Barion Pixel TASZ | Vélemény az egyháztörvény módosításának tervezetéről

Vélemény az egyháztörvény módosításának tervezetéről

Az Igazságügyi Minisztérium a napokban közzétette az egyházügyi törvény módosítására vonatkozó átfogó elképzelését. A közzétételt egyéves munka előzte meg, ami arra irányult, hogy rendezze az egyházszabályozás hazai és nemzetközi szinten is vitatott elemeit. A TASZ álláspontja szerint azonban az a módosítás-tervezet, amit a minisztérium kidolgozott és most a kormány elé terjesztett, nem fogja beváltani a készítőinek a hozzáfűzött reményeit.

Az egyháztörvény e módosítás eredményeképpen:

  • továbbra sem biztosítaná minden ember egyenlő lelkiismereti és vallásszabadságának érvényesülését, a jogegyenlőséget, az állam semlegességét, valamint az állam és az egyház elválasztását. A módosítás eredményeképpen három különböző, eltérő jogosítványokkal definiált egyházi státusz jönne létre, és továbbra is a kormány, illetve a parlament politikai döntésétől függene az, hogy az állam mely egyházakkal működik együtt – mely egyházakat finanszírozza és milyen mértékben – a közfeladatok ellátásában.

  • nem orvosolná azoknak az egyházaknak a jogsérelmeit, amelyeket a hatályos egyháztörvénnyel a magyar állam megfosztott elismert és törvényes jogállásuktól. Míg a jelenleg elismert egyházak automatikusan a legmagasabb rangú, legtöbb kiváltságot élvező státuszba kerülnének, minden más jogfosztott egyház csak társadalmi elfogadottságának és beágyazottságának biztosított jogállást szerezhetné meg.

  • még kevésbé lenne összhangban Magyarország alkotmányos hagyományaival. Figyelmen kívül hagyva az egyenlő lelkiismereti szabadságnak, az állam és az egyház szigorú elválasztásának és az állam semlegességének 1990-ben bevezetett rendszerét, a korábbi, 19. században bevezetett – a szocialista rezsim által is fenntartott – egyházszabályozást restaurálná.

  • továbbra sem felelne meg sem a magyar, sem az európai emberi jogi követelményeknek, és nem mentesíteni a magyar államot a felelőssége alól. Bár a kormányzat hivatalosan kifejezetten az Emberi Jogok Európai Bíróságának a hatályos egyháztörvény fölött pálcát törő tavalyi ítélete miatt kényszerült rá a módosításra, ez a tervezet nem fogja megelőzni az újabb jogi eljárások megindítását és újabb elmarasztalások bekövetkeztét.

A TASZ ezért arra szólítja fel a Kormányt, hogy ezt a törvénymódosítási tervet ne fogadja el és ne terjessze a parlament elé, hanem térjen vissza az egyenlő lelkiismereti és vallásszabadság, a jogegyenlőség, az állam és az egyház elválasztása és az állami semlegesség talajára! Csak olyan törvényjavaslatot terjesszen a parlament elé, amely feltétel nélkül érvényesíti mind az Alkotmánybíróság, mind az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntéseiben meghatározott alapjogi követelményeket!

Részletes véleményünket itt elolvashatja >> (.pdf)

Hasonló véleményt fogalmazott meg a Forum for Religious Freedom Europe (FOREF) is: angolul, magyarul

Olvassa el a TASZ saját koncepcióját arról, hogy milyen elvek mentén kellene kialakítani a lelkiismereti szabadságot tiszteletben tartó új egyháztörvényt.

 
Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.