Mivel a karanténba nem önkéntes, beleegyezéses alapon kerülnek az emberek, a kiskorú is karanténba zárható a szülő beleegyezése nélkül. Ettől még a gyereket is – a számára érthető módon – és a szülőt is tájékoztatni kell!

Különbséget kell tennünk a karantén különböző fajtái között.

Otthoni elkülönítés esetén természetesen továbbra is lehet tartani a családtagokkal a kapcsolatot. Akit így különítenek el, tanácsokat fog kapni arra nézve, hogy milyen óvintézkedéseknek kell eleget tennie, de fizikailag nem fogják elválasztani a családjától.

A koronavírus esetén a gyanús, a valószínűsített és az igazolt eseteket is kórházban kell elkülöníteni. Ha erre kerül sor, akkor viszont elképzelhető, hogy el fogják választani a szülőt és a gyereket. Hogy ez miért van így, arról az alábbiakban részletesen is írunk.

Ha a gyereket kórházban különítik el, akkor erre nincs lehetőség. Komoly járványügyi helyzet esetén a közegészségügyi szempontok sajnos felülírhatják az olyan alapvető jogosultságokat is, mint amilyen a kapcsolattartási jog. Hiába az egyik legfontosabb betegjog és küzd a TASZ is azért, hogy a szülő – a törvényi főszabálynak megfelelően – a nap 24 órájában a gyereke mellett maradhasson, a járvány speciális helyzet.

Ráadásul már most is látszik, hogy a járvány egyik legnagyobb kihívása az, hogy a betegek túlterhelik az egészségügyi ellátórendszert. Ezért aki nem beteg, már csak azért sem vonulhat a kórházi karanténba, mert ott éppen olyanoktól venné el a helyet, akik viszont rászorulnak az ellátásra.

A kórházban gondoskodni kell az ellátásáról. Ez nemcsak azt jelenti, hogy enni, inni kell adni neki, hanem azt is, hogy segíteni kell az alapvető életfunkciók ellátásában – például a fürdésben, wc-zésben, illetve, ha szükséges, pelenkázni kell és ruhát is fog kapni. Nem fog tehát ellátatlanul maradni.

Az a helyzet, hogy sajnos igen. A járványügyi szempont felülírhatja a kapcsolattartás jogát. Azt, hogy a szülő milyen módon tarthatja a kapcsolatat a gyerekével karantén idején, mindig az egyedi járványügyi intézkedések határozzák meg.

Ha a kapcsolattartás nincs teljesen kizárva, akkor a karantént fenntartó kórház felelőssége, hogy megteremtse a lehetőségét az anyatej biztonságos bejuttatására a csecsemő számára.

Ez nagyban függ az elkülönítés módjától, de alapvetően nem. Ha az egész intézmény nincs lezárva, természetesen magába a kórházba be lehet menni, de a koronavírus miatt elkülönített betegek a külvilágtól hermetikusan el vannak zárva, így a szülők nem mehetnek be a gyerekükhöz.

Ez valóban nem egy egyszerű helyzet. Különböző, egymásnak ellentmondó, de önállóan is jogos és erős érvek feszülnek egymásnak. Egy gyereknek alapvetően természetesen a szülője mellett van a helye, ő képes róla döntéseket hozni és a legodaadóbban gondoskodni róla.

Egy fenyegető járványügyi helyzet viszont még ezt is képes felülírni. Akár a gyerek, akár a szülő, akár pedig az egész társadalom érdeke diktálhatja azt, hogy a gyereket és a szülőt elválasszák egymástól. A járvány megfékezése mindannyiunk érdeke, ezért előfordulhat, hogy a gyereket és a szülőt külön kell elhelyezni.

Fontos hozzátenni, hogy a gyerek és a szülő közeli fizikai kapcsolata (vagyis az, hogy egy háztartásban élnek, megölelik, megpuszilják egymást) valószínűvé teszi, hogy a fertőzés a családon belül gyorsan elterjed, így nem kizárt, hogy éppen ez fogja megakadályozni, hogy a gyereket és a szülőt elválasszák egymástól.

Igen, mégpedig részletes és kielégítő tájékoztatást kell adni. A legjobb az, ha a kórház megad egy elérhetőséget, ahol a szülők érdeklődhetnek, de természetesen személyesen is meg kell adni a megfelelő tájékoztatást. Nemcsak a szigorúan vett egészségi állapotról kell tájékoztatni a szülőt, hanem arról is, hogy várhatóan meddig tart az elkülönítés, és addig milyen módon léphet kapcsolatba a gyerekével. Fontos, hogy a szülő azzal is tisztába kerüljön, van-e lehetőség személyes tárgyak, játékok, könyvek, ruhák, tisztálkodási eszközök, vagy akár élelmiszer bejuttatására.

Ha a szülő(k) kerül(nek) karanténba, akkor elsősorban ők maguk gondoskodhatnak arról, hogy a gyereküket rokonoknál, barátoknál, ismerősöknél helyezzék el. Ennek hivatalos formája a családba fogadás: a gyámhatóságnál kell kérelmezni, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a szülő egészségi állapota miatt a gyermeket más, általa megnevezett család átmenetileg befogadja, gondozza és nevelje.

Ha a családbafogadás nem járható út – például azért, mert nincs olyan rokon, ismerős, aki gondoskodna a gyerekről – a gyámhatóság ideiglenes hatállyal elhelyezi a gyereket.

Ha a karanténba helyezett felnőtt idős, beteg rokonról gondoskodik, aki így ellátás nélkül maradna, az önkormányzat szolgáltatásai vehetők igénybe. Minden településen elérhetőnek kell lennie közétkeztetésnek, házi segítségnyújtásnak, nappali ellátásnak. Ezeket az önkományzattól lehet kérni. Ha valaki nem látható el az otthonában, ún. ápolást, gondozást nyújtó szociális intézményben – például idősek otthonában –, vagy fekvőbeteg-ellátásban kell elhelyezni.

Ha a kapcsolattartásra vonatkozó döntés nem rendezi, hogy mi a teendő veszélyhelyzet esetén (többnyire márpedig nem rendezi), akkor is jó tudni, hogy a szülők közös megegyezéssel bármikor eltérhetnek attól a kapcsolattartási rendtől, amiben korábban megállapodtak, vagy amit a bíróság vagy más hatóság elrendelt. Ilyenkor a vezérelv legyen a gyermek legjobb érdeke, ami azt diktálja, hogy a szülők olyan egyetértésen alapuló, rugalmas megoldást alakítsanak ki, amely alkalmas a kapcsolattartás biztosítására és arra, hogy a gyermek és a szülők egészségét megóvja. A megállapodásról a gyermek véleményét ki kell kérni és azt érettségétől függően figyelembe kell venni.

A veszélyhelyzet önmagában a kapcsolattartást nem akadályozza, ha mindenki megteszi a szükséges óvintézkedéseket. Ha a különélő szülő oldalán egészségügyi kockázat merül fel, vagy a gyermek karanténba került, akkor az a kapcsolattartást akadályozza, ilyenkor a kapcsolattartás szünetel, telefonos vagy internetes kapcsolattartási formák azonban változatlanul használhatóak. A törvény előírja, hogy az ilyen akadályokról a szülőknek folyamatosan tájékoztatniuk kell egymást. Ilyenkor a jogosult szülő nem tehet arról, hogy elmaradt a találkozás, ezért azt a karantén vége után pótolni kell, legkésőbb hat hónapon belül.

Egyoldalú eltérések a kapcsolattartásra vonatkozó döntéstől nem lehetségesek, tehát nem jogszerű, ha a különélő szülő önkényesen nem viszi vissza a gyermeket a kapcsolattartás után, vagy a különélő szülőt akadályozza a másik szülő egyoldalúan a kapcsolattartásban. Ha vitás az, hogy fennáll-e a kapcsolattartást akadályozó járványügyi indok, akkor a kapcsolattartásban akadályozott szülő kérheti a kapcsolattartás pótlását, és ha a másik fél nem teszi ezt lehetővé, akkor a bíróság dönt majd arról, hogy végrehajtható-e a pótlás.

A kijárási korlátozás annyiban érintheti a kapcsolattartást, hogy a gyerek bizonyos idősávokban nem mehet át egyik szülőjétől a másikhoz. Ez abban az esetben jelenthet problémát, ha a szülők kizárólag ebben az idősávban tudják megoldani a gyerek elvitelét, visszavitelét, átadását a másik szülőnek. Legegyszerűbb megoldás, ha a szülők meg tudnak állapodni, hogy a kijárási korlátozással érintett idősávon kívül bonyolítják le a kapcsolattartást (többnapos kapcsolattartás esetén a gyermek elvitelét vagy visszavitelét). Amennyiben ez nem lehetséges, akkor a kapcsolattartásra jogosult szülőnek joga van az elmaradt kapcsolattartás pótlására, amint az lehetővé válik. (Ha igazolhatóan a gyermeket nevelő szülő felelőssége, hogy nem megoldható a gyerek a kijárási korlátozással érintett idősávon kívüli kapcsolattartása, akkor a találkozások elmaradása nem róható fel a kapcsolattartásra jogosult szülőnek.)

A 2020 tavaszi tapasztalatok azt mutatják, hogy a kapcsolattartás még akkor is lehetséges, ha szigorúbb korlátozások lépnek életbe, illetve teljes kijárási korlátozás lesz. A kapcsolattartás ebben az esetben is lehetséges volt a tavaszi veszélyhelyzet során.

Arról természetesen mindig érdemes egyeztetni, hogy hogyan tudják a szülők a lehető legkisebb fertőzési kockázatnak kitenni a gyereket, illetve egymást (és olykor egymás családját). Ha a kapcsolattartás különösen kockázatos, akkor meg lehet arról állapodni, hogy egy-egy találkozót elhagynak. Ilyenkor viszont annak a szülőnek, aki nem tudott kapcsolatot tartani a gyerekkel, joga van ahhoz, hogy ezeket az elmaradt alkalmakat egy későbbi, kevésbé veszélyes időszakban pótolják.