Nagy lészámú szociális intézetek és a kitalogás folyamata

A TASZ 2010-ben fogyatékossággal élő személyek nagy létszámú bentlakásos intézményeiben tényfeltáró monitoring-programot indított. A látogatások célja az intézményben lakó személyek alkotmányos jogai érvényesülésének és a szolgáltatásokkal való elégedettségének vizsgálata volt. Azóta állítólag zajlik a szociális ellátás rendszerszintű átszervezése, de valójában nagyon keveset lehet ebből érzékelni – rengeteg fogyatékos embernek kell még mindig nyomasztó légkörű tömegintézményben élnie.

Beengedték a TASZ-t egy fogyatékos otthonba – évek után újra monitoroztunk

A TASZ csapata emberi jogi szempontú monitorozó látogatást tett egy budapesti fogyatékossággal élő személyeket ápoló-gondozó otthonban 2019. májusában. A Hornyák Alapítvány fenntartásában lévő intézmény 21 halmozott fogyatékossággal élő látássérült személy számára nyújt lakhatási és foglalkoztatási szolgáltatást. Az emberi jogi intézmény-monitorozás tapasztalataiból a TASZ jelentést készített, amely megerősíti, hogy maga az intézményi struktúra az, amely a lakók jogainak mindennapi sérelméhez vezet. Az intézményvezető nyitott volt a jelentésben foglalt egyes ajánlások megvalósítására, aminek eredményeképp javulhat a lakók életminősége.

Tíz éve próbálkozik az állam a fogyatékos otthonok felszámolásával, de a fogyatékossággal élő emberek alig éreznek ebből valamit

Állítólag zajlik a szociális ellátás rendszerszintű átszervezése, de valójában nagyon keveset lehet ebből érzékelni – rengeteg fogyatékos embernek kell még mindig nyomasztó légkörű tömegintézményben élnie. A kormány tízezer fogyatékos embernek ígérte, hogy kisebb, családias közösségekbe költözhetnek 2023-ig, de alig lehet kiköltözésekről hallani.

Az intézményi férőhelyek kiváltásáról - KÖNNYEN ÉRTHETŐEN

Az intézetek rosszak

Könnyen érthető blog a bentlakásos intézetekről.

Mi az a kiváltás? - A TÁRS Projekt kiadványa

letöltés »
Beszámolóink az korábbi intézetlátogatásokról

Jelentés a bonyhádi fogyatékos személyek otthonában tett látogatásról

A TASZ 2010-ben fogyatékos személyek nagy létszámú bentlakásos intézményeiben tényfeltáró monitoring-programot indított. A látogatások célja az intézményben lakó személyek alkotmányos jogai érvényesülésének és a szolgáltatásokkal való elégedettségének vizsgálata. 2010. szeptember 28. és 30. között Bonyhádon jártunk. Olvassa el a TASZ jelentését!

A TASZ jelentése a pálfai fogyatékos személyek otthonáról

A TASZ 2010-ben fogyatékos személyek nagy létszámú bentlakásos intézményeiben tényfeltáró monitoring-programot indított. A látogatások célja az intézményben lakó személyek alkotmányos jogai érvényesülésének és a szolgáltatásokkal való elégedettségének vizsgálata. 2010. július 19-21. között Pálfán jártunk. Olvassa el a TASZ jelentését!

A TASZ jelentése a szekszárdi fogyatékos személyek otthonáról

A TASZ 2010-ben fogyatékos személyek nagy létszámú bentlakásos intézményeiben tényfeltáró monitoring-programot indított. A látogatások célja az intézményben lakó személyek alkotmányos jogai érvényesülésének és a szolgáltatásokkal való elégedettségének vizsgálata. 2010. november 2. és 4. között szekszárdon jártunk. Olvassa el a TASZ jelentését!

A TASZ jelentése a Tolna Megyei Önkormányzat Mechwart András Otthonában tett látogatásról

A TASZ 2010-ben fogyatékos személyek nagy létszámú bentlakásos intézményeiben tényfeltáró monitoring-programot indított. A látogatások célja az intézményben lakó személyek alkotmányos jogai érvényesülésének és a szolgáltatásokkal való elégedettségének vizsgálata. 2010. június 28. és 30. között Belecskán jártunk. Olvassa el a TASZ jelentését!

Fogyatékos személyek emberi jogai a Fővárosi Önkormányzat Darvastói intézményében

A TASZ 2010-ben fogyatékos személyek nagy létszámú bentlakásos intézményeiben tényfeltáró monitoring-programot indított. A látogatások célja az intézményben lakó személyek alkotmányos jogai érvényesülésének és a szolgáltatásokkal való elégedettségének vizsgálata. 2010. április 20. és 23. között Darvastón jártunk. Olvassa el a TASZ jelentését!

A TASZ jelentése a regölyi fogyatékos személyek otthonáról

A TASZ 2010-ben fogyatékos személyek nagy létszámú bentlakásos intézményeiben tényfeltáró monitoring-programot indított. A látogatások célja az intézményben lakó személyek alkotmányos jogai érvényesülésének és a szolgáltatásokkal való elégedettségének vizsgálata. 2010. június 7. és 9. között Regölyben jártunk. Olvassa el a TASZ jelentését!

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Mítoszok helyett: így valósulhatna meg a fogyatékos emberek önálló életvitele

A fogyatékos emberek jogait sérti Magyarországon a szociális ellátórendszer átalakítása. Az ezzel kapcsolatos kormányzati döntések téves elképzeléseken alapulnak, a társadalmi párbeszéd pedig fájóan hiányzik. Ezért lefordítottuk az Európai Önálló Életvitel Hálózat (ENIL) kritikai kiadványát, amely az intézetekben élő emberekkel kapcsolatos tévhiteket oszlatja el az EU-s támogatások felhasználásának szempontjából, és azt is megtudhatjuk belőle, hogy miként lehetne a reformot az érintettek emberi jogainak tiszteletben tartásával megvalósítani.

Próbáld ki, mi történik a falak között

Fogyatékossággal élő emberek tízezrei élik a társadalom számára láthatatlan életüket: otthonukba szorulva vagy tömegintézetekben. Sokan közülük úgy érzik, hogy az élet odakint, tőlük függetlenül zajlik. De ha az élet máshol van, mi történik a falak között?

A fogyatékosság erő! - Képzéssorozat a fogyatékossággal élő emberek jogaiért

Egyéves emberi jogi képzéssorozatot indítunk a fogyatékossággal élő emberek jogainak védelméért. A képzésekre fogyatékossággal élő emberek és fogyatékossággal élő emberek szüleinek jelentkezését várjuk, akik számára öt ingyenes rövid képzést, mentorrendszert és anyagi támogatást is biztosítunk érdekérvényesítési céljaik megvalósításához. Szerveződj, hallasd a hangod és állj ki a jogaidért!