Barion Pixel TASZ | Jogsegélyt nyújtunk az eskütételt megtagadó kutatónak

Jogsegélyt nyújtunk az eskütételt megtagadó kutatónak

A TASZ jogi segítséget nyújt Kende Juditnak, aki annak ellenére, hogy az ELTÉ-n doktori fokozatot szerzett, mégsem vehette át doktori oklevelét és nem használhatja a doktori címét. Az ELTE ugyanis csak annak adja át az oklevelet, aki a doktori szabályzatban meghatározott esküt leteszi, erre viszont Kende Judit nem volt hajlandó, mert lelkiismeretével ellenétes lett volna, hogy Magyarország Alaptörvényének hűséget fogadjon.

A TASZ az ELTE rektorának küldött levél megfogalmazásában nyújtott eddig segítséget. A levélből kiderül, hogy a doktori oklevél átadásának az eskü letételéhez kötése a doktori szabályzatban ellentétes a felsőoktatási törvénnyel. Álláspontunk szerint az eskütételi kötelezettség előírása önmagában is a lelkiismereti szabadság nem megengedhető korlátozása, amit csak tetéz az, hogy az ELTE szabályzata szerinti esküszöveggel a tudományos hivatást választók számára irreleváns jogi dokumentumhoz, az Alaptörvényhez kell hűséget fogadni. A levél kezdeményezte a szabályzat megváltozatását és az oklevél átadását.

Az ELTE mindeddig nem válaszolt a levélre, azonban a sajtóban megjelentek szerint a doktori szabályzat módosítására jogosult Szenátus legközelebb 2015.  szeptember végén ülésezik majd, ez a legkorábbi időpont tehát, amikor foglalkozhat a kérdéssel. Az ELTE nyilatkozata szerint a doktori eskütétel a nemzetközi gyakorlat bevett része, az egyetem vezetése döntés-előkészítő felmérést kezdeményezett arról, hogy a magyarországi társegyetemek milyen esküszöveget használnak, illetve a nagyobb külföldi egyetemek milyen avatási ceremóniákat, esküket tartanak kötelezőnek.   

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.