásnál figyelmeb kell venni a vizsgázó érettségi vizsgabeosztását. A vizsgán három vizsgáztatónak kell jelen lennie: a vizsgáztató tanár mellett a  vizsgabizottság legalább két tagja vsz rajta részt.

Emelt szinten megtartják a szóbeli vizsgát, aminek a szabályai a következők lesznek:

  • 60 perces felkészülési időt kell biztosítani;
  • a vizsga időtartama 40 perc;
  • a vizsgázó összesen négy altételből – amelyek közül kettő „A” jelű, kettő „B” jelű – felel.

Vizuális kultúra:

Középszint: nem tartanak szóbelit, a vizsgázó pontszámát az írásbeli vizsgarész alapján, gyakorlati vizsgarész nélkül kell megállapítani.

Segítünk a családoknak, amikor értelmezni kell a folyton változó rendeleteket, ingyenes jogi tanácsokkal támogatjuk az egészségügyi dolgozókat, ott vagyunk a bizonytalan helyzetbe kerülő munkavállalók mellett, és ott vagyunk melletted is, amikor szorongva nézed a hatóságok bejelentését és azt érzed, hogy nem értesz belőle semmit.

Támogass minket, hogy biztonságban érezhesd magad a rendkívüli helyzetben is!

Változtatni szeretnék az jelentkezésemen! Erre van lehetőség?

Igen, erre most van lehetőség, de csak bizonyos dolgokat lehet megváltoztatni. Ezek a következők:

  • kérhetjük, hogy május helyett ősszel vizsgázhassunk (ennek részletes szabályait ld. lejjebb);
  • kérhetjük, hogy az emelt szintű vizsgára való jelentkezést  változtassák középszintűre;
  • kérhetjük, hogy a középszintű vizsgára való jelentkezést  változtassák emelt szintűre, de kizárólag az idegen nyelvi érettségik esetében.

Ehhez az Oktatási Hivatal honlapján elérhető kérelmet kell kitölteni. A kérelmet vagy az iskolának, vagy a kormányhivatalnak kell emailben benyújtani, attól függően, hogy melyik volt az eredeti vizsgajelentkezést fogadó intézmény. Az, hogy melyik volt az eredeti vizsgajelentkezést fogadó intézmény, megtalálható az érettségi jelentkezési lap vagy az érettségi visszaigazolás nyomtatványán a bal felső sarokban. Fontos tehát, hogy a kérelmet ugyan az OH honlapjáról lehet letölteni, de nem az OH-nak kell benyújtani!

A kérelmet 2020. április 21-ig lehet benyújtani. A határidő elmulasztása jogvesztő, ami azt jelenti, hogy semmilyen indokkal nem lehet a határidő lejárta után, pótlólag benyújtani. A kérelemmel kapcsolatosan hiánypótlásnak sincs helye, ez azt jelenti, hogy ha a kérelmet hinyosan töltöttük ki, utólag már nem lehet kiegészíteni.

Ha a kérelem alapján lehetőség van rá, a jelentkezési díjat visszatérítik. A visszatérítés pontos menetéről szóló tájékoztatót május 4-ig fogják közzétenni az Oktatási Hivatal honlapján.

Kik nem tehetnek idén érettségit?

A  májusi vizsgaidőszakban nem lesznek:

  • előrehozott; és
  • érettségi bizonyítvány megszerzése előtti szintemelő

érettségi vizsgák.

Ha valaki ilyenre jelentkezett, annak a jelentkezését az Oktatási Hivatal törli, a jelentkezési díjat pedig visszatérítik. A visszatérítés pontos menetéről szóló tájékoztatót május 4-ig fogják közzétenni az Oktatási Hivatal honlapján.

Vannak viszont kivételek, akik mégiscsak tehetnek előrehozott érettségit (ha jelentkeztek rá), ők a következők:

  • akik valamilyen tárgyból megbuktak az utolsó évfolyamon, kérhetik, hogy a többi tárgyból, amikből nem buktak meg, vizsgázhassanak (ez a vizsga jogilag előrehozott érettséginek fog minősülni);
  • akik külföldi vagy külföldi rendszerű középiskola utolsó évfolyamára járnak, a számukra szokásos szabályok szerinti előrehozott érettségit tehetnek (ami után az osztályozó vizsgákat a számukra megszokott módon kell teljesíteniük);

Szintén kivétel, hogy a gimnázium vagy szakgimnázium végzős tanulói tehetnek szintemelő vizsgát is, ha erre jelentkeztek.

Kik tehetnek előrehozott és szintemelő vizsgát?

Ezt a két vizsgafajtát idén májusban alapvetően nem szervezik meg. Vannak viszont kivételek, akik mégiscsak tehetnek előrehozott érettségit (ha jelentkeztek rá), ők a következők:

  • akik valamilyen tárgyból megbuktak az utolsó évfolyamon, kérhetik, hogy a többi tárgyból, amikből nem buktak meg, vizsgázhassanak (ez a vizsga jogilag előrehozott érettséginek fog minősülni);
  • akik külföldi vagy külföldi rendszerű középiskola utolsó évfolyamára járnak, a számukra szokásos szabályok szerinti előrehozott érettségit tehetnek (ami után az osztályozó vizsgákat a számukra megszokott módon kell teljesíteniük);

Szintén kivétel, hogy a gimnázium vagy szakgimnázium végzős tanulói tehetnek szintemelő vizsgát is, ha erre jelentkeztek.

Szintemelő érettségit azok is tehetnek, akiknek már van érettségi bizonyítványuk, vagyis tavaly vagy korábban már leérettségiztek.

A sajátos nevelési igényű tanulókra vonatkozó speciális szabályok

Kiket mentesíthet az igazgató az írásbeli vizsga alól? Velük mi lesz?

Egyes sajátos nevelési igényű tanulók az írásbeli helyett szóbeli vizsgát tehetnek az igazgató engedélye alapján. Azok, akik a szokásos szabályok szerint erre jogosultak lennének, a májusi vizsgaidőszakban is kérhetik, hogy szóban vizsgázhassanak.

Ha az SNI-s vizsgázó a szokásos szabályok szerint jogosult arra, hogy

  • az írásbeli, gyakorlati vizsga helyett szóbeli vizsgát tegyen;
  • mentesüljön az írásbeli vizsgarész alól;
  • mentesüljön a gyakorlati vizsgarész alól;
  • érettségijével szóbeli nyelvvizsgát szerezzen,

akkor számára a májusi vizsgaidőszakban is szóbeli vizsgát kell szervezni

SNI-s vagyok, csak szóban vizsgázhatnék. Lesz lehetőség erre?

Igen, erre meglesz a lehetőség. Egyes sajátos nevelési igényű tanulók az írásbeli helyett szóbeli vizsgát tehetnek az igazgató engedélye alapján. Azok, akik a szokásos szabályok szerint erre jogosultak lennének, a májusi vizsgaidőszakban is kérhetik, hogy szóban vizsgázhassanak.

A rendelet szerint: ha az SNI-s vizsgázó a szokásos szabályok szerint jogosult arra, hogy

  • az írásbeli, gyakorlati vizsga helyett szóbeli vizsgát tegyen;
  • mentesüljön az írásbeli vizsgarész alól;
  • mentesüljön a gyakorlati vizsgarész alól;
  • érettségijével szóbeli nyelvvizsgát szerezzen,

akkor számára a májusi vizsgaidőszakban is szóbeli vizsgát kell szervezni.

Járvánnyal, karanténnal, az érettségi biztonságával kapcsolatos kérdések

Kimehetek-e karanténból az érettségire?

Erről nem szól egy szabály sem kifejezetten, így az általános szabályok alapján azt kell mondanunk, hogy nem, nem lehet megtörni a karantént még az érettségi miatt sem. A karantént elrendelő járványügyi hatóságnál azonban meg lehet próbálni kérelmezni, hogy az érettségire tekintettel engedélyezzen az általánostól eltérő magatartásszabályokat. Ezt valójában nem csak az érettségi kapcsán, hanem bármilyen olyan helyzetben meg lehet tenni, ahol a karanténszabályok egyéniesítésének nyomós indoka van. A hatóság az eset minden körülményét mérlegelve fogja eldönteni, hogy ennek a kérelemnek helyt ad-e. Az ilyen kérelem benyújtásakor mindenképpen érdemes konzultálni a rendőrséggel is, amely a karanténszabályok betartását ellenőrzi.

Ha valaki a karantén miatt nem tud elmenni az érettségire, azt úgy fogják tekinteni, mintha a vizsgázó visszavonta volna a jelentkezését és a díját is vissza fogják téríteni. A visszatérítés pontos menetéről szóló tájékoztatót május 4-ig fogják közzétenni az Oktatási Hivatal honlapján.

Pótló érettségi vizsgák viszont nem lesznek idén májusban, így ha valaki nem tud elmenni érettségizni, akkor a vizsgát legközelebb csak az ősszel pótolhatja be.

Adnak maszkot, védőfelszerelést?

A kormány ígérete szerint igen, mindenkinek biztosítanak maszkot, de nem lesz kötelező hordani. A vizsga során is meg kell próbálni megtartani a 1,5 méteres távolságot és egy teremben legfeljebb 10 vizsgázó tartózkodhat.

Ha nem kaptam meg a maszkomat, akkor megtagadhatom az érettségin a részvételt?

Nem, erre alapvetően nincs lehetőség. A jogszabály csak annyit ír elő, hogy a 1,5 méteres távolságot lehetőség szerint meg kell tartani, de nem teszi lehetővé, hogy a vizsgázó akármilyen indokkal megtagadja a vizsgázást.

Ugyanakkor arra lehetőség van, hogy a vizsgázó akár az utolsó pillanatban úgy döntsön, hogy mégsem megy el vizsgázni – akár azért, mert aggódik a járványhelyzet miatt. Aki nem jelenik meg a vizsgán, azt most – eltérően a szokásos szabályoktól – nem javító vagy pótló vizsgára fogják utasítani, hanem törölni fogják a vizsgajelentkezését! Ez egyrészt azt jelenti, hogy legközelebb ősszel lesz lehetősége az érettségi vizsga letételére, mert az érettségit a májusi vizsgaidőszakban semmilyen indokkal nem lehet pótolni. Másrészt viszont ha valaki a nem megy el az érettségire, azt úgy fogják tekinteni, mintha a vizsgázó visszavonta volna a jelentkezését és a díját is vissza fogják téríteni. A visszatérítés pontos menetéről szóló tájékoztatót május 4-ig fogják közzétenni az Oktatási Hivatal honlapján.

Ha a maszk elsősorban attól véd, hogy én ne terjesszem adott esetben a vírust, akkor nem sokra megyek a maszkommal, ha másnak nem kötelező hordani. Kiadhat-e az iskola olyan belső szabályt, hogy csak maszkban lehet beülni az érettségire?

Ha minden vizsgázó számára elérhető a maszk, akkor elméletileg nem zárható ki, hogy az iskola – például a házirendje megváltoztatásával – kötelezővé tegye a maszk viselését. Ugyanakkor ez a túlzó szabályalkotás nem a legalkalmasabb eszköz a járvány elleni védekezésre. Jobb, ha az iskola inkább támogatólag lép fel, biztosítja, hogy a kormány által megígért maszkokhoz mindenki hozzáférjen, és javasolja a diákoknak, hogy a saját, a társaik  és tanáraik egészségének védelme érdekében viseljék a vizsga során.

Van lehetőség elektronikus úton, távoli megoldással letenni az érettségit? Hogyan?

Erre sajnos a jelenlegi szabályok szerint nincs lehetőség. A májusi érettségik személyes jelenlétet kívánnak, de többnyire írásban lesznek, szóbelit csak kivételes esetekben tartanak.

Nem szeretnék egy évet veszíteni, de félek attól, hogy megfertőződöm. Mit tehetek?

A jelenlegi szabályok mellett sajnos nincs nagy mozgástér. Aki szeretne idén felvételizni, annak most, májusban  kell érettségiznie. Ajánlatos a lehető legnagyobb körültekintéssel betartania a járványügyi intézkedéseket, amikről a koronavirus.gov.hu-n is találhatók tájékoztatók, vagy – angol nyelven – a WHO oldalán.

Mi történik akkor, ha egy iskolában elszabadul a fertőzés és az együtt vizsgázók mind megbetegszenek? Kinek a felelőssége ez?

Ezt nagyon nehéz lenne bizonyítani, hiszen azt kellene igazolni, hogy a fertőzöttek valóban mind a közösen írt érettségin kapták el a betegséget. Ez  nagyon kétséges, hiszen akár az iskolába vezető úton, a családban vagy más helyen is el lehet kapni a betegséget és a tünetek pár naptól két hétig is lappanghatnak. Jogi értelemben nagyon kétséges az is, hogy kinek a felelőssége lenne megállapítható.

A mi álláspontunk szerint helytelen az érettségit ebben a formában megrendezni, mert indokolatlanul nagy veszélynek teszi ki a vizsgázókat és a vizsgáztatókat. Ugyanakkor minden előírást jogszabály rögzít, ami azt jelenti, hogy az előírásait elvileg be kell tartani, függetlenül attól, hogy helyesnek tartjuk-e őket. Az érettségiig hátralévő időben még lehetőség van arra, hogy az érettségizők és szüleik, valamint a tanárok érvényesítsék az érdekeiket és nyomást gyakoroljanak a kormányra annak érdekében, hogy gondolja át az érettségi idei megrendezésének szabályait.

Tanár vagyok és felelőtlenségnek tartom a május eljén megtartott, személyes jelenlétet igénylő érettségit. Nem akarom a diákjaimat veszélyeztetni. Mit tehetek?

Mivel az érettségiről jogszabályok szólnak, a májusi megrendezése a meghirdetett feltételekkel nem nevezhető jogellenesnek és a tanárok is kötelezhetők arra, hogy részt vegyenek a lebonyolításában.

Ettől függetlenül a májusi érettségi a frissen kihirdetett szabályokkal sok szempontból támadható. A helyet nagyon hasonló ahhoz, mint amit a NAT-tal szembeni tanári tiltakozásra javasoltunk, így érdemes ezt az útmutatónkat átnézni.

Tanár vagyok és félek, hogy én is elkapom a fertőzést. Biztonságos munkavégzésnek minősül, ha beküldenek egy olyan környezetbe, ahol nagy a megfertőződés veszélye? Megtagadhatom, hogy bemenjek dolgozni (felügyelni, vizsgáztatni)?

Munkajogi tájékoztatónkban írjuk, hogy jelen helyzetben nem lehet egyetlen, egyszerű választ adni arra, hogy mikor biztonságosak a munkafeltételek, mi minősül biztonságos munkavégzésnek. Feltehetően a tanároknak is fognak valamiféle védőfelszerelést (maszkot) biztosítani, ami – ha megfelelő minőségű – alapesetben nyújthat elégséges védelmet.

Alapvetően egy dolgozó (tanár) akkor tagadhatja meg a munkáltatója utasítását (jelen esetben a munkavégzésre irányuló utasítást), ha azzal saját vagy mások egészségét közvetlen és súlyos veszélynek tenné ki. Esetről esetre lehet csak megítélni, hogy ténylegesen megvalósul-e ez a súlyos és közvetlen veszély. Ez függhet a járvány aktuális helyzetétől, de akár egy adott település átfertőzöttségétől is. A kérdést, hogy jogos volt-e a munkavégzésre irányuló utasítás megtagadása, kötelező erővel és véglegesen csak bíróság válaszolhatja meg.

Érettségi május helyett ősszel

Úgy hallottam, lehet május helyett ősszel érettségizni. Tényleg így van? Mit kell tennem?

Igen, tényleg így van: aki nem szeretne most, májusban érettségizni, az őszre halaszthatja a vizsgákat. Aki szeretne élni ezzel a lehetőséggel, annak a következőket kell tennie.

Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető kérelmet kell kitölteni. A kérelmet vagy az iskolának, vagy a kormányhivatalnak kell emailben benyújtani, attól függően, hogy melyik volt az eredeti vizsgajelentkezést fogadó intézmény. Azt, hogy a vizsgázó melyik intézménybe nyújtotta be az érettségi jelentkezését, megtalálhatja az érettségi jelentkezési lap vagy az érettségi visszaigazolás nyomtatványon a bal felső sarokban. Fontos tehát, hogy a kérelmet ugyan az OH honlapjáról lehet letölteni, de nem az OH-nak kell benyújtani!

A kérelmet 2020. április 21-ig lehet benyújtani. A határidő elmulasztása jogvesztő, ami azt jelenti, hogy semmilyen indokkal nem lehet a határidő lejárta után, pótlólag benyújtani. A kérelemmel kapcsolatosan hiánypótlásnak sincs helye, ez azt jelenti, hogy ha a kérelmet hinyosan töltöttük ki, utólag már nem lehet kiegészíteni.

A kérelem alapján a jelentkezést az Oktatási Hivatal törli, a jelentkezési díjat pedig visszatérítik. A visszatérítés pontos menetéről szóló tájékoztatót május 4-ig fogják közzétenni az Oktatási Hivatal honlapján.

Mikor lesznek az őszi érettségik? Azokat is csak írásban tartják majd?

Az őszi vizsgaidőszak pontos idejét még nem árulták el. Lehetséges, hogy ez a rendes őszi érettségi időszakban lesz (október-novemberben), de az is lehet, hogy korábban szervezik majd meg. Arról sincs még hír, hogy az is speciális szabályok szerint zajlik-e, vagy visszatér a szokott kerékvágásba. Mindez nyilván nagyban függ a járványhelyzettől: ha addigra lecseng a járvány és feloldják a kijárási korlátozást, akkor minden bizonnyal a hagyományos szabályok alapján zajlik majd az érettségi.

Ha idén felvételizni szeretnék, akkor is vizsgázhatok ősszel?

Sajnos nem. Aki idén felvételizni szeretne, és ősszel megkezdené a felsőfokú tanulmányait, annak májusban kell érettségiznie. Természetesen az ősszel érettségizők is felvételizhetnek, de csak a következő felvételi időszakban, és csak a 2021/22-es tanévre.

Ha inkább ősszel érettségiznék, akkor bukom a jelentkezési díjat?

Nem. A kérelem alapján a jelentkezést az Oktatási Hivatal törli, a jelentkezési díjat pedig visszatérítik. A visszatérítés pontos menetéről szóló tájékoztatót május 4-ig fogják közzétenni az Oktatási Hivatal honlapján.

Megosztás